Fórum - Apák és lányaik - Vélemények

1 2

34. somliv (2022-06-21 17:35.14)

Micsoda dráma. Pedig szögezzük le, hogy a forgatókönyv azért híján van. Ám a színészek kifogástalanok, legjavukat prezentálják nekünk erre a két órára, ez az, ami erősíti a mozit. Gabriele Muccino olasz rendező drámáján érződik az európai hatás, mely annyira közhírű sosem lett. Valahogy nehezen találta meg az erre nyitottabb nézőket, ez van, létezik ilyen. Mégis engem magával sodort hangulata a percek elteltével így a nyári éjszaka közepén nézve. Jó volt lecsillapodni, és eltöprengeni az egyes életsorsokon, mely a való életet hozza közelebb hozzánk. Brad Desch forgatókönyve talán az egyetlen vérző pont, ami miatt néhol ürességet, kevésséget érezhetünk, ám ez sem volt személy szerint nekem annyira zavaró tényező, mivelhogy mondom az actorok kiválóak, az operatőri munka szintúgy, és itt a lassan folydogáló cselekmény szerintem rendben van, mivel jobban nyújtotta, éreztette az egésznek a drámai vonalát. Trappoljunk rá a színészekre, elsőként Russell Crowet emelném ki, hát ez az új-zélandi csodafiú megint óriásit villant. Rég kinőtte már a Gladiátort, tessék, az ilyen szerepekre hivatott, mint ez. Méltán nevezhető korunk egyik legjobbjának. Elképesztően hiteles a betegséggel küzdő író szerepében, aki egyedül neveli a Katienek nevezett lányát. Muszáj írnia, hogy a kenyérkereset meglegyen, azért, hogy ne vegyék el tőle a kislányát. Olyan motivált, hogy a betervezett könyvet az 1 év helyett három hónap alatt megírja. Az írásai közben pedig klasszikus zene csengi körbe lakását, ilyenkor lehet dicsérni Paolo Buonvino zenei ízlését. Ám ennek az apának az a vétke, hogy annyira belemerül írásaiba, mindennapi teendőibe, hogy a lányára fordított ideje ezért leminimalizálódik, ezt a fiatal teremtés szóvá is teszi, ebből kifolyólag sajnos nem tud normális keretek között felnőni- pont Bruce Greenwood karaktere mutat rá erre a problémára, még ha kellemetlenebb módon is teszi mindezt, de ő mondja ki a fájó igazságot ennek a felnőtt férfinak. És az alkotás egyik újabb látásmódja, az a két idősíkon való ugrálás, amit jópáran nem tudnak megfelelően működtetni, sokszor a víz kiver ettől, mivel szétszabdalhatja a látottakat, de itt ezt nem éreztem rossznak. Katie felnő, látja a sanyarú, hányattatott gyerekkorát, ami mély nyomokat hagy benne. Mi több, negatívabb köntösben visszaköszönnek ezek, oly módon, hogy felnőttként egy riheronggyá válik, éjszakai szórakozóhelyeken kurváskodik. Minden faszinak kelleti magát, aztán lefekszik velük. Nem találja a valós helyét a társadalomban, tele van megválaszolatlan kérdésekkel. Egy zavart nőt láthatsz magad előtt, akinek mentális, érzelmi problémái vannak. A Katiet megformáló Amanda Seyfriedet sosem láttam ennyire jónak, most kitett magáért, érzései hitelessé váltak szememben. Megérthettük helyzetét, hogy milyen volt normális szülői szeretet nélkül felnőnie, és hogy ez a későbbiekre nézve milyenné tette. Pontosan ennek a vetületét látja abban az afroamerikai lányban, akit támogat, hogy teljesebb élete legyen majd a későbbiekben. Aztán az idő nem vár, megy szép lassan tovább, a sok átbulizott éjszaka után erre a csajra is rátalál a l’amour, megismerkedik egy újdonsült íróval, akit Aaron Paul alakít. Kezdenek összemelegedni egymással, ám Katienek a feje fölött vannak a démonok, mégis éveken keresztül olyan életet élt ahol széttette a lábát szinte minden hapsinak, tehát nehéz a változás, egyik pillanatról a másikra ez nem megy. Ám most illő lenne féket tenni kicsapongásaira, de ezen az oltáron elvérzik. Jön az újabb drámai fordulat, mikor már majdnem egyenesbe jön az élete, akkor megint a visszahúzó erők diadalmaskodnak felette. Paul alakítását figyeltem ezekben a részekben, amik meglepően helyén voltak. Pazarul tárta elénk, hogy mi játszódott le benne. Átérezhettük akkor a kínját, valós képet kaptunk erről az esetről. Továbbá, amit fontos még kiírni, az a muzsika, Michael Bolton két feléneklése, mely balzsamozza szívedet. Nálam főleg tőle a (They Long to Be) Close to You, melyet Katie az apjával hallgat gyerekkorában, és mikor a vége felé a bárban totál kész van, akkor a semmiből bejön ez a nóta, Bolton hangjával, füleld ezt a manust, milyen magas oktávokat tud kiénekelni. Azzal a két csodás instrumentel, Richard Clayderman zongora virtuozitásával, és a trombitával megkombózva,- hihetetlen mélységekbe visz el! Valami megmozdul ebbe a fiatal nőbe. Mert lehet akármi számodra mentőöv, mely kivezethet téged a sötétségből, és utat mutat egy szebb, jobb, tisztább világ felé. Fathers & Daughters lezárása hollywoodias mezsgyékre gördül rá, mégis figyel arra, hogy ne essen át szirupba, ezért nálam összességében mindenképpen erősen nézhető darab.

33. Baryll (2019-12-26 17:53.06)

Újabban már nem szoktam közepes filmekhez véleményt írni, de ennek a filmnek a végén akkora ámerikai bullsith hangzik el, hogy most kivételt kell tennem, mert annyira kiverte nálam a biztit. Spoiler! Azt mondja a nevelőanya a film végén:"..tudod Katie, a férfiak kibírják szerelem nélkül, de mi nők nem.." Na már most, ha ennek bármi köze is lenne a valósághoz, akkor állandóan női hullákon kellene átlépdelnünk, amikor mondjuk a nagyvárosaink utcáin járunk-kelünk, ezzel szemben csak nagyon ritkán - vagy egyáltalán sohasem - találkozunk ilyesmivel. A valóság sokkal inkább az, hogy a nők igen nagy csoportja szinte mindent hajlamos kinevezni szerelemnek, ami köztük és egy pasi (vagy újabban minden más egyéb) között kialakul kapcsolatilag, és a valódi szerelemre már szinte tök süketek, mert elhomályosítja az elméjüket a szerzési, birtoklási, és még mit tudom én milyen egyéb igényeik és vágyaik utáni folytonos loholásuk. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a filmnek nem sikerült bemutatnia azokat a pedagógiai, nevelési és más egyéb fontos folyamatokat, amiknek eredményeként akkora ordas ribivé sikerült válni a kis Katie-nek felnőtt korára, mert így - szerintem - pont a lényeg felett siklottak el ebben a történetben.

32. Pocsarov (2016-08-31 21:20.07)

A dráma kibontakozása több lépcsőn keresztül éri el a csúcspontját. Egy-egy lépcsőfok, egy-egy koporsószeg az apuka-férj Jake (Russell Crowe) életében. A feleség elvesztésével kezdődik a lejtmenet. A következő lépcsőfok a saját fejsérülésének gyógykezelése, kislánya Katie (Kylie Rogers) megérti az okát, de apjának elvesztéseként – bár csak ideiglenesen – éli meg. Jelzésértékű, hogy a klinikáról nem a sógornője viszi haza. Megérkezve a sógornő ultimátumként közli, a kislányt adoptálni akarják. Ez nagyon sok apát lórúgásszerűen ér. Erejét megtöbbszörözve igyekszik feladatát teljesíteni (kislány iskoláztatása, jelzáloghitel törlesztés stb.) Biológiailag, gondoskodásra és védelemre vagyunk felkészítve, ezért kedves anyukák ne vegyék el ezt a lehetőséget tőlünk. Amikor az apa emberi teljesítés határán van, akkor hatalmasodik el sógornőjén bosszú-szerű szerzésvágy. A kislány megszerzéséért indított perben végül mindenki megsérült. Amikor a pert megszüntetik, és mindenki végezhetné feladatát, akkor következik be az újabb tragédia, a szokásos roham végén meghal az apuka. A nagynéni nem gyakorolhatja gondviselői jogát, ezért a gyámügy nevelőszülőknél helyezi el Katie-t. A film a 30 éves Katie (Amanda Seyfried) életével folytatódik: a kis páciense Lucy (Quvenzhané Wallis) sorsa, valójában az ő korábbi élete. Nagyon szép képi megoldással mutatja meg a rendező ezt – amikor a padon ülnek és Lucy szótlanul megfogja Katie kezét, igen mi egyek vagyunk. Nagyon jó mondanivalóval, kiváló színészi teljesítménnyel: *****

31. Törölt felhasználó (2016-07-10 18:15.17)   - (válasz Mütyürke 30. hozzászólására)

Nana, én is csak belekotyogó voltam!:):) De ettől jó a fórum, lehet eszmét cserélni, amíg valaki ránk nem dörren.:):)

30. Mütyürke (2016-07-10 18:09.12) - (válasz Törölt felhasználó 28. hozzászólására)

Egyet.:)Utólag bocs ,hogy beleszóltam !Off :),én beszéltem.:)

29. Törölt felhasználó (2016-07-10 18:02.56)   - (válasz Lifeisamovie 25. hozzászólására)

Na persze, mert Mátyás király óta tudjuk, hogy orvosból van a legtöbb a világon.:) Mennyé' má, hát egy kis offolódás is baj?:):):)

28. Törölt felhasználó (2016-07-10 18:01.28)   - (válasz Mütyürke 26. hozzászólására)

Önző módon utólag olvastam csak el a hsz-edet. Valami ilyesmiről írtam én is. Egyetértünk.

27. Törölt felhasználó (2016-07-10 18:00.02)   - (válasz Dobsony 24. hozzászólására)

Ó, dehogynem. Egyébként köszönöm a feljogosítást.:) (Crowe miatt mindenképpen meg kell nézzem a filmet, ez biztos) Csak a kijelentésből értelmeztem, hogy nem érted. Az ó dehogynem pedig annak szólt, hogy pedig bizony ugyanarról van szó. Gondolj bele: egész álló nap mások bajával küszködni, meghallgatni, tanácsot adni... Ez kivesz egy jó adag energiát az emberből. Aki emberekkel dolgozik, pontosan tudja, miről "beszélek". A saját bajára nemigen jut ideje és ereje az igazán jó szakembereknek, akik hivatásként élik meg a munkájukat. Másfelől nem is egyszerű a dolog. Gondolom Te is jártál már úgy, hogy képtelen voltál akár csak egy lépést is hátra lépni a problémádtól. Hogy "külső", "idegen" szemmel nézd és lásd. De ez nem csoda, hiszen benne éltél. Ahogyan a pácienseknek szükségük van az útmutatásra, úgy a szakember is pácienssé válik, ha a saját bajáról van szó. Legalábbis ez az én álláspontom az ügyben, ami nem mérvadó, sőt, szabadon vitatható.

26. Mütyürke (2016-07-10 17:52.34) - (válasz Dobsony 24. hozzászólására)

A kineziológus otthon már nem kineziológus ,hanem anyu vagy apu és talán nem lát úgy rá a saját életére,mint másokéra vagy "túltolja".A család meg nem terapizálásra való,hanem biztonságot nyújtó háttérnek ,de ha már ez sem működik, akkor kinek lenne kedve a családban is a munkahelyet látni?Ők is csak emberek.

25. Lifeisamovie (2016-07-10 17:36.46)   - (válasz Dobsony 24. hozzászólására)

Erre mondják, hogy a legtöbb színészre nem is kell jegyet venni. :)

24. Dobsony (2016-07-10 17:30.29) - (válasz Törölt felhasználó 22. hozzászólására)

Nyugodtan hàpogjàl, bàr ajànlom a film megnézését, akkor még bele is gàgoghatnàl. :) Nem írtam azt, hogy nem értem, miért ne érteném, csak érdekesnek és egy kicsit megdöbbentőnek talàlom, az ismertségi körömből vett példàkat. Azért a kineziológus sajàt lelki, csalàdi problémàit, amit màsnak nagy hatàsfokkal tud kezelni,segíteni viszont sajàt hasonló bajaival nem tud mit kezdeni, a pszichiàter aki a depis pàciensek szenvedését igyekszik enyhíteni, de ő maga is nyugtatókon él szerintem nem ugyan az, mint a szabó lyukas nadràgja.

23. Independence (2016-07-10 16:52.16) - (válasz Dobsony 20. hozzászólására)

Szerintem te is én is tettünk/mondtunk olyat már életünk során, amit pillanatokkal később megbántunk, még oly formában is, hogy nem hirtelen indulat vezérelt, hanem "előre megfontoltan voltunk hülyék"...:) Velem legaláb is előfordult már, pedig még csak nem is nagyon mondanám magam "megfontolatlan", kapkodó, hirtelen természetnek. (Inkább vagyok az ellenkezője.) S igyekeztem úgymond "visszacsinálni", de van mit nem sikerült, s ez hatással volt életem későbbi folyására. Persze elismerem, mindez filmen hatásvadásznak tűnhet. Igen, én is ismerek olyan pszichiátert, kire ráférne némi: "akarsz róla beszélni?" típusú terápia. :) Az emberi természet bolygónk legkomplikáltabb s legrejtélyesebb puzzle-ja, melynek kirakásán évezeredek óta fáradozunk, ám még igencsak hiányos az a bizonyos kép..., lehet, soha nem is lesz teljes.

22. Törölt felhasználó (2016-07-10 16:50.27)   - (válasz Dobsony 20. hozzászólására)

Bocsi, hogy belehápogok, - filmet még nem láttam amúgy sem - de egész érdekes kis írásfolyam sodródik most itt a kék felületen.:) Az "offolódásba" azzal kapcsolódnék be, hogy nem értem, mit nem értesz. Amit Te érdekesnek és megdöbbentőnek titulálsz nem igényel mást csak két egyszerű kérdést: HOGYAN és MIÉRT? Biztos hallottál már arról, hogy suszternek a cipője, szabónak a ruhája lyukas... De csak azért, mert nem jut ideje rá. (vagyis magára) Aztán már nem is lesz fontos. A kiégés hamar eléri az Általad említett szakmákat, a körülmények és a (szakmai és anyagi) megbecsülés hiánya pedig elvégzi a többit.

21. Oereg Gorm (2016-07-10 16:45.20)

Újranézve a film már összecsapottnak és erőtlennek tűnt.A szinten Russell Crowe játéka emelt.De amiről szólni akart az mindenképp érdekes. (De szeretnék részt venni egy pszichiátriai kongresszuson-lehetnék kísérleti patkány)

20. Dobsony (2016-07-10 16:36.26) - (válasz Independence 19. hozzászólására)

Nekem pont, hogy nem avval volt bajom amit Katie csinált, hogy félve a szakítástól, kudarctól szakítson a szerelmével, még ha ezt ennyire durván, megsértve a cél érdekében, akarta elérni. Ezzel a módszerrel találkoztam már, mint az életben úgy a filmekben, könyvekben is. A problémám inkább abból fakad, hogy a jól kidolgozott, kivitelezett akcióját, pár másodperccel azután mennyire mwegbánt, összeomlott. Na ez nem tűnt emészthetőnek, hitelesnek, inkább hatásvadásznak, hogy a filmvégi happyend még nagyobbat szóljon. Azért milyen érdekes dolgokat produkál az élet! Nekem volt olyan csajom, kinek az anyukája kineziológus, segít másnak lelki nyűgjén-baján, közben a saját hasonló problémáit nem tudja magának gyógyítani. Ismerek olyan pszichiátert akit szó szerint szedálni kellene annyira depis. Tudok olyan belgyógyászról aki alkoholista és olyan tüdőorvost is ismerek, aki láncdohányos. Érdekes és megdöbbentő!

19. Independence (2016-07-10 15:41.16) - (válasz Dobsony 18. hozzászólására)

Bár nem szeretek magamtól idézni, ám most legyen... "Mikoron mégis szembe jön maga a SZERELEM – így, nagybetűvel – máris keressük a menekülő útvonalat, ez majdnem természetesnek vehető emberi reakció, a rettegés vértjén nehéz áthatolni." Tulajdonképp ez a válasz a kérdésedre, ezért okozott - szándékosan - fájdalmat. Ám e szándékosságban mégis ott a kétség a döntés helyességében, hisz nem kell a színjáték, simán ki is adhatta volna a srác útját. Nem ezt tette, mert egyrészt ebben ott a "kiskapu" lehetősége, másrészt ez mégiscsak egy mozi s a boldog finish-hez ez volt az előszoba...:) Sír-rí, s legyőzi önmagát. Ha zsenge korodban megtanulod, bárkihez mélyen kötödsz, elveszíted, előfordulhat - feltételes módban - ,hogy felnőtt korban már nem mersz bízni egy kapcsolat tartosságában.Ezért azelőtt elmenekülsz előle, mielőtt "beleéled" magad, s így igyekszel védekezni a későbbi még nagyobb csalódástól. Nem állítom, hogy a moziban bemutatottak nem szélsőségesek kissé - mert azok, nyilván szándékkal -, de nem példa nélküliek, a filmek is az életből építkeznek. Ha úgy tetszik, amit a lány tesz az a múlt traumáinak reflexiója a jelenre. Amanada tetteinek "hihetősége" nyilván erősen véleményes, ebben neked s mindenkinek, ki ezt felveti, van igazsága - ráadásképp legtöbbünk a konfliktusos szituációkra a saját "válaszait" tartja természetesnek Az is igaz viszont, az élet ennél sokkal meredekebb példákkal is tud szolgálni, tudom, éltem már át néhány oly eseményt életem során, mely elmesélve, vagy filmbe öntve abszurdnak tünne.

18. Dobsony (2016-07-10 14:52.00)

El ne olvassátok, csak ha már láttátok, mert különben lehet anyázni fogtok. Elképzeltem Independence-t és Oereg Gorm-ot ahogy az éves pszichiáter kongresszus szünetében megvitatják az Apák és lányaik című(szerintem nagyon jó)filmdráma szakmai hátterét. Azok a kifejezések, te jó isten! Buta vagyok, na! :)) Valamennyire tényleg egy esettanulmányként is funkcionáló mű, de aki nem annyira járatos a lélektanban, pszichológiában az se fog csalatkozni. Crowe zseniális mint mindig, és nekem Seyfried kisasszony is kellemes csalódást okoz, talán az eddigi legjobb alakítása. Szamurájnak megint csak igazsága van, a rendezés és a forgatókönyv hagyott kívánnivalókat maga mögött. Én se értettem, miért nem foglalkozott a film Katie 9-től 29-ig(éves) történő időszakával, miért okozott ekkora fájdalmat a szerelmének, a direktben otthagyott hancúrhelyszínnel és a gumiszacskóval, ha a felfedezés után 5 mp-el már mindent sajnált, sírt-rít, rohangászott a bocsánatért. Az utolsó 10 perc elég kiszámítható, hálivúdi finish meg amit a nép vár(happy end), de nincs is ezzel semmi baj, minden jó, ha jó a vége.

17. Lector (2016-07-09 18:49.32)

Amikor Russel Crowe nevét látom a szereposztás listáján /a moziban/ a "belső mosoly" részese lehetek.Az én Gladiátorom, avagy a "Börtönvonat banditája"és a Szigorúan Bizalmas zsaruja figyel be nálam.:)Tenyerem beizzad, nyelek egy jót...mert jó mozi elé nézek...-így gondolom. De Russel is nyúl néha mellé. Ez nem leértékelés akar lenni, hanem magán jellegű észrevétel .Mackós termete, ravasz mosolya és tekintete szinte egy a szimpátiával.Remek színész..egyedi módon akire felfigyelt ez a világ no meg a filmgyártó kaszírozói...is.:) Megvallom nem láttam ezt a filmet. Akkor miért is ugatok itten?:)Mert hiszek egy két kommentnek, s mert Russel Crowe egyik kedvenc színészem ,ezzel együtt megfogom pislantani valszeg,- csupán észrevétel:)

16. Az utolso szamuráj (2016-07-09 18:19.17)

Russel Crowe az eget is lejátssza:de valahogy ez a film kevés. A két idősíkban játszódó történetnek az a része,ahol az író -Crowe-lányáért küzd,működik:egy tragikus hirtelenséggel megözvegyült férfinak lesz "némi baja",emiatt rokonokhoz kell lányát beadni,akik viszont mikor a férfi kijön a kezelésről,el akarják tőle venni a kislányt.Russel Crowe korosztályának egyik legjobbja,akinek a hangszíne is játszik,amikor azok a remegések végigfutnak rajta....minden pillantás,mozdulat hiteles részéről,ahogy azt megszoktam tőle. A filmnek ez az a része,ami könnyen befogadható,mi több átérezhető,hisz egy férfi harcol azért,ami a világból neki megmaradt,anyagilag lenullázva,könyvei sikereiben sem épp tobzódva,és igaza van,mikor B. Greenwood karakterének leegyszerűsíti,amit azok éppen tesznek,és a gonoszsággal húz némi párhuzamot.Ugyanakkor a lány felnőtt életéhez nehéz kulcsot találni:lévén,a film szerint édesapjával remek volt a kapcsolata,nincs megmagyarázva,mitől lett olyan,hogy egy férfibudiban is megkúrható.Miért lett az a személy,aki nem képes érezni,aki nem képes elfogadni a boldogságot-csak mi fogadjuk el ,ilyennek,mert ilyennek mutatják . Pedig a japán animék szemeivel rendelkező Amanda S. most színészkedik,végre:a történet bizonyos drámai jeleneteiben jól megoldja a dolgokat,a nagy kiborulásban is jobb mint Aaron P.Nem az ő hibája a középszerűség:a forgatókönyv,továbbá a rendezés gyengélkedik,és nem lesznek átérezhetők-és néha érthetőek-a motivációk,az érzelmek. Ám az Apák és lányaik bőven fogyasztható hibái ellenére:és az ausztrál pocakos színész mellett van még egy erőssége,ami bőven kihúzza jóra,és illik róla külön írni. A zene:mert Paolo Buonvino munkája egyszerűen csodálatos,érzelmeket generáló,több jelenetet értékesebbnek feltüntető,mint amilyen valójában.A "Never give up" című "műsor" pedig-mely bődületes erővel szól,mikor Katie rohan a fiú lakására a végén-arra....szóval,szavak nincsenek.Te csak ülsz,beiszod ,magadba szívod a zenét,a dallam selyemmé alakul,simogat,könnyeztet,mikor pedig a vonósok is bekapcsolódnak,Buonvino teker egy hatalmasat a szíveden,hogy beleremegsz belül. Már csak ezért is négyes.

15. Oereg Gorm (2016-07-09 16:59.30) - (válasz Independence 11. hozzászólására)

Egy nagy kedvencem:Edvard Munch megpróbálta megfesteni a szorongást: [link] De a többi képein is érződik szerintem valami mély és nyomasztó... Nagszerű ha valaki a szorongással művészi produktumokat alkot,ugyanakkor gyakori,hogy teljesen lebénít érzelmileg és a kreativitás rovására megy..:(

14. Oereg Gorm (2016-07-09 16:51.41) - (válasz Oereg Gorm 13. hozzászólására)

Én rámerem bízni magam egy szakemberre aki járatos a pszichológiában,pszichiátriában,keni-vágja a terminológiát ugyanakkor az empátiás készsége is magas.Ebből a típusból egyébként már nem sok van.

13. Oereg Gorm (2016-07-09 16:44.59) - (válasz Lifeisamovie 12. hozzászólására)

Mindig valamilyen érzések ill.az emberi pszichikum valamely összetevője állnak:) Beteg,zavart elme különféle megnylvánulásait,tüneteit,eredetét,lefolyását pedig csúnya nozológiával látták el.De ez nem baj. Vagy miért baj?És nem veszünk el.A beteg(lehet bárki) viszont elveszhet önmagán belül.

12. Lifeisamovie (2016-07-09 16:28.47)   - (válasz Independence 11. hozzászólására)

Sokszor a nyakatekert megnevezések mögött puszta emberi érzések állnak, amiket nem értünk csak az leginkább aki érzi őket, így igazából megállítani is csak önmaga tudja. Néha amivel nem tudunk mit kezdeni adunk neki egy bonyolult nevet, aztán egyre jobban belebonyolódunk és elveszünk. [link]

11. Independence (2016-07-09 15:30.18) - (válasz Oereg Gorm 10. hozzászólására)

Kimondottan szeretem, ha úgy szólnak bele "metodikámba", ahogy Te teszed, tanulni attól, ki valamiben jártasabb, soha nem szégyen...:) Nem tűnsz olyannak, ki szorong, egybiránt van ki szorongva alkotta legnagyobb műveit, sőt, tulajdonképp egész életében szorongott, s épp ez volt a hajtó erő, mi inspirálta s terelte művészetét a kiteljesedés útján, mert kiírta, kiszobrászkodta, kifestette, kibeszélte magából, hogy ne fulladjon meg idejekorán. Furcsán összetett lény az ember..., persze, hogy el-eltöprengünk rajta, milyen belső késztetések állnak tettei hátterében.

10. Oereg Gorm (2016-07-09 15:10.32)

Valójában nem akartam a véleményed metodikai hátterébe beleszólni.Meg amúgy sem.Csupán figyelmes lettem a pszichológia túlsúlyba helyezésének mikéntjébe.Természetesen nagyon fontos elem.És Bergman összes,vagy Haneke,Bunuel alkotások,Antonioni,Godard,Lynch,Polanski,Aronofsky,Mallick,Tony Kaye,P.T.Anderson stb.. oldalak százait érdemelnék meg ebből az aspektusból való elsődleges elemzési szempontok alapján. Tony Kaye és Paul Thomas Anderson filmjei főként szociálpszichológiai elemzéseket "érdemeltek ki".Nem háttérbe szorítva az egyén pszichopatológiáját sem. Polanski: Lakóját vagy Iszonyatát kellene "filmpszichológiai" szemmel vélemyeznem,de nagyon kevés vagyok.A szorongás jó kiindulópont lenne-ahogy átválthat pszichózisba,vagy delúzióba.Kulcsszó:izoláció?? Szorongva írni is nehéz.Most viszont szorongok. OFF vége

9. Independence (2016-07-09 14:15.35) - (válasz Oereg Gorm 8. hozzászólására)

Nem privát közvéleménykutatás, tapasztalat, épp innen is..., de máshol, más fórumokon is olvastam jó néhány hasonló tipizálást Crowe-val kapcsolatban: "Russel Crowe sokféle filmben szerepelt már, de igazából azokban csillantja meg szenzációs színészi képességeit, amelyekben valamilyen harcost, hőst, valamilyen aktív mozgalmas és kalandos életet élő embert formálhat meg. Ebben az érzelgős és családias és beteges szerepkörben egy kicsit furcsa látványt és összhatást kelt." A konyhapszichológiám mindig saját megfigyelés eredménye - s miután ebben tudományos szinten is sok a véleményes elem, hisz alig mérhető egzakt mód, műszeresen s sok megállapítás a nagy kopányak között is vérre menő csatákat eredményez - a tévedés jogát fenntartom magamnak, akárcsak a "profik"...:) Amúgy köszönöm a figyelmet és a kiegészítést!

8. Oereg Gorm (2016-07-09 13:47.09)

"Sokan mindenáron be akarják őt szorítani a gladius-szal vívó szuperhős szerepkörébe, de pillantsunk már rá alaposabban filmográfiájára, s sorjáznak szembe velünk azon szerepek, mik nagyságrendekkel fölé emelik mindenféle behatároló skatulyának." Tévedés.A filmnéző emberkéknél már egyáltalán nem,mint gladiátor ugrik be elsősorban.(ez valami privát közvéleménykutatás?):) Számtalan karakter megformálása, áll már a háta mögött így igaz. Az idézet kiváló (Murgatroyd és tsai)azt hozzátenném,hogy a pszichózis(diszkonnekciós zavarok),a deluzív zavarok,a kombinált mentális kórképek erőteljesebben és szignifikánsabban jelentkeznek a választott idézetnek megfelelve,a hitelesség kedvéért.(Bár a szignikfikanciához még több időre van szükség)Az epigenetikus és környezeti kölcsönhatás meghatározó erővel bír a serdülőkorban és a későbbiekben egyaránt.A fejlődéspszichológia új korszakát éli,figyelembe véve a genomikai felfedezéseket is. Ügyesen ötvözöd a modern pszichoanalitikai(védekező-elhárító mechanizmusok),pszichodinomikai lehetőségeket az axiómákkal,de vigyázat mert könnyen beleeshetsz abba a hibába,amit a Hesher-nél(vagy Lector fórumozó kollégám-barátom elemzésénél) már elkövettél.A Hesher-nél nem is tévedtél igazán nagyot.:) Szép kritika,elemzés,haladó konyhapszichológiával.

7. Independence (2016-07-09 11:46.50)

„A szakemberek úgy vélik, hogy a kora gyerekkori traumák környezeti hatásként az embernél is nyomot hagynak az epigenomon, olyan pszichiátriai problémákat okozva felnőtt korban, mint a depresszió.” Számtalan kutatás – mély, s széles körű merítésből építkezve -, tanulmány, pszichiátriai s pszichológiai tapasztalat igazolja, a gyermekkor sérülékeny időszakában elszenvedett érzelmi s egyéb traumákra adott elhúzodó válasz, felnőtt korra is determináló erővel bír, a tények ismertével nem bíró külvilág számára nem megmagyarázható viselkedési panelek formájában. Ez konkrét realitás, nem vita tárgya, nem lehet erről polemizálni, okoskodni... – mondjuk lehet, csak épp ostobaságra vall - viszont,lehet persze ítélkezni, nem megérteni, nem elfogadni, ez sokak számára úgyis nagyon kedvelt s kedves szokás, mert kizárólag egy, a saját nézőpont az az origópont, honnan másokat könnyű – felelősség nélkül - elhelyezni a társadalmi koordináta rendszerben. Nyilván nincs erre szabály, emberek vagyunk, sokszínűek, nem mindenkire húzhatóak fel a tankönyvi meghatározások, van ki könnyebben dolgoz fel – ez sokszor betudható a szegényesebben megélt szenzibilis éntudatnak - , s van ki úgymond „erős”.Ám e mögött az erő mögött sokszor ott bujkál az önámítás, s elfojtás. Ezen elfojtások a késöbbiekben nem feltétlenül jelentkeznek a moziban bemutatott formában, de káros hatásuk kihatással van élethosszig, mint a magánéleben, mint a közösségi létben. Amanda Seyfried nem jó színésznő, bár ebben a moziban igyekszik nagyon, de olyan meghatározó súlyú partnerrel, mint Russell Crowe, esélytelen felvennie a versenyt.Talán itt búvik meg az a probléma, mely sokak számára hiteltelenné teszi küszködését.Pedig a felrajzolt életstratégia nem légből kapott fantáziálás eredménye – s persze vitathatatlanul károkot okoz - de jobb ezzel szembe nézni, mint szemérmesen hátat fordítani neki. Brutális érzelmi veszteségek sorozatos megélése esetén beindul egy védelmi mechanizmus, mellyel úgy akarjuk erőnek erejével kerülni a további emocionális csalódásokat, hogy megkérdőjelezzük a szoros eggyüvé tartozás létjogosultságát. Csapongunk, kapkodunk, kergetjük az egy alkalomra szóló – akár szexuális – érzéki s ezen aktus során keletkező felszínes mód érzelmi élményeket, kialakul egy komoly önértékelési zavar, s rettegés a kötődéstől, hisz kihez valóban hozzá csatoljuk magunkat, azt biza ki is léphet életünkből, újabb fájdalmat okozva. Mikoron mégis szembe jön maga a SZERELEM – így, nagybetűvel – máris keressük a menekülő útvonalat, ez majdnem természetesnek vehető emberi reakció, a rettegés vértjén nehéz áthatolni. A film azon – egyéb iránt komoly – hibájától eltekintve, hogy teljességgel érthetetlen a kislány végleges „megszerzésére” irányuló törekvés az elhunyt feleség testvére részéről – itt inkább érződik valamiféle bosszú motiváció, mint kézzel fogható erős felelősségtudat s mély szeretet – nem egy rossz mozi ez, még Amanda is nehezen rontja el, mert ott tüsténkedik mellette egy Russell Crowe, ki korosztálya egyik legkiemelkedőbb alakja, sokadszor bizonyítja átütő filmes jelenlétét, s azt, mennyire képes az egyszerű, szenvedő „kisember” – annak ellenére egy ő közülünk, hogy ismert írót alakít - bőrébe bújni, nagy átéléssel, de rettentő finom színészi eszközök használatával. Sokan mindenáron be akarják őt szorítani a gladius-szal vívó szuperhős szerepkörébe, de pillantsunk már rá alaposabban filmográfiájára, s sorjáznak szembe velünk azon szerepek, mik nagyságrendekkel fölé emelik mindenféle behatároló skatulyának.

6. Independence (2016-07-04 18:38.17) - (válasz Clairette 5. hozzászólására)

"Vártam valami nagy tragédiára, ami ok lenne, hogy ez a lány ilyen depis lett, de elmaradt!" Nos, valóban, ha egy kislánynak autóbalesetben meghal az anyja, s ezért az apját hibáztatják, ezek után az őt rajongásig imádó apa komoly mentális problémákkal, hét hónapra kórházba kerül, amit egy ekkora gyerek nehezen is ért, és nehezen is dolgoz fel, majd mindezek után el akarják szakítani az apjától - kivel, ismétlem kölcsönösen imádják egymást, s az egész "aktus" értelmetlen s értelmezhetetlen a nagynéni részéről - , s ha ez nem lenne elég, váratlan tragikusságal az apja is meghal..., mindezen események igen rövid időn belül, igen, én is vártam végre valami igazán súlyos s tragikus fordulatot, de valahogy nem jött, csak az sok, gyermekkorban oly megszokott, s mindennapos tömeghalál... :) Gyakorlatilag mindenkit elvesztett néhány hónap alatt, ki érzelmileg közel állt hozzá! Tényleg érthetetlen, miért lett ilyen idegbeteg, s főleg erkölcstelen! Döbbenet!

5. Clairette (2016-07-04 17:56.30) - (válasz Rudicus 3. hozzászólására)

Spoileres! Annyira igazad van! Bennem is pont ezek fogalmazódtak meg!Vártam valami nagy tragédiára, ami ok lenne, hogy ez a lány ilyen depis lett, de elmaradt! Azt hittem, hogy a házaspár elvette a lányt az apjától, és ez viselte meg annyira, talán ez lett volna még valami magyarázat, de ez sem történt meg. Sajnos sokan vagyunk, akinek a szülője meghalt kiskorában, de ez magában nem ok ekkora nagy idegbetegségre, meg egyéb nem éppen erkölcsös életre. Persze, én is tudom, hogy nem olyan, mintha nem történt volna tragédia, és mindenki örömben és boldogságban 100 éves korában temeti el a szüleit, de ha mindenki így viselkedne, akivel ilyesmi történt, hát szépen lennénk!Valószínű, hogy az történhetett, hogy a nagynénihez került, aki addigra egy megkeseredett csalódott nő lett, és ez negatívan hatott egy kislányra, de ezt a részt úgy szépen kifelejtették belőle. Ha ezt is valahogy beleszövik vagy kifejtik, sokkal jobb lett volna a film, nekem egészen a végéig eléggé tetszett, de így összességében értelmetlen lett!

1 2

Kapcsolódó fórumok

Vélemények	somliv, 2022-06-21 17:35	34 hsz
Kérdések téma megnyitása	0 hsz
Keresem téma megnyitása	0 hsz

Apák és lányaik adatlap

Eredeti cím: Fathers and Daughters

Évszám: 2015

Rendezte: Gabriele Muccino

Szereplők: Aaron Paul, Amanda Seyfried, Russell Crowe, Quvenzhané Wallis, Diane Kruger...

További információk

Szereplők fórumai

- Russell Crowe - Vélemények

- Bruce Greenwood - Vélemények

- Russell Crowe - legjobb filmjei

- Aaron Paul - Vélemények

- Amanda Seyfried - Vélemények

- Jane Fonda - Vélemények

- Janet McTeer - Vélemények

- Octavia L. Spencer - Vélemények

- Amanda Seyfried - Melyik a kedvenc filmed Amanda Seytried-től?

- Diane Kruger - Vélemények