Az Usher-ház után nagy lendülettel vetettem bele magam Flanagan másik sorozatába, de sajna csalódtam benne. :(

Nekem ez borzasztó vontatott volt, néhol nagyon mesterkélt monológokkal és érdektelen cselekménnyel. Az eleje még so-so lekötött, de úgy a 4.resz környékén elvesztett a sorozat. A végkifejlet sem ütött nagyot, az utolsó részt 3 darabban szenvedtem végig, annyira untam.

11. Evile-Elvis- (2023-10-11 20:20.42) - (válasz Riffraff 10. hozzászólására)

Megfogadom tanácsod.

10. Riffraff (2023-10-11 20:17.48) - (válasz Evile-Elvis- 9. hozzászólására)

Jó ötletnek tűnik, tégy úgy. Ha az 5. epizód után sem nyeri el a tetszésedet, akkor végképp nem ajánlom a maradék 5-öt.

9. Evile-Elvis- (2023-10-11 20:10.44) - (válasz Riffraff 8. hozzászólására)

A gótikus hangulattal nekem ugyan nincs problémám. Egyenesen rajongok a gótikus stílusért. Azonban ami itt van, az nekem túl művi és mesterkélt. Tudod, én brutál stílusos filmeken nevelkedtem, amelyek ősi ösztönökkel vannak telepumpálva, ez nekem full vérszegény és kocka. De tudod mit? Meggyőztél! Pusztán a te kedvedért, tovább fogom nézni, és ha az érdektelenségem alábbhagy, végig fogom nézni:)

8. Riffraff (2023-10-11 19:58.45) - (válasz Evile-Elvis- 7. hozzászólására)

Én ugyan nem értem, mit hiányolsz, hiszen ától cettig át van itatva a sorozat a gótikus hangulattal. Lehet, hogy arra nem vagy vevő? Nem tudok többet mondani, próbáld meg tovább nézni, és ha továbbra sem jönnek át a művészfilmes hangulati elemek sem, akkor valóban nem Flanagan a te rendeződ.

7. Evile-Elvis- (2023-10-11 19:46.33) - (válasz Riffraff 6. hozzászólására)

Azért van némi nem elhanyagolható alapkritérium a horrorral kapcsolatban, legalábbis számomra. Szóval némi intenzitás elvárható a steril és művi süketelés helyett, de ha mindez túl nagy kívánság lenne számomra a "poszt-horror" tekintetében. A hangulatnak és atmoszférának akkor is működnie kellene, ha egy váza virágot filmeznének full sötétségben a teljes műsoridő alatt.

6. Riffraff (2023-10-11 19:35.16) - (válasz Evile-Elvis- 5. hozzászólására)

"az igényesebb horrorfilmek általában bővelkednek művészfilmes érzettel" - írtad máshol. Ha kicsit tovább mentél volna az első résznél, akkor átélhetted volna a Hill House-ban.
Mivel ott bujkál benne egy teljes epizód erejéig Luis Buñuel és Tarr Béla inspirációja, az aprólékos pszichológiai ábrázolásból pedig kitűnik, hogy Flanagan számára nem ismeretlen Ingmar Bergman jellemábrázolása.
Sajnálom, hogy a prekoncepcióid miatt nem élhetted át többek között ezeket a hatásokat sem.

5. Evile-Elvis- (2023-10-11 15:00.39)

Az első részt bírtam csak végignézni, de ilyen szintű semmitmondó unalommal már igen rég volt dolgom, mivel az esetek többségében kerülöm az ilyesmit. Nos, ha ez a "post-horror" non plus ultrája, akkor igyekszek kerülni minden ilyen címkével ellátott alkotást. Sok köze nincs ahhoz, amiért én szeretem a horrort mint műfajt.

4. Empire (2022-11-18 21:47.30)

Szerintem lassú sorozat, egyátalán nem olyan durva, sok benne az idő húzás. Azért adtam neki egy esélyt, közepesnek elmegy.

3. Nyolcadik utas (2022-06-06 23:03.25)

Ez úgy a leg Stephen Kingesebb történet, hogy egy porcikája sincsen benne!
Valójában egy tökéletesen felépített drámát látunk. És ahogy egy kritikában olvastam, a legjobb horror az, ami drámában is erős, ebben pedig itt nincsen hiba.
A film alapjául szolgáló könyv írónője Shirley Jackson, mikor 1965-ben elhunyt még nem volt ötven éves. Hat könyvet írt, melyből a fenti címadót King az egyik legfontosabb horror regényként írta le, melyből több adaptáció is született Átok címmel.
Eme sorozat tíz részes, erősen át- és kidolgozott, de a maga nemében páratlan. Nekem kicsit hosszú lett a néhol 70 perces részekkel. Ezért lett csak négy csillag.

2. Törölt felhasználó (2018-11-24 00:02.58)

Ennyire átütő, tisztán műfaji horror-sorozatot azt hiszem, még nem láttam.
Amikor ezt írom, Mike Flanagan neve ennél a sorozatnál még sehol nincs feltüntetve a Filmkatalógus stáblistáján. Pedig ez a faszi valami olyat hozott össze, ami az életműve csúcsa lenne, ha most halna meg. Eddig is a 2010 utáni, bevállaltan horror-műfaji filmesek egyik legjobbjának tartottam. A Gerald's Game győzött meg arról, hogy Flanagan beérett. Többnyire helye van a pszicho-horror rendkívül nehéz műfaján belül is, ahová a filmtörténészek általában csak nagy késéssel szokták beszuszakolni azt a kevés művészt.

Flanagan lassan jött rá, hogy a szentimentalizmus nála csak akkor működik, ha árukapcsolással tálalja. Az áru a megalapozott pszichológiai jellemrajz, amihez viszont idő kell. Ezért választhatta a sorozat-formát.
Kicsit még szétfolyó, olykor funkciótlan a történetvezetés, töredezett a jellemrajz, ennek ellenére (vagy épp ezért) Mike Flanagan már kezet foghatna Stephen Kinggel. Egyes szegmenseiben pedig Stanley Kubrickkal, Alfred Hitchcockal, Luis Bunuellel, és Ingmar Bergmannal.
A Ház, mint szimbolikus tér (jungi analógiával az ember pszichés térképe) kihasználására viszont még soha nem láttam ennyire jól kifejtett példát. A Mother!-ben igen, de az nem tisztán műfaji pszicho-horror vízió.

A rendező annyira magabiztosan haladja túl Kinget, hogy képes az utolsó epizódba helyezni az Író karakterének a cselekménybe vezető motivációját, és annak kiteljesedését. (Az Író figurája - ha megjelenik - általában vezérfonal Kingnél, itt viszont nincs ilyen kimondottan vezérkarakter.) Ezen el is csodálkoztam, de figyelmeztetnem kellett magamat, hogy most nem egy adaptációval van dolgom, pedig Flanagan végig King hangulatvilágában mozog. Agyonra kell dicsérnem: tudtam, hogy Flanagan nem adaptál, de mégis annyira jól érzett rá Kingre, hogy megtévesztett: észrevétlenül is Kingebb a Kingnél.

Személyes benyomásokat nem nagyon szoktam itt a fórumon részletezni, de most úgy gondolom, itt helye van az őszinteségnek (ha már a film egyik alappillére is ez). Kétszer sírtam el magam a sorozat alatt. Nálam ehhez nagyon komoly behatások kellenek. Mindkettő azzal függött össze, ahogyan Flanagan a diszfunkcionális, már a gyökereiben rohadó családot ábrázolta.

***SPOILER ON***

Először az önmagában szenzációs 6. részben, amikor leszakadt a csillár (hopp, egy referencia!), és keresték a kislányt az egész átkozott házban, de kiderült, hogy mindvégig ott volt a hallban, csak senki nem vette észre. Átvitt értelemben, ahogy a felnőttek gyakran szokták mondani, nem tulajdonítottak jelentőséget a "hisztijének". Valójában nem figyeltek rá, amikor ordibált, hogy baj van. Ez amolyan Bunuel-áthorrorizálás, bravúros, Jancsót idéző kameramunkával megtámogatva.

Másodjára, amikor a gyermek-pszichoterapeuta csaj elárulta a nővérének, hogy a nagybetűs Semmit érezte, amikor a természetfeletti, empatikus-telepatikus adottságát kihasználva megérintette a hullát. Majd részletezte, hogy a legkegyetlenebb családon belüli szócsaták is kéjjel töltötték el, mert úgy érezte, hogy legalább van valami köze az életben levéshez. Úgy éreztem, Ingmar Bergmannál éltem át hasonló áramütést.

*** SPOILER OFF ***

A puszta létezéstől való egzisztenciális félelem a sorozatban a szülők alakjában összpontosul, és adódik tovább.
Gondolom, ezt azok a nézők érzik át igazán, akik a film apró jeleiből emlékeznek, hogy mennyire működésképtelen családban nőttek fel, hogy a családi konfliktusok, vagy a konfliktusok hiánya, a kibeszéletlenül maradt, látszólag jelentéktelen tragédiák mennyire elkísérték őket felnőttkorukba is.

Én pont ezért nem kárhoztatom a lezárást. Ennyire intenzíven megdolgozó élményt muszáj "pozitívan" lezárni, megoldani, kibeszélni, le kell csengetni. Lehet, hogy szirupos, de Istenem, itt nagyon jól jött az a szirup!
A csavarok és a katarzisok nem a sorozat végén vannak, hanem közben, folyamatosan. Flanagan van annyira magabiztos alkotó, hogy nincs szüksége végső csavarra.

1. Kyra92 (2018-11-14 12:57.17)

Ami itt van ismertető a sorozatról az kicsit félrevezető, ugyanis nem árvákról van szó ( csak félig azok) és Hill House nem egy intézmény, hanem egy családi ház, ahova a 7 tagú Crane család beköltözött.

Tovább spoileres! tartalom következik...

Kissé meglepődtem, mikor elkezdtem nézni ezt a sorozatot, mert a házon és a karakterek nevein kívül jóformán mindent megváltoztattak, ahhoz a regényhez képest, ami alapján elkészült ez a sorozat.
Shirley Jackson neve hazánkban nem túl ismert, ami szomorú már csak azért is, mert az ő műve volt a Haunting of Hill House, amiből a legtöbb horror film és horror témájú kísértetházas könyv merít. Tehát minden történet, ami kísértetházzal foglalkozik, annak ez a hölgy rakta le az alapjait még a huszadik század közepén. Az ő regényéből merített Stephen King és a legtöbb olyan film rendező, aki kísértetházas sztorit alkotott valaha.
Ez a sorozat is egy a sok közül és nem is rossz, bár mint már mondtam, annak ellenére, hogy a ház és a karakterek nevét megtartották nagyjából minden mást megváltoztattak.
Tehát adott egy hét tagú család: apa+anya+5 gyerkőc. Megveszik Hill Houset, de nem szeretnének sokáig ott maradni, csak addig táboroznának ott míg fel nem újítják és jó pénzért tovább nem passzolják.
Igen ám, csakhogy a házzal valami nem stimmel...kicsit vendégmarasztalóbb a kelleténél és kicsit szeret belemászni főhőseink fejébe, hogy válogatott rémisztgetésekkel gyötörje őket.
Hill House gonosz...Hill House őrült, amit kezdetben a szülők és az idősebb gyerekek nem vesznek észre, csupán a két legkisebb gyerek, név szerint Nell és Luke. Ők ketten a legérzékenyebbek ők érzik a legintenzívebben, hogy jóval többen lakják ezt a hatalmas, ódon házat, mint amiről tudomásuk van és a legtöbb lakó azzal szórakoztatja őket, hogy jump scare formájában állandóan nekik ugrik. Később aztán már a többiek is elkezdik érzékelni, hogy valami nem oké a házzal. Ki-ki eltérő mértékben, de végül szembesül azzal, hogy a háznak önálló akarata van és kicsit több kísértetet tartalmaz, mint az illendő volna, így el is kezdik siettetni a költözést, de mint már mondtam Hill House nagyon vendégszerető...és akit egyszer már megkaparintott nem szeret elengedni. A család egy különösen hideg és sötét éjszakán végül besokall és úgy döntenek pizsamában és papucsban fogják elhagyni a házat, amivel valami nagyon nem okés...egy gond van...apa azt mondja anyát nem vihetik...mert anya már nem anya...az öt gyerek meg értetlenül néz és mi nézők is szinte az utolsó pillanatig értetlenek vagyunk abban, hogy az anyát miért nem vitték magukkal, mikor elmenekültek a házból.
A menekülés után 25 évvel járunk, a gyerekek felnőttek, mindenki éli a saját életét, de még mindig nem tudják, hogy anyjukkal mi történt és miért kellett ott hagyniuk...csak annyit tudnak biztosan, hogy meghalt, öngyilkos lett. A történet tulajdonképpen ennek a rejtélynek a megfejtéséről szól, minden út Hill Houseba vezet, ami nagyon szeretné újra megkaparintani a Crane család még életben lévő tagjait és elhatározza, hogy a rá legérzékenyebbel kezdi Nellel, akit visszacsal magához, hogy aztán...
Na igen...ez a sorozat összességében jó volt, s jump scare, a rémisztgetés és a creepy atmoszféra teremtés az csillagos ötös, de azért még így sok olyan dolog van, ami szerintem nem lett kellőképpen át gondolva, vagy éppenséggel túl lett magyarázva.
Főszereplőink felnőtt kori énje valahogy messze nem volt olyan izgalmas, mint a gyerekkori énjük és sajna pont azok nem kaptak elég játék időt, akik igazán érdekesek lettek volna.
Az operatőri munka, a díszletek, a párbeszédek mind tökéletesen fel lettek építve, a gyerek színészek nagyon ügyesek voltak, viszont a felnőtt színészek közül egy páran számomra csalódást okoztak...itt én most főleg az apa és Steve (a legidősebb fiú) karakterét emelném ki. A Steve-t alakító színész játéka nekem már a Trónok Harcában se nagyon tetszett, valahogy olyan hiteltelennek és oda nem illőnek éreztem bizonyos helyzetekben a reakcióit...az apa karakterénél szintén ez a helyzet.
A többiek összességében jók voltak, bár azért ott is volt néhány értelmetlen megjegyzés, arcmimika, reakció, ami valószerűtlenül, sőt kiábrándítóan hatott.
A dramaturgia a sorozat első felében jó volt, tetszett, viszont a második felére, de főleg a végére már fogtam a fejem. Tulajdonképpen a vége miatt adtam ennek a sorozatnak csak három pontot, mert egyáltalán nem tetszett az utolsó epizód. Túl dramatizáltnak, mesterkéltnek és túl habos babosnak éreztem, ami kicsit sem illett az addigi hangulathoz...Disney mesék érnek így véget, nem a Netflix elvileg legjobb horror sorozata...szerintem legalább is.
Valamint, amit én még hiányoltam az a csavar. Najó, igazából volt benne egy csavar, de semmi letaglózó, és noha nem számítottam rá, valahogy a meglepetés ereje egyáltalán nem ütött, pedig szerintem pont ez az a műfaj, ahova nagyon elkellenek a jól felépített csavarok. Nahát itt konkrétan csak egy volt és az is lightosra sikeredett.

Spoiler vége!

Szerettem volna ötöst adni ennek a sorozatnak, szerettem volna nagyon szeretni, imádni, tökéletesnek titulálni, de számomra néhány karakter és a záró epizód sokat rontott az összképen. Nem volt rossz, de sajnos magasra helyeztem a mércét és nem ugrotta meg.
Stephen King Rose Redje, ami valami nagyon hasonlóról szól, szerintem a béna CGI ellenére is sokkal jobban sikerült, mind karakterábrázolás, mind atmoszféra és hangulatteremtés terén is.