"Nem meghalni nagy dolog, hanem végig élni az életet, az nem kis dolog."

Egyrészt, de nagy dolog, mert lezársz valamit, mi egy s megismételhetetlen, s kihagyott lehetőségek tárháza, ellenben mégis, van igazság abban, mit írsz - nálad ez esetben a kivétel erősíti a szabályt - végig élni az élete nem kis dolog, de az "ahogy", abban a lényeg, én is s mindnyájan ismerünk ki éli, de miképp?, kifújt tojást nem ér!

F mint foci - Avagy vélemények a bajnokságokról

2016-07-21 17:29.32

No, azért ne öntsük már ki a fürdővizzel együtt a gyereket. :)
Gyanítom, most már jobban érted cinizmusom, és megkeseredettségem, de Te pont nem ilyen vagy!
Elég, ha én, s még néhányan..., belecsontosodtunk negatív látásmódunkba, legalább is e téren.
Nagy szükség van a magyar focihonban őszintén lelkesedő, kedvesen naív - ne rossz értelemben vedd e jelzőt, mert épp, hogy pozitívnak szánom..., Feléd! - elkötelezett drukkerekre!
Értem, hogy kicsit becsapva érzed most Magad, de ne add fel, járj meccsre, szurkolj s feledd el e kudarcot.
Én már öreg s megfáradt véndiák vagyok, megengedhetem magamnak a luxust, hogy mindennek a sötétebbik oldalát lássam, de kellenek a jövőben bízok s ezt már én is igyekszem belátni!
Nem lettél hiteltelen, csak túl váratlanul jött a pofon, s tényleg, biztos, hogy másképp látod már korábbi véleményem.
Fel a fejjel, s szeresd a magyar focit, mindig lehet egy "hátha"...!

Mélyütés - Vélemények

2016-07-20 16:42.58

Tulajdonképp Rocky klón vagy plágium – persze ez így sarkos s támadhatóan sommás, de sebaj - s nem is titkolt mód, nem leplezik újszerű megközelítéssel, rejtett mondanivalóval – keressünk ilyesmit sport/box filmben? – soha nem látott karakterek megteremtésével.

Nem állítja a sztori – végre valahára már – az ökölvívást a centrumba, nem, a box itt is vérre menő harc, háború szinte a halálig, s nem sport!Sőt nem is szinte a halálig, hisz lövöldözünk ugye..., szemrebbenés nélkül lepuffantva a vetélytárs asszonyát a slepp egy tagja, különösebb következmények nélkül - mondjuk szerencsére, hisz így Rachel McAdams nem teszetoszáskodik tovább, alázva önmagát.

Izzadságszagtól s tesztoszterontól bűzlik a vászon s bűzlenek az önmagukat ettől a tevékenységtől férfinak gondoló személyek – mellesleg, nem, a férfi nem attól férfi, hogy nagyobbat tud ütni, mint a másik, s üt akkor is, ha másik gyengébb, üt akkor is, ha tudja ezzel kurva nagy bajba keveri magát..., férfivá attól válsz, ha meglátod s beismered gyengeségeidet, ha gondolkodsz, ha érzel, ha a kritikus helyzetekben is higgadt maradsz, ha uralkodni tudsz indulataidon, ha az agy felülmúlja az erős test által indikáltakat, ha kitartasz tűzön-vízen át, ha megtartod ígéreteidet, ha..., s sok ha!

Kockásra gyúrt, vérben s verítékben fürdő testek összecsapása, dühből, gyűlöletből, indulatból, kevés szakmaisággal – hiába merül fel végre a védekezés, mint olyan, mely a profi box alapja - , csak az számít, ki állja jobban a pofonokat, hisz ettől vagy te a helyi „húúú bazmeg”, ez emel a külvárosi kocsmák primitív szájhősei fölé.
Mellesleg, dehogy emel..., épp csak tele lesz a zsebed zsetonnal, mit ész nélkül szét szórhatsz, s tele leszel olyan barátokkal vagy csodálókkal, kik értékedet, pofonjaid értékétől teszik függővé.Aki devalválódásod után is megmarad, na, ő a barát!Igaz őt meg elsőre nem ismered fel, de miért is ismernéd, hisz e filmek sajátja, hogy öklöd erősebb, mint intelligenciád.

Félre értés ne essék, nem vártam nagyon mást, csak ebben a mozis szegmensben a Rocky nagyságrendekkel jobb!Egyszerűen azért, mert nem akar olyannal hívalkodni, mi nincs benne! A Rocky őszinte mozi, ez itt idegen tollakkal igyekszik ékíteni magát, miközben oly üres, mint egy szeméttelepi konzervdoboz, melynek aljáról a kóbor macskák már rég kinyalták az összes ízes szaftot.

Sablonos, hát ja..., mentor s mentorált.A mentor életében is valami titok - mitől személyét árnyaltabb összetételűnek tüntetik fel - s a mentorált csodás karakterfejlődése először lépésről-lépésre, majd alkotóink rájönnek, ehhez sem idő, sem ötlet, hát jön a bakugrásszerű jellemnemesedés.
S persze egy anya nélkül maradt kislány, ki körmét lerágva nézi végig apja visszatérését – kit szintén majdnem elveszít - a ringbe, s visszatérését hozzá, hogy mindenki boldog legyen!Szakadjon meg a szív!

A végső meccs persze dinamikus ritmusú, pörgős, szívdobogtatóan izgalmas, profi meló, hiába no, az amik értenek ehhez! Sőt, a fináléban látottak már határozottan kezdenek emlékeztetni magára a profi boxra, jobban, mint a Rockyban, ez tény.
S mégis, a Rocky már-már filmtörténeti pátosszal körbelengett legendáriuma sokkal vállalhatóbb s szerethetőbb, talán pont attól, hogy beismerten meseszerű.

Ellenben mégis, minden eddig papírra rótt fintorgásom ellenére, nézhető darab ez is, legfőképp a két főszereplő miatt, kik maximumon teljesítenek, tulajdonképp többet hoznak ki szerepepükből, mi „beleíródott”. Jake Gyllenhaal tehetségénél fogva, képes több dimenzióssá tenni karakterét, intenzíven pulzál a vásznon, ragad rá a tekintet, Forest Whitaker pedig amúgy is személyes kedvencem – na nem mintha ez sokat jelentene - , s a film felétől, ha el nem is lopja a show-t, de brutálisan erős jelenléte halványít Gyllenhaal addigi egyed uralmán.Kettősük jól működik, s ez sokat hozzá tesz a mozi élvezhetőségéhez.

Csendben jegyzem meg, Whitaker színész géniusz, szinte nincs szerep, hol ne tenne le az asztalra valami bámulatosan egyedit, fantasztikus pali.Freeman s Washington mellett – kik azért mostanában bevállalt szerepeikkel derék mód rongálják nimbuszukat – abszolút kedvenc színesbőrű színészem..., s miért is a „négerség” kihagsúlyozása? Ha jól rémlik, valami Oscar kapcsán, épp az idén, mintha ez felmerült volna...

Kik e tematikát szeretik, ezt a filmet is szeretni fogják, s jól fognak rajta szórakozni, sablonjai ellenére, vagy pont tán épp azért, hisz visszaköszön minden, mit látni akarnak...

A kertbérlő - Vélemények

2016-07-18 22:26.37

Meglepő mód, eléggé „elhanyagolt” kis mozi ez.Alig található róla bármi a neten, de ha mégis, lehúzás ész nélkül, döbbenetesen gyenge pontszám a konkurens oldalon – nagyjából a „megacápás” filmek kapnak ily értékelést- , de leginkább nekem az a fájó , hogy nem olvasható kifejtett vélemény arról, miért is a köpködés.

(Amúgy az IMDb jóval megbocsájtóbb: 6.7 pont, s figyelembe véve, hogy a 7 pontos voksok aránya a legmagasabb százalékú - 32.2% - ez a pontszám már reálisabb helyre pozicionálja a filmet.)

Egyéb iránt..., nekem piszokul tetszett!Valahol mégis megértem – hisz jellegzetesen abszurd angol humora, finom írói nyelvezete s történetének egyedi elővezetése megosztó - , ha valaki nem bírta, nem értette, nem szerette, de persze nem bánnám, ha negatív véleményét respektálható, netán vita alapot szolgáltató érvekkel támasztaná alá.Túl nagy kérés, hja itt – sem – meglepő ez.

A The Lady in the Van-t igaz történet ihlette, de nem hiszem, hogy érdemes számon kérni a dokumentarista vonalvezetést, ezt a film intrója is "közli", másrészt ez nem „esemény” mozi, hanem inkább anekdotikus elbeszélés, a hétköznapi történések melankolikus, néha sírva-vigadós hangulatú sorjázása párbeszédekbe ágyazva..., belső monológokkal értelmezve.

A mozi két erősen eltérű élethelyzetű s intellektusú ember groteszken furcsa s mégis érzelmekkel teli, ellenben nagyon is konfrontatív s távolságtartó kacsolatát meséli el, az angol író, Alan Bennett tolmácsolásában.A film ereje pont ebben a nagyszerűen megrajzolt kettősségben rejlik!
Nincs ömlengés, pátosz, „teréz anyáskodás”, feleslegesen lefutott körök az emberi segítőkészségről, a lecsúszott egzisztenciák megsegítéséről, a gondoskodásról..., van ellenben két bámulatosan őszinte karcossággal megjelenített erős karakter, rengeteg nagyszerűen s szárazon maró humorral megfogalmazott mondat – Bennett tollából, ki nemcsak írója, de „elszenvedője” is a mozi történetének – pazar szellemességű helyzet komikumok, a drámai s egyben tragikomikus valóság keveredése a Holló színház abszurdításával.

S mégis, dehogynem, a mozi telve van jósággal s humánummal, csak nagyon másképp, mint az példának okáért Hollywood-tól megszokhattuk – mert ez a humánum nem ócskán hazug - talán ezért is tör át nehezen a befogadói oldalhoz az a filmnyelv, mit használ!

Bennett hiába tagadja, segít, s Miss Shepherd hiába tagadja, tudja, hogy segítenek neki, segítenek abban, hogy élete utolsó tizenöt évét, ne űzött vadként, hanem egyfajta speciális otthonra találva tölthesse, megőrizve a nyomorban méltóságát, egyedül harcolva a másnapokért, ám mégsem magányban.
A kissé cinikus s önmagával beszélgető, saját személyében is meghasonlott író, precíz anatomusként elemzi saját személyét és lakótársát e helyzetben, egyikük hétköznapinak véletlenül sem nevezhető egyéniségét sem eltorzítva, megszépítve, felnagyítva jó vagy rossz tulajdonságaikat, csak egyszerűen konstatál, megfigyel, papírra vet..., Miss Shepherd bűzét, akár, s mily veretes sorokkal!

Nincs egymásba nyakába boruló, emelkedett hangulatú ám megtévesztően önámító csöpögés, de kialakul egy különleges – önmaguknak sem elismert – érzelmi kapocs köztük.Morognak, durcáskodnak, vitriollal átitatott verbális csatákat folytatnak, de minden pillanatban érződik, ez egy vértelen háború, mely másnap újra kezdődik a részt vevők nagy örömére.
Ezt a három lépés távolságú nézőpontot csak nagyon ritkán törik meg megható, sőt könnycsatorna izzasztó mód, s akkor is méltányolható mértéktartással.

Maggie Smith játékára tényleg nincsenek szavak..., oly könnyű lett volna e hálás szereppel elszaladnia a paciknak, oly könnyű lett volna kergetni a szerepben rejlő elismerés lehetőségét, de e nagyszerű színésznő – tán elképesztő rutinjából is merítve – soha nem esik a túlzás bűnébe, Miss Shepherd-je filmtörténeti alakítás..., mikoron ott ül a zongoránál, emlékezve s némán búcsúztatva a múltat, mely akár egy teljesebb élet potenciáljával kecsegtetett, vagy az a bizonyos utolsó kézfogás..., fantasztikus mit nyújt! Furgonlakó figurája,sokszor nevetséges, groteszk, néha bosszantó néha szánni való, s vannak percek, mikor szívfacsaró, az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb női alakítása, mit láttam.
Alex Jennings előtt sincs könnyű feladvány, az egyszerűségében is extravagáns egyben mégis introvertált író karakterének megalkotása, fixációival, elfojtásaival s nagy ügyességgel takargatott érzelmességével, szintén komoly s intelligens színészi hozzáállást igényelt.

Markánsan eredeti s egyedi, sokszor szúrós humorú, ám szívmelengető mozi ez, pedig a téma:hajléktalan lét, tálcán kínálta volna, hogy egy Zewa Deluxe papírzsepi reklámfilm szülessen e meseszerű sztoriból, szerencsére nem így törént, köszönhetően elsősorban a „valóságos” Bennettnek és Maggie Smith-nek..., egy csillagom az ötből, egyértelműen neki szól!

Aztán mindennek vége - Vélemények

2016-07-16 11:12.50

Tolsztoj, minden idők egyik legnagyobb nagyepikus prózaírója.
Pergamenszagú s sablonos e megállapítás, tankönyvízű, egyben mégis igaz.

Bár tán mégse egyértelmű ez mindenkinek, mert beszéltem házaspárrral, kik ketten négy diplomát aggathattak nappalijuk falára, rögvest a kislányuk óvodai fényképei mellé, ám az említett íróról annyit tudtak, hogy neve alapján tán valami szláv féle lehet, s itt ki is merültek, a K2 magaslatára emelve a magyar közoktatás nívóját s a tananyag szakbarbár mivoltát.

Nos, ennyit hát ennyit a "diploma" szakmai képzésbéli alaposságán túlmutató értékéről!

Életműve szűkebb méretű, mint a vele sokszor együtt említett kortársaké – bár nem mind szigorúan vett stílusbeli kortárs – lásd:Hugo, Dickens vagy a mi Jókaink, s mégis e néhány realista, de mégis romantikus színezettséggel átszőtt mű, a legyagyobbak közé emelte.A legtöbbünk tán három irományát ismeri mélyebben, de a lélegzet eláll attól, mily erős gondolatatokkal teli s csodás elevenséggel megírt prózák ezek: Háború és béke, Anna Karenina, s személyes nagy kedvencem az Ivan Iljics halála!

Filmet készíteni élete utolsó momentumairól oly hálás feladat, hisz ki érzelmileg is kötődik a nagy „Levhez”, az meg fogja nézni, s ki ismeri élete folyásának menetét, örömmel látja viszont nagy vásznon, mit csak különböző tollakból származó biográfiák sorai közt böngészhetett eleddig.

Én most mellőzném a tolsztojánizmus hitvallásának kifejtését – aki akar utána néz - ,mert bár a mozi témája jórészt ebben merül ki, mégsem ez az esszenciája.
Jasznaja Poljana s az ottani élet bemutatása teszi e mozit oly egyedivé s érdekessé.Egy hely, mely telve van azzal a szerethető orosz sajátsággal, mi nem merül ki az úri vadászgatás s vodka vedelés búfelejtő szertartásaiban.
E hely fontosságát az is jól mutatja, hogy a sztálini diktatúra idején is ápolták nimbuszát, s a negyvenegy nyarán bekövetkező német támadás után, a fontos értékkel bíró darabokat Szibériába menekítették.Tolsztoj alakja az orosz lélekben lakik, s még a kultúrát saját szájuk íze szerint értelmező kommunista gondolatszabászok sem akarták azt a már-már szakrális mélységű hagyatékot veszni hagyni, mi Tosztoj után ránk maradt.

A film ereje atmoszféra teremtésében rejlik, s nem lehet persze eltekinteni a pazar színész alakításoktól sem.
Helen Mirren mindig képes, jó értelemben leuralni azon mozikat, melyben megjelenik, s ez most sincs másképp, ám a megszokott keménységét oly kamaszos, szinte kislányos bájjal képes fűszerezni, hogy rögvest megértjük az író ragaszkodását asszonyához, kit sok méltatlan támadás ért, pont ezen film által boncolgatott téma kapcsán.Szofja Tosztoja lényegesen összetettebb személyiség, mintsem az örökségért hisztériázó feleség Csertkov által feketére festett képe mutatni szeretné.

„Egy évszázadon át könyvek tucatjaiban festették le Lev Tolsztoj feleségét hisztérikus, önző nőszemélynek, aki, főleg az író vallási fordulata után, pokollá tette férje életét, úgyhogy annak végül nem maradt más választása, mint hogy öregen, betegen megszökjön otthonról...” (...)
„Popoff életrajzában a házaspár utolsó évei, hónapjai mindkettejük számára hasonlóképpen tragikusak: két óriási személyiség nem volt képes megoldani a konfliktusait, s ettől mindketten szenvedtek. S ugyanakkor a szerző végre igazságot szolgáltat ennek a különleges nőnek, akinek szelleme, elméje, érzékenysége, szerelme, gondoskodása benne van az egész Tolsztoj-életműben.”

Nem is kell ide több sort pazarolni...

Paul Giamatti tökéletes Csertkov, önző idealizmusában van valami mélyen diabolikus, rejtetten ördögi szín, mely képtelen túllátni saját céljai elérésén, miért könnyedén beáldozza idolja személyes kötődéseit, nem tőrödve a veszteséggel, mit tetteivel okoz.Tolsztoj számára nem „ember” csak kultikus tárgyiasulása egyéni céljainak.

Christopher Plummer mint Tolsztoj..., szinte a megsárgult fényképek albumaiból lép elénk, hibátlan mód azonosul külsőleg s belsőleg szerepével.

Aki még külön szót érdmel az James McAvoy, felnő azokhoz a nagyságokhoz, kikkel együtt játszik, érzékeny, megértő, gondolkodó ember, s még a felszínes szerelmi szálban is nagyon megható férfi bájjal csetlik-botlik, képes együtt érezni Szofjával, érti inditékait, nem ítélkezik, inkább egyensúlyoz, közel engedve magához mindenkit, de keményen távolságot tartva Csertkov megfellebezhetetlen értékrendjétől, ellenben mégis „tosztojánus” marad, csak a maga egyedi, sokszínűbb, érzelmes, nem doktríner módján, Bulgakovja közel kerül a nézőhöz, remek alakítás!

S, hogy mindennek vége? Szokásosan ostoba magyar cím, inkább folytatódik valami, egy nagy ember életművének máig tartó hatása, szeretete s tisztelete azzal, hogy utoljára levegőt vett..., nem ér véget!

Kísértés (2013) - Vélemények

2016-07-14 22:06.10

Nem vagyok feltétlen mód nonkonformista, de az elvtelenül hajbókoló konformizmus undorít, undorít a gondolat, hogy bármily erős külső társadalmi nyomás, elvárt keretek közé szeretne szorítani, felszámolva szabad gondolkodásomat, s irányvonalat akar szabni, meghatározva életvitelem külső erkölcsi megítélését.
(Nyilván az egyén szabadság vágyát össze kell fésülni az együtt élés normáinak szabályrendszerével!Saját szabadságom soha nem állhat újtjába más szabadságának!)

A kis és középpolgári családi lét okafogyottá válása s elemeire hullása közismert mozis téma ; s nem kell Haneke mereven rideg s távolságtartó cinizmusú, kórszövettani mélységű munkáihoz lemerülni, emésztésük üli a gyomrot s nem kínálnak semmilyen feloldást, ettől persze még igen értékes munkák, de nehéz az osztrák rendező kimérten fásultnak tűnő látásmódjával azonosulni.
Ott vannak azonban a könnyedebben feldolgozható hangnemű „amerikás” mozik, a „szépség”, vagy a Revolutionary Road, mely töményebb formában drámai, ekképp európaibb szellemű darab, de azért nem éri el Haneke szikáran kíméletlen s kegyetlen szókimondását.
(Meglepő, hogy mindkét mozi Sam Mendes-hez köthető?, aligha, valószínű épp úgy érdekli e téma, mint engem, vagy épp európai alkotó társait.)

A „látszatlét” kertvárosi idilljének gusztustalan színháziassága gyomorkavaró – ezzel sok újat nem mondok, hisz a fentebb említett filmek mindezt igen plasztikusan ábrázolják - s e film nyitó képei is hányinger közeli állapotba hozzák azt a nézőt – nem rejtett cél ez - , ki képes átlátni a családi „műszelfizés” hazug álcáján.
Pompásan eltalált s veszélyesen őszinte az a filmes módszertan, ahogy az első legördülő képkockáktól kezdve, nem akarja a mozi szenvedő áldozatnak beállítani a családi nyugalmat féltő feleséget.Kimondottan célzatos, hogy alakja rögvest visszatetszést kelt!
Rejtett mód ugyan, de uralkodni vágyó, párjával leplezetlenül lekezelő s türelmetlen, zsibbasztóan középszerű intellektusú, süti tároló edények gyűjtésébe kimerülő – nem véletlen, hogy a felismerés utáni harag pillanatiban ezeken veri el a port - mások által elvárt feleség szerepkörbe beszükült, mondjuk ki: elég hitvány asszony , ki émelyítő mosollyal tárja a nem létező harmóniát, a nem létező barátai elé, kik annyira barátai, mint amennyire a családi boldogsága valós tartalmú.

Nem értékeli férje kreatív s művészi énjét, nem támogatja ambicióit, nem lát át a középszerbe való besüllyedés okozta szenvedésén, nem örül együtt örömével, inkább alávaló mód lehúzná saját mélyszegényen stupid szellemi szintjére, önző, vak, ostoba s süket, vak minden jelre, mi a viharosan gyors léptekkel közelgő veszélyt jelzi.
Szereti lányát – a maga módján - , de fogalma sincs mi zajlik benne, felszínessége mértékvesztett.
A mozi kiemelkedően visszataszító figurája ő , az asszony s feleség, ki mindent megtesz azért, hogy egy kapcsolat üres tartalmatlansággal tátongó vulkánfíber börönd legyen, a legakciósabb, tömegtermelt fajtából, az a nőnek látszó személy ő, ki miatt a férfaik egy része hajlamos lesajnáló mód megvetni, ki megnövekedett mellekkel jött e világra. Sok nő felháborodik, ha csalják s elhagyják, nézzék meg a filmet, s utána nézzenek a tükörbe, ha van hasonlóság, mit felfedezni vélnek Amy Ryan s önmaguk között, csodálkozásuk saját hülyeségük s érzéktelenségük szobra.

Persze nem túl hálás feldat így beszélni a „nőkről”, ám az igazság az, hogy tisztelem és szeretem a nőket, ellenben van egy nőtípus, melytől hideg rázást kapok, mint ahogy van oly férfi típus is, mely ugyanezt az érzületet váltja ki belőlem.

A film eltalált egyensúlyú igazságosságának részét képzi az is, hogy nem állítják be Felicity Jones-t csalárd csábítónak, ki fiatalságával, szellemiségével s erotikus vonzerejével romba dönt egy harmónikus üzemmódban működő családot.Itt se szeretet, se harmónia, se szoros szimbiózis nem lelhető fel a családi trióban.Élnek egymás mellett – s nem egymással - a kertvárosi mindennapok unalmas szürkeségében, a legfájóbb az, hogy az élet sokszínűsége, még a legfiatalabb tag számára sem egyértelmű, áldozata s szánandó „mellékterméke” annak mi körülötte zajlik.
Jones nem hibás – bár könnyű lenne rásúlyozni a kialakult helyzet minden ódiumát – ő csak katalizátor, kit hirtelen belepottyantottak a családi kémcsőbe, s beindulnak az elkerülhetetlen vegyi reakciók, ha nem ő, előbb vagy utóbb kiváltja más, ugyanezt!

Keith művészi kiteljesedése New Yorkban válna igazán realizálhatóvá, de a költözés még kérdés szintjén sem merülhet fel felesége számára, még beszélnie sem lehet erről, hisz nincs egymillió dollár..., erre – persze Brooklyn nem létezik, csak Manhattan – Keith kapcsolata lányával már onnan nem lehet teljes értékű, hogy egyfajta gátat lát létezésében, mely útját állta zenei pályafutásának, Keith vágyná felesége elismerését, de nem kapja meg, nem hiba nélküli ember - ugyan ki az? - ,de egyben sajnálható vesztes.
S a hozzászólásom elején említett filmek alaptézise itt kap teret ismét..., szeretnénk különlegesek lenni, kiélni ambicióinkat, szignifikánsan eltérni a masszától, teljes életet élni, a boldogságot okozó perceket kergetni, őrizni a szerelmet, fiatalon azt hisszük, majd mi mások leszünk, de nem leszünk..., illetve lehetünk, ha ki tudunk törni abból a semmirevaló dagonyából, mely körbe vesz, a mozi utolsó képkockái visszarántanak a valóság talajára, maradnak a sütitartók, a családi fotók, a halálosan unalmas barbecue partik, minket nem érdeklő emberekkel, marad...,az álmosolyú depresszív nihil.

Rengetegen élnek így – s csak kevés szerencsés optimális teljességgel - párok, családok tömkelege, s nem képesek változtatni, mert van, ki nem akar – Amy Ryan -, van ki nem tud – Guy Pearce.
S mégis, legalább vele történt valami – még ha a vonzalom és menekülés naivan romantikus mivolta teljesen életszerűten is, ennek következtében alapban kudarcra ítélt -, amire ha más nem emlékezni érdemes!
Nem kiemelkedő mozi ez, készültek a témában sokkal jobbak, de finoman elégikus, csendesen elegáns s lírai történet mesélési metódusa szerethetővé teszi..., s Felicity Jones olyan színvonal emelő faktorral rendelkezik, mint kevesek, igaz e moziban Guy Pearce- szel is lehetett szimpatizálni s ez nagy szó, mert amúgy elég ellenszenves egy pali, ami persze nem színészi értékmérő, csak szubjektív megállapítás.

Divat a szerelem! - Vélemények

2016-07-11 23:43.22

Habkönnyű, laza, franciás mozi ez..., olyan, mint egy légies csokiszuflé, melybe örömmel meríted bele tekinteted „kanalát” – mondtam már, hogy rajongok az idétlen képzavarokért?
Persze mindez annyira közhelyes!

Mi is az, hogy „franciás”, hogy lehetne pontos mód behatárolni egy film franciásságának kritériumait?
Sehogy, mert úgyis érezzük..., papírízű maszlag nélkül is.

Töltöttem némi kis időt Franciaországban, született franciáknál lakva, egy nagyon picit megismerve a hétköznapi életben franciáskodó franciákat, és a filmekben látott túlzó gesztusaik, gumiarcú mimikájuk, állandó vállvonogatásaik, hirtelen hangulatváltásaik, harsány verbális kommunikációjuk – nem ismerve a nyelvet, sokszor hittem veszekedésnek látszólag indulatos hangoskodásukat – nem filmes manír, ők ilyenek.

Szinte minden frankhonban készült filmben visszaköszönnek e sztereotíp viselkedési formák, a vígjátékaikban meg főleg.A komédiázás el is bírja ezt, bár sokan lesznek/vannak, kik ezt kissé vásárinak tartják.
Ezt a filmet is fenyegeti az a veszély, hogy nem látva a blődli mögé – mert a film kissé bizarr karakterekkel és helyzetkomikumokkal humorizál, mondjuk pont ettől baromi jó – „elfelejtenek” majd ráérezni érzékeny, s nagyon finom szellemességére, mely a párbeszédek jelentős többségében ott figyel a háttérben.

Már a romantikus vonulat két szereplője is..., fogalmazzunk filmes nyelven: Furcsa pár.

Mi is rendelne egymás mellé egy karót nyelt, a divat világban dolgozó, Miranda Priestley-t idézően lágy lelkivilágú, karrierista párizsi nőt, s egy kemény fejű, de vajpuha szívvel rendelkező bretagne-i kertészt.Józan ésszel, nagyjából semmi.
Ráadásképp Eric Elmosninora a jóképűség vádjának árnyéka sem vetülhet s alkata oly kisportolt, hogy hozzá képest Mr.Bean edzőtermi plakátfiú.
Marina Hands persze vonzó nő, de ebben a filmben szándékkal olyan undok s ebből kifolyólag taszító, hogy egy begerjedt férfi előbb vetemedne Geronazzo Máriára, mint rá..., s mégis, a mozi ezen egymástól ezer mérföldes távolságban álló főkarakterei a végén valahogy kompatibilissé válnak egymással.
Nagyon tetszett, hogy derék kertészünket, Párizsba kerülvén – hogy potom hatvan ezer euróért „múzsa” legyen – nem ugrálja körül tucatnyi Lakatos Márk, hogy besöpörjék a jelenlétükből fakadó hervasztóan elcsépelt poénokat, nem változtatják át – ugyanaz a garbó, s gatya végig – nem rontanak jellemén, s nem romlik magától sem, ő marad, aki volt.”Eladja” magát, hogy új hajót vehessen a lányának – az előzőt hullámsírba küldi leendő szerelme -, de őrzi identitását, s méltóságát.
Egyszerű pasi, de sem nem buta, sem nem kilóra megvehető jött-ment vidéki, hiába látja annak új környezete.

Változás persze kell – minden film motorja a jellemfejlődés – változik hát Marina Hands, kiről azért hamar kiderül, sebezhetőbb lénye, mint az elsőre látszott.Elő-elő bújik belőle az „ember”, hogy végül teljesen átlényegüljön, s a mozi előrehaladtával előbújik belőle a „nő”!
S a célvonalnál, némi meglepetésünkre, el fogjuk hinni, hogy valamiféle hihetetlen mód, de összepasszolnak.
Van az egész mesében egy egyszerű, de rém frappáns ötletesség, ami működik.Kifiguráz, fityiszt mutat, karikatúrát rajzol a „király új ruhájáról”,de valamiképp mégis sugároz tiszteletet a saját témája felé.

S most gyorsan nyomok egy entert, hogy külön bekezdésben méltathassam azt a kis csodát, amit Fanny Ardant képvisel.Bőven hatvan fölött, s mégis, csodás szépségű, nagybetűs nő!
Az a típus, kit nem mersz megszólítani, de feltétel nélkül tudod csodálni.Megjelenése fejedelmi, bűvköre úgy szippant be, mint egy fekete lyuk.
Arisztokratikus fölénnyel és eleganciával teltíti meg Alicia Ricosi alakját, divattervező s nagybetűs művész, ezen szerepkör minden hisztijével s plebsz felett állóságával.Ráadásképp száját egyben mélyen bölcs, egyben találóan s magas nívójúan szellemes mondatok hagyják el.Öröm volt őt viszont látni a vásznon!

Nagyon kellemes s üdítő mozi ez, sokszor csalogat elő a nézőből őszinte mosolyt, de néha tán több is ennél..., na nem annyira, hogy bármely percben túl komolyan vegye önmagát, hisz olyan laza s francia, olyan Chic!-es...!

Apák és lányaik - Vélemények

2016-07-10 16:52.16

Szerintem te is én is tettünk/mondtunk olyat már életünk során, amit pillanatokkal később megbántunk, még oly formában is, hogy nem hirtelen indulat vezérelt, hanem "előre megfontoltan voltunk hülyék"...:)
Velem legaláb is előfordult már, pedig még csak nem is nagyon mondanám magam "megfontolatlan", kapkodó, hirtelen természetnek. (Inkább vagyok az ellenkezője.)
S igyekeztem úgymond "visszacsinálni", de van mit nem sikerült, s ez hatással volt életem későbbi folyására.

Persze elismerem, mindez filmen hatásvadásznak tűnhet.
Igen, én is ismerek olyan pszichiátert, kire ráférne némi: "akarsz róla beszélni?" típusú terápia. :)

Az emberi természet bolygónk legkomplikáltabb s legrejtélyesebb puzzle-ja, melynek kirakásán évezeredek óta fáradozunk, ám még igencsak hiányos az a bizonyos kép..., lehet, soha nem is lesz teljes.

2016-07-10 15:41.16

Bár nem szeretek magamtól idézni, ám most legyen...

"Mikoron mégis szembe jön maga a SZERELEM – így, nagybetűvel – máris keressük a menekülő útvonalat, ez majdnem természetesnek vehető emberi reakció, a rettegés vértjén nehéz áthatolni."

Tulajdonképp ez a válasz a kérdésedre, ezért okozott - szándékosan - fájdalmat.
Ám e szándékosságban mégis ott a kétség a döntés helyességében, hisz nem kell a színjáték, simán ki is adhatta volna a srác útját.
Nem ezt tette, mert egyrészt ebben ott a "kiskapu" lehetősége, másrészt ez mégiscsak egy mozi s a boldog finish-hez ez volt az előszoba...:)
Sír-rí, s legyőzi önmagát.

Ha zsenge korodban megtanulod, bárkihez mélyen kötödsz, elveszíted, előfordulhat - feltételes módban - ,hogy felnőtt korban már nem mersz bízni egy kapcsolat tartosságában.Ezért azelőtt elmenekülsz előle, mielőtt "beleéled" magad, s így igyekszel védekezni a későbbi még nagyobb csalódástól.

Nem állítom, hogy a moziban bemutatottak nem szélsőségesek kissé - mert azok, nyilván szándékkal -, de nem példa nélküliek, a filmek is az életből építkeznek.
Ha úgy tetszik, amit a lány tesz az a múlt traumáinak reflexiója a jelenre.

Amanada tetteinek "hihetősége" nyilván erősen véleményes, ebben neked s mindenkinek, ki ezt felveti, van igazsága - ráadásképp legtöbbünk a konfliktusos szituációkra a saját "válaszait" tartja természetesnek
Az is igaz viszont, az élet ennél sokkal meredekebb példákkal is tud szolgálni, tudom, éltem már át néhány oly eseményt életem során, mely elmesélve, vagy filmbe öntve abszurdnak tünne.

A hipnotizőr (2012) - Vélemények

2016-07-09 22:40.24

A "vándorló folt" oka, hogy Lena Olin a tükörben látta a nő arcát, először én sem értettem - elsiklottam a felett, mikor ezt említik - de akivel együtt néztem a filmet, felhomályosított...:)

Amúgy igen, van kinek tetszett, én volnék egynek rögtön, az Általad is említett európai - azon belül is minden képkockában tetten érhető skandináv - miliő okán.
Hallström profi, ebből kifolyólag korrekt mód összerakta ezt a tőle talán tényleg szokatlanul komor tónusokkal operáló mozit.
Persbarndt valóban jó - sőt, szerintem nagyon jó- , de nekem Olin is tetszett, igaz nem mindig értettem, miért bánik úgy férjével, ahogy - megcsalás ide vagy oda, két év után vagy megbocsájtok, vagy elhagyom, ez a köztes s "veszekedős" állapot ennyi ideig nem fenntartható, de végül is ez nem egy mély lélektani dráma, így elnézőbb voltam az ilyen jellegű felszínességek kapcsán.

Összességében szórakoztató, de kétségkívül nem "nyomot" hagyó mozi ez, s a végén azért bekukucskál Hollywood is!
A jégre futott busz körüli herce-hurca, már nagyon utolsó utáni jelenet, nem illett az általában jóval szikárabb Észak-európai történet mesélési stílushoz.

A hipnotizálás..., meg hát ja, az tényleg hülyeség, de ma elnéző hangulatban vagyok. :)

Apák és lányaik - Vélemények

2016-07-09 15:30.18

Kimondottan szeretem, ha úgy szólnak bele "metodikámba", ahogy Te teszed, tanulni attól, ki valamiben jártasabb, soha nem szégyen...:)
Nem tűnsz olyannak, ki szorong, egybiránt van ki szorongva alkotta legnagyobb műveit, sőt, tulajdonképp egész életében szorongott, s épp ez volt a hajtó erő, mi inspirálta s terelte művészetét a kiteljesedés útján, mert kiírta, kiszobrászkodta, kifestette, kibeszélte magából, hogy ne fulladjon meg idejekorán.
Furcsán összetett lény az ember..., persze, hogy el-eltöprengünk rajta, milyen belső késztetések állnak tettei hátterében.

2016-07-09 14:15.35

Nem privát közvéleménykutatás, tapasztalat, épp innen is..., de máshol, más fórumokon is olvastam jó néhány hasonló tipizálást Crowe-val kapcsolatban:

"Russel Crowe sokféle filmben szerepelt már, de igazából azokban csillantja meg szenzációs színészi képességeit, amelyekben valamilyen harcost, hőst, valamilyen aktív mozgalmas és kalandos életet élő embert formálhat meg. Ebben az érzelgős és családias és beteges szerepkörben egy kicsit furcsa látványt és összhatást kelt."

A konyhapszichológiám mindig saját megfigyelés eredménye - s miután ebben tudományos szinten is sok a véleményes elem, hisz alig mérhető egzakt mód, műszeresen s sok megállapítás a nagy kopányak között is vérre menő csatákat eredményez - a tévedés jogát fenntartom magamnak, akárcsak a "profik"...:)

Amúgy köszönöm a figyelmet és a kiegészítést!

2016-07-09 11:46.50

„A szakemberek úgy vélik, hogy a kora gyerekkori traumák környezeti hatásként az embernél is nyomot hagynak az epigenomon, olyan pszichiátriai problémákat okozva felnőtt korban, mint a depresszió.”

Számtalan kutatás – mély, s széles körű merítésből építkezve -, tanulmány, pszichiátriai s pszichológiai tapasztalat igazolja, a gyermekkor sérülékeny időszakában elszenvedett érzelmi s egyéb traumákra adott elhúzodó válasz, felnőtt korra is determináló erővel bír, a tények ismertével nem bíró külvilág számára nem megmagyarázható viselkedési panelek formájában.

Ez konkrét realitás, nem vita tárgya, nem lehet erről polemizálni, okoskodni... – mondjuk lehet, csak épp ostobaságra vall - viszont,lehet persze ítélkezni, nem megérteni, nem elfogadni, ez sokak számára úgyis nagyon kedvelt s kedves szokás, mert kizárólag egy, a saját nézőpont az az origópont, honnan másokat könnyű – felelősség nélkül - elhelyezni a társadalmi koordináta rendszerben.

Nyilván nincs erre szabály, emberek vagyunk, sokszínűek, nem mindenkire húzhatóak fel a tankönyvi meghatározások, van ki könnyebben dolgoz fel – ez sokszor betudható a szegényesebben megélt szenzibilis éntudatnak - , s van ki úgymond „erős”.Ám e mögött az erő mögött sokszor ott bujkál az önámítás, s elfojtás.
Ezen elfojtások a késöbbiekben nem feltétlenül jelentkeznek a moziban bemutatott formában, de káros hatásuk kihatással van élethosszig, mint a magánéleben, mint a közösségi létben.

Amanda Seyfried nem jó színésznő, bár ebben a moziban igyekszik nagyon, de olyan meghatározó súlyú partnerrel, mint Russell Crowe, esélytelen felvennie a versenyt.Talán itt búvik meg az a probléma, mely sokak számára hiteltelenné teszi küszködését.Pedig a felrajzolt életstratégia nem légből kapott fantáziálás eredménye – s persze vitathatatlanul károkot okoz - de jobb ezzel szembe nézni, mint szemérmesen hátat fordítani neki.
Brutális érzelmi veszteségek sorozatos megélése esetén beindul egy védelmi mechanizmus, mellyel úgy akarjuk erőnek erejével kerülni a további emocionális csalódásokat, hogy megkérdőjelezzük a szoros eggyüvé tartozás létjogosultságát.

Csapongunk, kapkodunk, kergetjük az egy alkalomra szóló – akár szexuális – érzéki s ezen aktus során keletkező felszínes mód érzelmi élményeket, kialakul egy komoly önértékelési zavar, s rettegés a kötődéstől, hisz kihez valóban hozzá csatoljuk magunkat, azt biza ki is léphet életünkből, újabb fájdalmat okozva.
Mikoron mégis szembe jön maga a SZERELEM – így, nagybetűvel – máris keressük a menekülő útvonalat, ez majdnem természetesnek vehető emberi reakció, a rettegés vértjén nehéz áthatolni.

A film azon – egyéb iránt komoly – hibájától eltekintve, hogy teljességgel érthetetlen a kislány végleges „megszerzésére” irányuló törekvés az elhunyt feleség testvére részéről – itt inkább érződik valamiféle bosszú motiváció, mint kézzel fogható erős felelősségtudat s mély szeretet – nem egy rossz mozi ez, még Amanda is nehezen rontja el, mert ott tüsténkedik mellette egy Russell Crowe, ki korosztálya egyik legkiemelkedőbb alakja, sokadszor bizonyítja átütő filmes jelenlétét, s azt, mennyire képes az egyszerű, szenvedő „kisember” – annak ellenére egy ő közülünk, hogy ismert írót alakít - bőrébe bújni, nagy átéléssel, de rettentő finom színészi eszközök használatával.
Sokan mindenáron be akarják őt szorítani a gladius-szal vívó szuperhős szerepkörébe, de pillantsunk már rá alaposabban filmográfiájára, s sorjáznak szembe velünk azon szerepek, mik nagyságrendekkel fölé emelik mindenféle behatároló skatulyának.

Ha a férfi igazán szeret - Vélemények

2016-07-09 07:42.10

„Ezt a filmet gyakorlatilag mindenki ismeri Magyarországon. Összetalálkoztunk Meg Ryannel, és vele is volt egy kis konfliktusom. Az ilyen sztárok mindig magukkal hozzák a sminkesüket, mert fontos, hogy hogyan néznek ki. Ryan itt valami nagyot vállalt, mert egy alkoholista nőt játszik, aki annyira rosszul lesz az alkoholtól, hogy összeesik. És nem fröccsözik, hanem vodkát iszik, ami a legnagyobb ágyú. És ő ennek ellenére úgy akart kinézni, ahogy megszokták a nézők(...)

Állandóan kérdezgette a sminkesét, aki egy szemét angol pasi volt. Egyszer nyilvánosan összevesztünk, előtte életemben nem csináltam ilyet. Elkezdtem hazudni neki, mert mindig jött megnézni a szűrőt, mert megállapodtunk egy bizonyos szűrőben, ami lágyít. Megbeszéltem a segédoperatőrrel, hogy mindig egy nagyobb számot írjunk ki, mint ami benne van a kamerában. Nézte, hogy a kettes van benne, holott csak az egyes volt(...)

Azt gondoltam, hogy vége a filmnek, most fognak kirúgni, mert Meg Ryan majd azt mondja, hogy velem nem tud együtt dolgozni, mert neki egy olyan ember kell, aki vigyáz rá (...)

Azt vártam, hogy Meg Ryan meg fogja ezt torolni, de nem. Sőt, amikor visszajöttem Magyarországra, kaptam egy telefont, hogy Meg Ryan egy japán céggel reklámot csinál Los Angelesben egy kozmetikai készítménynek. Egy ilyet milliókért csinálnak, és ilyenkor a sztárt kérdezik meg, hogy kit akar. És ő azt mondta, hogy a Koltait. Visszavittek Budapestről, és a nyakamba borult, mert közben látta a filmet, és rájött, hogy azt csináltam vele, amit kellett, és szép maradt, szerethető maradt, és eljátszotta a szerepét is.”

Koltai Lajos

Egy kis érdekes adalék a filmhez, autentikus forrásból.

Bár mindenki Garciát emeli ki, én úgy érzem, Ryan is megtette azt színészileg, amit ez a mozi megkövetelt tőle.Olvastam korábban oly tartalmú bírálatot, hogy Meg Ryan kiábrándítóan lepusztult volta mai – sebészkés vagy/és injekciós tű által szétfarigcsált - énjét idézi, ám napi egy liter vodka benyakalása fiatal korban is tesz arról, hogy az ember lánya ne legyen a „topon”.Koltai pont ezt ismerte fel, és nem félt szembe menni a mozi témájától távol álló ideálizált képi ábrárázolással, nem törődve azzal, hogy esetleg menet közben lecserélhetik.Koncepciója bejött, és a színésznő utólag elismerte éles látását.
A film amúgy nem rossz – nem is kiemelkedő - de rettentő sokat ront az összképen a megszokott „tapsolós” befejezés, ettől az irritáló filmes toposztól nem tudnak elszakadni Hollywood-ban.Katarzist szeretnének beleláttatni ezen jelenetekbe, mindenáron, de ezt kevésbé megerőszakolt mód is el lehet érni.

F mint foci - Avagy vélemények a bajnokságokról

2016-07-08 14:57.20

Csigavér, valóban szeret okoskodni, zavart ez már engem is - épp itt is - általában is, mert szemöldökráncolásra késztetnek a részletekben elvesző, szálazó mindentudók félmondatos sunyi odavetései..., ennyi! ;)

S még egyszer..., ennyi - egyébiránt az ennyi, az mi, ha nem a másik fél kommunikációs "rövidrezárása"?

No, mindegy is.Hajrá Fradi! ;)

2016-07-08 14:04.05

Ezért most tényleg..., érdemes hajba kapni? Ki tudta, mit tudott, mit nem tudott, mit olvasott, mit nem olvasott, tök mindegy, született egy döntés, játszani s nyerni kell.
Mely csapat a selejtező selejtezőjének selejtezőjéből nem képes..., annak úgyis mindegy.
Lehet, hogy plusz egy oda-vissza viaskodás nem, hogy ront a helyzeten, hanem épp ellenkezőleg, szítja a "harci" morált, s jól sül el a dolog.

Dolgok, amik nagyon idegesítenek

2016-07-08 13:41.02

Naivitásodról feltett kérdés, persze álnaiv, részemről, nagyjából már képben vagyok a "Lectoros" gondolkodás mikéntjével kapcsolatban.
Nem túl zegzugos, elég egyértelmű és egyben kedvelhető, ám rejt mások felé való jóindulatú kinyilásában "önveszélyt".

Másrészt és egyben persze, de..., így ismeretlenül is úgy vélem, van helye Benned egy kedvesen naiv énnek, bár többünkben lenne, igaz így többször is sérülhetsz, de minden valódi őszinteség magában hordozza a lehetséges csalódást, másokban.

Egyébként csak nyugodtan, erős vagyok s felvértezett, elbírom, feldolgozom...:)
S szerény is - na, az nem :) - ráadásul szemtelen, s öntelt, nagyképű, beképzelt, tulajdonképp egy lehetetlen alak, génhiba, így alakult!

:)

F mint foci - Avagy vélemények a bajnokságokról

2016-07-08 13:24.50

Ismerve az "előzménymeccset", Rizzoli nem gyökér, csak hazafi...;)

Dolgok, amik nagyon idegesítenek

2016-07-07 17:53.37

Kik ezek a rohadt aljas genyók? Te most ennyire naiv, de tényleg?
Ahogy Horváth Charlie-Nézz az ég felé című dalában, nézz az ég felé, s egyre feljebb, s feljebb, mikor már csak egy embert látsz, na pont onnan rohad rommá egyre lefelé, ez az egész tetvedelem, miből most példát merítesz, csak apró mód ocsmány gusztustalanság, ki szegény, s ide jutott, deklaráltan ennyit is ér, örömében-gyászában egyaránt.
Emberi érték itt már csak pénzen mérendő.
Tenni meg lehet, épp négy évente, lehet-ne, de lássuk be, jó ez így nekünk..., örülünk mi a kirekesztésnek, lopásnak, rablásnak, mocsoknak, gyűlöletnek, lenézésnek, aljasságnak..., csak emeli homályos fényét sokak szemében mindezeknek, ki teszi :)

Mint a nemezeti színű mocsárban dagonyázó disznóknak, mitől nem a mocsár lesz szebb s több, hanem a szivünknek kedves trikolór s a hozzá fűzödő érzet lesz egyre kevesb.

Éberség - Vélemények

2016-07-07 16:36.49

Cidriztető s érdekes alapötlet, ultra gagyi megvalósítás.

Mentség lenne, ha felvállaltan s őszintén valami B besorolású tévéfilm kategóriát célozna -afféle reklámidő értékesítő vállalkozás, vasárnap délutáni uncsi esetére - , de úgy tűnik, ezt itt komolyan vették az „alkotók”.

Őszintén szólva nem tudom létezik e a moziban vázolt jelenség altatás közben, főleg akkora számban, mint a film prológusában elhangzik – s kivételesen most lusta is vagyok utána nézni – , de mozgolódik bennem a kétség, hogy így, ebben a formába..., de tulajdonképp tök mindegy is, mert marha jó kis ötlet, kicsit horror a dolog, de van benne fantázia!
S itt véget is ér minden, mi pozitívumként felhozható.

Tudom, ez itt nem a ER, nem vártunk minden percben tetten érhető precizitást, de azért ne is vicceskedjünk már, egy szomáliai menekülttábor vöröskeresztes sátrában nagyobb rend és fegyelem uralkodik, mint a moziban bemutatott kórház műtöjében, hol ráadásul egy kőgazdag s befolyásos „úgyfélen” hajtanak épp végre szívátültetést, nem mandulaműtét, nem lézeres bibircsók eltávolítás, hanem szívátültetés.

Innentől már legalább tudjuk, ezt New Yorkban három szem sebész és egy piás aneszteziológus szokta nyomni - azt hittem ez a metódus a magyar kórházak sajátja - egy foghúzásra sem igazán alkalmas méretű műtőben, csak úgy rutinból, se nővérek, se segítő team, se nagyobb aggódás a sterilitás okán – ugye épp egy idegen szervet ültetnek be -, egyszóval érezni egy morzsányi szakmaiatlanságot, ami semmi másra nem vezethető vissza, minthogy slendrián, igénytelen, nézőjét hülyére vevő az a stáb, aki a mozi megszületése körül bábáskodott.

Ellenben tán hagyjuk is az „orvosi” részleteket, mert amennyiben ezen szegmenst átugorjuk, akkor is ezer sebből vérzik a mozi, artériásan, hogy stílszerűek legyünk.

A karakterek kidolgozatlanok – khm..., finoman szólva - a dialógok sematikusak, üresek, bugyuták, ez okból kifolyólag együtt érezni a szenvedő felekkel igencsak nem egyszerű, a gazdag fiút csak a pénzért..., lerágott csont, így „megölni” valakit, ugyan minek, lett volna kockázatmentesebb módja is, az egész – amúgy körmönfontnak – szánt akció hátteréről, a szereplők előéletéről semmit nem lehet megtudni, mi tereli őket egybe, mi okból fognak össze egy igencsak rizikós gyilkosság projekt kivitelezésére, persze a pénzért, oké, de egy kis háttérrajz nem ártott volna.

A főszereplő páros színészi teljesítményét hagyjuk – most minek is rugdalnánk azt az oroszlánt, mi már megszületésekor halott volt, de szép képzavar - a nagyobb baj az, szerelmes párként is pocsékul muzsikálnak, ily felszínes karakterrajzok után, miért várná bárki, hogy körmünket lerágva izguljunk a végjáték kimenetelén.

Az „idegen” s szupermenő sebész, egyből „vágja”, hogy gyilkossági kísérlet szemtanúja – illetve pont az a lényeg, hogy nem szemtanúja, csak úgy ráérez -, ugyan miből jött rá?Nem abban a kórházban dolgozik, de belohol a műtöbe, s bemosakodva egyből átveszi a hatalmat, kórházi protokol mellőzve, kicsire ugye nem adunk.

Lena Olin – az egyetlen ki értékelhető színészi alakítást nyújt – megfigyel, töpreng s rádöbben, hol a bibi, miközben elvileg őrülten aggódik, de tulajdonképp közben nem tesz semmit – pedig ha tudja, valami nagy gebasz van, akkor azt is tudnia kéne a fia élete veszélyben - csak az események bekövetkezte után „önfeláldoz”.

Zűrös, zavaros kapkodás..., nagyon cikin trehány forgatókönyv, semmit mondó kameramunka, gyenge színészi játék, ratyi az egész, úgy ahogy van!
Ily rövid játékidőben - durván nyolcvan percben-, végig oly feszítettnek kéne lenni a sztorinak, mint a felhúzott íj húrjának, s nem félúton kéne beindulni, addig untatva nézőjét.

Nézhető, de sokkal több lehetőség rejlett benne, mit egy profi rendező, ki is aknáz, persze nem ezzel a főszereplő duóval, mert van,
mi reménytelen vállakozás.

Azt már csak mellékzöngeként, lehet egy nő csúnya, lehet korpulens alkatú, lehet ráncosabb mit kora diktálna, lehet..., s itt sorolhatnánk mi még, s mégis simán bevállalnám, mert jön belőle valami, ami nővé teszi, mitől beindul a kémia, amitől dög, vonzó, s farokállító, s lehet Jessica Alba, ki akkor se, ha egyetlenként ügyködik pinával e földön.
Nem mintha az a veszély fenyegetne, hogy rám fog izgulni...:)

Apák és lányaik - Vélemények

2016-07-04 18:38.17

"Vártam valami nagy tragédiára, ami ok lenne, hogy ez a lány ilyen depis lett, de elmaradt!"

Nos, valóban, ha egy kislánynak autóbalesetben meghal az anyja, s ezért az apját hibáztatják, ezek után az őt rajongásig imádó apa komoly mentális problémákkal, hét hónapra kórházba kerül, amit egy ekkora gyerek nehezen is ért, és nehezen is dolgoz fel, majd mindezek után el akarják szakítani az apjától - kivel, ismétlem kölcsönösen imádják egymást, s az egész "aktus" értelmetlen s értelmezhetetlen a nagynéni részéről - , s ha ez nem lenne elég, váratlan tragikusságal az apja is meghal..., mindezen események igen rövid időn belül, igen, én is vártam végre valami igazán súlyos s tragikus fordulatot, de valahogy nem jött, csak az sok, gyermekkorban oly megszokott, s mindennapos tömeghalál... :)
Gyakorlatilag mindenkit elvesztett néhány hónap alatt, ki érzelmileg közel állt hozzá!

Tényleg érthetetlen, miért lett ilyen idegbeteg, s főleg erkölcstelen!
Döbbenet!

A fogoly (2014) - Vélemények

2016-07-04 17:22.29

***SPOILER***

Ritkán foglalkozom részleteibe menő módon egy film konkrét történetvezetési hibáival, de ezen mozi esetén ettől nehéz eltekinteni, általában sokkal inkább megérint a rendezés, a hangulat, a képi megvalósítás, a színészi játék..., de a csacskaságok ily töménysége, már engem is zavar!

Pedofília nem „játék”, s ha egy rendező arra adja a fejét – már nem először -, hogy e kedélyborzoló,indulatokat kiváltó jelenségről készítsen filmet, akkor azért elvárható, hogy a tulajdonképp szimpla krimi forma ellenére, legyen egy kissé átgondoltabb forgatókönyv a kezében!S miután a szkript elkészítésében Egoyan is részt vett, nincs mentsége, nem idegen anyagból dolgozott.

Ryan Reynolds könnyű támadási felületet nyújt minden filmben, miben megjelenik, mert igencsak korlátozott képességekkel rendelkezik színjátszás terén, ezzel jelen esetben azért nem foglalkozom különösképp, mert ebben a moziban még szódával elmegy a teljesítménye, ami viszont nem „megy el”, az a történet.

Adva van egy állítólag okosan, ravaszul, átgondoltan felépített internetes „szervezet”, mely kiszolgálja a pedofil vágyakkal rendelkező háborodottak igényeit.Vezetője – Kevin Durand – simulékony modorú gazember, s kellőképp paráztató mód hozza is a figurát.A film során azonban úgy bukik meg ezen remek netes inkognítóval bíró társaság, hogy a nagyon „dőrzsölt” Durand ostobábbnál ostobább hibákat követ el, tömkelegével, cselekedeteinek egy része szembe megy minden elemi logikával, s a bukta után magáról a „szervezetről” semmit nem tudunk meg..., de a világon semmit!
Megmagyarázatlan mód mellette álló „kolléganője” – kiről szintén semmit nem tudunk meg, csak azt, hogy valószínű maga is pedofília áldozata - életét is szemrebbenés nélkül feláldozva, miért áll Durand mellett?Mi az ok, a háttér?

Nos, ők elhaláloznak, de utána nincs egy levezető epilógus, hogy mi is lesz a többiekkel...? Ez egy szervezet, többször kihangsúlyozva a filmben, hogy komoly, nagy kiterjedésű szervezet..., milyen szervezet az, mi egyetlen ember irányításától, tetteitől, döntéseitől függ, és miért nem jelennek meg tagjai a történetben, legalább érintőlegesen?Miért nincs ez kifejtve?

A rendőrség különleges egységének tagjai gyakorlatilag sík hülyék, eleve olyan prekoncepcióval közelítenek a lányát elvesztő apához, hogy az már bicskanyitogató..., anyagi gondjaid vannak, ezért „eladtad” a lányod a csúnya, rossz pedofiloknak.Mi ezt rendőrök, mert roppant mód okosak - s lusták - vagyunk, nem egyszerűen feltételezzük s próbáljuk aprólékos melóval bizonyítani – tanulmányozva a család addigi háttértörténetét, kikérdezve szomszédokat, barátokat, rokonokat -, hanem egyenesen tudjuk, punk-tumm!Ezért hát..., „kifelé” nem is nyomozunk, nem zárunk le utakat, nem indulunk el forró nyomon, nem rohanunk kikérdezni minden lehetséges szemtanút, csak basztatjuk apucit ezerrel, mert az újoncunknak nem szimpi a csávó, s ez a könnyebb út.

Ezen állásponton nyolc!!! évvel az eltűnés után sem változtatunk, tovább basztatjuk apucit, míg le nem csapja már végre azt a tenyérbemászó seggfejet – ki ráadásképp a saját unokahúgát használja csalinak, pedofilok lebuktatásához! Hogy, most mi van?Csak ezért az egyetlen agyatlan s felelőtlen tettéért úgy kéne seggbe rúgni, hogy a Holdig repüljön.

A tökéletesen hülye és elképesztően ellenszenves újonc persze magánéleti kapcsolatba is kerül a Rosario Dawson által életre keltett főnökével, mert hát, persze, hogy persze..., azért annyira nem persze, hogy ezt beleszőjjék a történetbe, nincs felépítettség, a közös küzdelem „összehozó” ereje, netán finoman „érintőre vett” romantika, szex, vagy valami, csak úgy megmutatják... együtt vannak,passz!

Mindezek után nem túl meglepő, hogy a roppantul tapasztalt és okos nyomozónőt úgy rabolják el egy partiról, ahogy én kisétálok a Tescoból két kiflivel, és természetesen a mélyen fedett és zseniálisan felépített hálozatot apuci buktatja le – mondjuk a rendőrökre várhatna -,mert a nagyon, de nagyon körmönfontan s gonoszan pislogó Durand , attól a ténytől nem zavartatva magát, hogy ismerik arcát, beül a gyermekrablás színhelyéül szolgáló kávézóba s konfrontálódik apucival..., na ne már!
Némi kis autós üldözés, egy kis lövöldőzés, GPS telefonos követés, s lőn megnyugvás, mindenki boldog!

(Zárójelben jegyzem meg, miként is bukkannak az elrabolt nyomozónőre, no, azt jótékony homály fedi, meglett s kész, a film egyetlen percében sem jelenik meg komolyan vehető szakmaiságú rendőri munka.)

A lány, mint a „fogoly” maga, háttérszereplő, motivációja érthetetlen - szenvedésével nem lehet együtt érezni, mert Egoyan szemérmesen „hátat” fordít a saját témájának - nem is próbál szabadulni, a filmben tucatnyi alkalommal lehetne rá lehetősége – Durand nem egyszer úgy beszél vele, hogy háttal áll neki, nem figyel rá, se a mozgására, se arra mi van a kezében, a szoba pedig szépen fel van szerelve nehéz tárgyakkal – Stockholm szindrómának nyoma sincs, a lány utálja fogva tartóját, mégis úgy kooperál vele, mintha haverok volnának.
(Voyeur-izmust is feleslegesen keverik ide – persze a roppant éles eszű rendőrök akkor is azt hiszik, az apa kukkolja saját felesége szenvedését, meg is lepődnénk már, ha nem így lenne, olyan szinten gagyi az összes bűnüldöző karakter, hogy én pironkodom, helyettük – a pedofilia önálló téma, kár pszichopata attitüdöket hozzá rendelni egy beteges szexuális devianciához, mi megállja helyét óriási problémaként, önmagában is!)

Az anya nyolc évvel a rablás után is úgy hörtyög-fröcsög férjére, mint egy tönkre menés előtt álló vízforraló, csak köpködi a szavakat:Te vagy a hibás, te vagy a hibás, te vagy a hibás..., sem szeretet, sem megbocsájtás, még nyomokban sem – amúgy meg nincs mit megbocsájtani, az apa nem hibáztatható a lány elrablásában - szegény Reynolds pedig küzdve-küzd és bízva-bízik, nagyjából ő egyedül, támadások kereszttüzében.S természetesen számára az asszony még mindig a „drágám”, s úgy omlanak a végén egymás nyakába, hogy könnyem csordult ki a meghatottságtól.
A dátumok közötti ugra-bugrára már kitérni sem érdemes, divatos módszer, hát Egoyan használja, de teljesen értelmetlenül és koncepciótlan mód, mintha maga sem hinne abban, sztorija lineáris mesélési kontextusban is simán megállhatná a helyét, ezért furmánykodik az idősikokkal, csak épp minek?

A film mentsége s egyben egyetlen érdeme, hogy nem lehet elégszer hangsúlyozni – akár mozifilmek keretei között – mekkora veszélyben lehetnek srácaink a netes világ sötét szövevényében, erre fel kell hívni a figyelmet, akár unalomig ismételgetve önmagunkat, de társadalmi drámába szőtt krimiként rosszul működik, hiteltelen, felszínes, néha egyenesen ostobácska, s a vicc az, hogy a hibák miket szerintem mindenki látni fog, ki megnézi a mozit, még sorolhatóak lennének..., hiába szól a komoly zene - Durand karakterének kedvence - aláfestésként, ez a film, ebben a formában, bizony nehezen vehető komolyan.

Serena - Vélemények

2016-07-03 09:20.37

Véleményeddel egyet értve – én is olvastam ekéző kritikát - meg kell, hogy jegyezzem, a kritikus is egy tipizálható jellemvonásokkal rendelkező állatfajta:bizonyos helyzetekben, kiszámítható reakciókkal számolhatunk náluk.

A Lawrence-Cooper kettős baszottul erős filmes kémiája, és remek együtt munkálkodása immár abba a stációba érkezett, hogy ha csinálnak velük egy olyan filmet, mely „szakmai” oldalról fogható, akkor gyorsba kiosztanak nekik egy jobbító szándékú makarenkói pofont, ostoba mód, hisz egyrészt nem értik-érzik Susanne Bier filmes koncepcióját, másrészt a két színész ismét bomba erős produkciót nyújt, közös megjelenésüket kimondottan szereti a vászon.

A mozi – erre azért ép ésszel és némi filmes előtanulmánnyal hamar rá lehet érezni – nem a történet hajszál pontos – és egyben szájba rágott – kibontottságával operál, hanem azzal a hangulattal, ami minden másodpercében átjárja nézőjét.

Bier kapcsán szándékkal nem a díjazott filmjét citálom ide, hanem példának okáért a Hogy szeretsz című alkotását, finoman szólva is félelmetesen erős darab.Aki skandináv rendezőtől néz filmet, számoljon vele, hogy ő is számol a néző intelligenciájával, és nem magyaráz felesleslegesen, csak érzékeltet, és bízik a néző saját véleményalkotó képességében, bízik abban, hogy egy történet akkor is lehatol a mélybe, ha nincs minden ok-okozati összefüggés a végtelenségig elaprozottan megjelenítve.Ők így dolgoznak, nem az agyzsugorodott popcorn majszoló massza igényeit szolgálják ki – annak ellenére, hogy ez a film egy szimpla „tömegmozi” - hanem azokét, akik szeretnek elbíbelődni a gondolkodás fárasztó tevékenységével.

Tanulságos, hogy a A vadászat kapcsán is mennyi értetlen spekulációval találkozik az ember, akár ezen a fórumon is, pedig hát...?

A Serena persze messze nem hibátlan – egyáltalán van oly film, mely mindenki számára az? -, de mégis lebilincselő, és pont attól az, hogy nincs hosszú és felesleges jelenetek tömkelegével agyonbodorítva a meséje, felskicceli a lényeget, a többit rád bizza, olvasd s értsd mi, miért is történik.
Az indítékok, motivációk így is tökéletesen érthetőek, viszont amiben a Serena igazi ereje rejlik, hogy oly sejtemesen baljóslatú atmoszférát képes vászonra rajzolni - már a nyitó képektől -, ami előre vetíti a mozi teljes játékidején végighúzodó lappangó feszültséget, zsigereinkben érezzük a nyugtalanító vibrálást, a vihar előtti csend kézzel meg nem fogható zaklatottságát.
A mozi egyértelműen ezzel az eszközrendszerrel dolgozik, és aki valamiféle vadromantikus zsánert vár, vagy a „kemény, öntörvényű nő a fériak uralta világban” rommá harcolt eposzát, csalódni fog, ez ugyanis egy lélektani alapokra építkező történet, fokozatos izmossággal felpörgő dinamikával, s éj sötét tónusokal.

Mindenképp érdemes megemlékezni a mellék karakterekről! Rhys Ifans sokadszor parádés, kevés szavú, komor s titokzatos figurájában folyamat ott a baljoslatú fenyegető erő, Toby Jones minden megjelenése figyelmet követel, s a főszereplők...
Cooper végleg bebizonyította, nem egy a szép szemű szívtipró skatulyájból kibújni nem képes színész, összetett a szerepe, a „vadnyugati” macsóságot kell ötvöznie a nagyvilági dzsentri szerepével, s az idő előrehaladtával oly finom érzékenységgel tárja fel személyiségének érzékeny s vívódó dimenzióit, hogy kénytelen a néző nem fél vállról venni, s beazonosítani a másnapos szépfiúval.
Lawrence pedig – bár ezzel a meghatározással nehéz mit kezdeni – tényleg korunk „fontos” színésznője!Elemi erővel képes átrongyolni a vásznon, jelenléte pokoli erős, s ki nem szereti – amit megértek - , az azt nem szereti benne, hogy remek játéka ellenére, van benne valami konok, hűvös s makacs távolságtartás a saját nézőjétől, eljátssza szerepét, gyakorlatilag hibátlanul, de míg nem lesz képes „közel engedni” magához s nem a szerepéhez – a Napos oldalban már majdnem sikerült - sokan nem fogják kedvelni, ez a kis nüansz hiányzik ahhoz, hogy baromi nagy színész váljék belőle..., reménykedek, hisz oly fiatal még!

Valóban, ez véletlenül sem egy "rossz" film, sőt...

Apák és lányaik - Vélemények

2016-06-30 06:26.36

SPOILER!

"Vagy a nagybácsi volt felesége, akihez végül is semmilyen rokoni szál nem fűzte??"

De bizony fűzte...,a nagybácsi volt a "szerzett" rokon, kvázi az "idegen", és felesége volt a vér szerinti, többször is elhangzik a filmben, hogy az egyetlen testvére halt meg a balesetben - emiatt dühös Crowe-ra.A moziban érzékeltetik is, a kislány az apa halála után sógornőhöz kerül, hisz ő maradt a legközelebbi vér szerinti rokona.

Gyilkos vágyak - Vélemények

2016-06-28 20:05.35

Ez a mozi majdnem kifogátalan szórakozást nyújtott volna..., úgy negyven évvel ezelőtt, vagy tán még ennél is régebben – a műfaj frisebb volt még, ingerküszöbünk s elvárásaink pedig alacsonyabbak.

Remake-nek gondolhatta volna az is, ki nem tudja, hogy tényleg az, de valami igen-igen régi, enyhén erotikus töltetű krimi, szexuális értelemben kissé a mai korhoz igazított, merészebb újrafogalmazású verziójának.
Merészebb, de messze nem elég merész..., ha már erotikus, fülledjünk kissé ennél mélyebbre!

Brian De Palma téma megközelítése oly avítt, hogy hajlamos a néző ezen kissé elálmélkodni, s némi időutazást sejt, a film semmi újat nem tud felmutatni, sem feszültségteremtés, sem történetvezetés terén.Sőt a cselekményvezetés inkább mondható logikátlannak, lélektanilag felépítetlennek s bugyutának, mintsem csavarosan furmányosnak.

A fényképezés mára „elunt” stílusa, a rendezés tohonya nehézkessége pedig egyenesen kiábrándító.
Oké, Hitchcock..., de a múló évtizedek átsuhantak már a „mester” életművén, tiszteljük, szeretjük, ma is nézzük, mert üttörő volt, és e szerint is fordulunk művei felé, de ő már kasszikus, így tekintünk rá, s viszonyulunk hozzá...

Külön szót érdemel még az ebben a filmben két önmagát leárazó színésznő szó szerint kritikán aluli tejesítménye, McAdams manírossága szembetünő – valamiféle ármánykodó gonoszsággal konspiráló Milady De Winter karikatúra, élveteg bájolgása nem alkalmas megtévesztésre, keményebb „énje” pedig ritkábban kap teret, pedig abban jobb.
Agyon rúzsozott szájával,kicsit úgy fest, mint egy chili szószba mártott kókuszgolyó, édeskéssége túlzó, csípőssége pedig épp ez okból élvezhetetlen.

Noomi Rapace teljességgel képtelen árnyalt színekkel telíteni karakterét – pedig övé az érdekesebb, összetettebb,izgalmasabb szerep –, vagy túlhúzottan cirkuszol, hisztériázik, vagy oly méla, unott közöny s ijedt „mit keresek én itt” kifejezés ül arcán, hogy egy „éjjel-nappal” castingon is megbukna, érdekes megfigyelni, hogy McAdams-szel közös jeleneteiben mennyire nem tudja a szemkontaktokat „kijátszani” – szó szerint kerüli -, az ezen intimnek szánt pillanatokban rejlő lehetőségeket megtelíteni feszültséggel, kettősük „vászonkémiája” a nulla felé konvergál.Fejét elfordítva, zavartan pillog össze-vissza, mint ki kettőig sem tud számolni, s közben tudjuk ugye, hogy elvileg több is lakozik benne...: sötétség, ész, ravaszság, számítás, karaktere zavarosra írt, alárendelve azon szándéknak, hogy legyen nagy „meglepi”!
Arról már nem is beszélve, ki már látott biszex nőket egymásra gerjedni, hát..., elmosolyodik azon, mit itt elé tárnak, ezen címen, hagyjuk már...:)

A két mellékszereplő korrekt melót produkál, mint Anderson, mint Herfurth hozza, mit enged neki az egyébként igencsak beszűkített játéktér.Rajtuk semmi nem múlik.

Inspector Bach? A Rózsaszín Párduc Clouseau felügyelőjének legmeghökkentöbb pillanatai is túlzott realizmust képviselnek, műszeresen sem kimutatható szellemi szintjéhez képest.

Vacak film ez!

A szürke ötven árnyalata - Vélemények

2016-06-26 10:46.23

No, de legyen mégis..., hát egy aprócska, némi túlzással, még ez is!

2016-06-26 10:44.14

Nem kell elnézést kérned azoktól kik felfedeztek benne "részlet szépségeket", inkább kérd meg őket, írjanak ezen momentumokról, had tágítsam film esztétikai látóköröm...:)
A mozi más "tágítással" úgysem szolgál, pedig témájába belefért volna. ;)

Egyébiránt, Dakota nőiessége számomra is kevésébé szürke - az általános közvélekedéssel szembe menve, de lehetünk ugye e téren szubjektívek - mint az a bizonyos ötven árnyalat.

Nem csillagozom e remeket, nem is fogom, mert nincs annyi százaléknyi rabbat, mi eléggé kifejezné akciós mivoltát.

Amúgy véleményedhez: +1

Puzsér Róbert - Vélemények

2016-06-25 12:40.51

Természetesen nem Rád gondoltam, nagyon ritkán ragadtatom magam személyeskedésre - s ez súrolta volna annak határát - csak igyekszem megérteni, mi, miért is törénik, mert ennek a vitának a "tanulmányozása" nagyon érdekes, s tanulságos, igaz tán szomorúságra is adhat okot, de tanulni is lehet-ne belőle, s a jövő hátha más lesz...!
Miért is ne, mi formáljuk a közeget, melyben élünk, s nem a közeg formál minket.Akit igen, annak nincs önálló véleménye, csak sodródik, az épp hangosabb többséggel.

2016-06-25 12:30.33

”Valamely kormányzat kiválóságát legalább annyira jelzi, milyen gondot fordít a szórakozásra, mint a komoly dolgokra, mert igaz, hogy az utóbbiak terén a hanyagság sokkal inkább elítélendő, az előbbiek esetében viszont nagyobb elégedetlenséget szül: mindent összevetve, a nép kevésbé mohón vágyik a pénzbeli bőkezűségre, mint a látványosságokra” – írta a filozófus-császár Marcus Aurelius nevelője, Fronto. A római szórakoztatóipar állami monopólium volt. Indokolta ezt a római játékok alapvetően vallási jellege, de még inkább azok tömegbefolyása.

A császárság a hatalmi politika eszközévé tette a cirkuszt, erre utal Juvenalis szállóigévé lett ”Kenyeret és cirkuszt!” mondása. Ingyen gabonához ingyen látványosság dukált: a császárkorban tétlenségre kárhoztatott városi csőcseléket el kellett valamivel foglalni, különben energiafeleslegét könnyen a hatalom ellen fordíthatta."

Elgondolkodtató - indulat mentesen, hisz "töprengeni" sem erőből, sem szenvedélyből nem lehet - , hogy ha most a kilencvenes évek közepén járnánk, felmerülnek e azon kérdések, miről itt a vita folyik.

Nem, az ország nagyjából egy emberként állna az "ügy" mögött, leszámítva nyilván azokat, kik egyszerűen sportsemlegesek, de ettől a ténytől eltekintve, nagyon is magyarok.

Az elmúlt hosszas időszak - pártsemleges mód igyekszem közelíteni - maga alakította úgy, hogy hiába a jelen részsiker - a fociban -, mégis ott az a negatív felhang - érthető mód, s ez nem feltétlen ellendrukk -, mi irritál sokakat, amit szintén megértek.

A politika, miközben a többség szerint "sokat" tett - már ha tényleg, s nem Dunába vízhordásról beszélünk - , hogy most legyen minek örülni, legalább annyit tett ezért, hogy sokak ne tudjanak felhőtlenül örülni, a nemzeti összetartozás élményt már korábban ízekre szaggatta azzal, hogy ki nincs velünk az ellenünk, s meglepő mód, az a narratíva is teljesen hamis, hogy ki örült az Oscarnak az drukkol most is a közös sikernek, pont, hogy nem..., a jelenleg fanatikusan drukkoló tömeg egy része, nemzeti ügynek tekinti a focit, s nemzetidegen díjnak a "zsidónak" adott filmes elismerést, mely valljuk meg, legalább akkora öröm - legalább is annak illene lenni - s magyar öröm, mint remire hozni egy meccset Izland ellen.

Pont Dobsony a remek ellenpélda, ki örült ennek is, annak is, de ne legyünk már vakok, kicsi az átfedés a két csoport között.

Ez az egész kérdés sokkal összetettebb és komplikáltabb annál, mint sokan - példának okáért e topik névadója is - látják.

S persze indulatokat gerjeszt, mert a foci amúgy is tud..., indulati oldalról meg semmi nem tud önmaga pucér valójában megjelenni, az indulat érzelmi töltetből indukálódik, az érzelem meg ritkán vegyíthető a pragmatikus, hideg fejű, távolságtartó tisztánlátással!

Hesher - Vélemények

2016-06-25 00:20.40

Sundance, független film..., többségében nem rossz ajánlólevél, e mozi esetén sem, mert néhány jelenetet leszámítva, a Hesher pazarul eredetire sikeredett.

Gyászmunka – régi mániám, nem ok nélkül, látva magam körül, sokan gondolják, elvégzése fölösleges, s ezzel életre szóló sérülést okoznak maguknak s másoknak – ismét, s egy fejlődés történet ,de nagyon más történeti kontextusban, mint ahogy megszokhattuk.

A kommunikáció, illetve annak hiánya minden kritikus vagy konfliktusos élethelyzetben létfontosságú mód előkerül.A gyász épp úgy veszteség, mint a szerelem elillanása, egy barátság füstté válása, egy munkahely megszűnése, egy válás..., csak annyiban különbözik ezektől, hogy a halálból nincs visszaút, helyrehozhatatlan s végleges, de kibeszélni a fájdalmat az érzéseket belül s kívül, önmagunkban belül, s környezetünkkel kívül – főleg azokkal, kiket ugyanúgy érint, mint minket – előre visz, segít, átlendít.

Sajnos egyre kevésbé vagyunk képesek jól kommunikálni, kézzel fogható s bátor őszinteséggel még „önmagunkkal” sem, másokkal meg főleg nem, nem siratjuk el elvesztett értékeinket – falusi siratóasszonyok léte sem volt véletlen - s lépünk tovább, hanem évekig, netán évtizedekig – akár életünk végéig - cipeljük magunkkal sérelmeinket, gyűlöletünket, s bánatunkat - melyben amúgy is inkább dagonyázni szeretünk, mintsem kievickélni depresszív önsajnálatunkból -, nem feledve szeretett halottunk személyét, s az érzelmi élményeket.

Talán nem véletlen, hogy a legtöbb szerelem, bukása után, hamarább alakul fröcsögő gyűlöletté, mint amily gyorsasággal maga a szerelem egyáltalán kialakult, ezért is az eldugult kommunikációs csatornákat okolhatjuk, joggal.

Hesher – kit Joseph Gordon-Levitt kelt életre s nem fukarkodom a dícsérettel, szenzációsan - is egy olyan családba csöppen, a maga keresetlen módján, mely nem kibeszéli, akár „kitombolja” bánatát – van, hogy az örjöngő düh az, mi kell, mert utána felszabadul a lélek -,hanem beletemetkezve hallgat, s ettől törvényszerű mód elkezd molekuláris szinten széthullani.Az öntörvényű s teljesen megzabolázhatatlan srác a maga módján rázza fel őket – a mozi nem igazán rágja szánkba, hogy mindezt az események előrehaladtával elhatározottan teszi e -, sokkoló mód, de sikerrel.

A módszertanra nem pazarlom a karaktereket, ki nem fél attól, hogy egy mocskosan szabad szájú, látszólag teljesen destruktív s polgár pukkasztó „főhősre” vetül pozitiv fény a történet végére, nézze meg inkább e mozit, bátran, mert piszok jó!
..., s persze Metallica!

elejére ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk