 |  |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| Hamarosan a TV-ben |
| Watchmen - Az őrzők - Viasat3, 23:55 |
| A szomorúság háromszöge - HBO3, 00:20 |
| Ígéret földje - Film4, 00:25 |
| Zaklatás - Film Café, 01:05 |
| A testőr - Film Mánia, 01:10 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Joanna Lumley (78) |
| John Woo (78) |
| Julie Benz (52) |
| Amira Casar (53) |
| James Badge Dale (46) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| Vicces videók - linkgyűjtemény :-) |
| Dallas (sorozat) - Vélemények |
| South Park (sorozat) - Vélemények |
| Rock zene |
| 2022-es választás |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
Boldogság Owl városában   |
| Stephen Shields |
Fórum - Foxcatcher - Vélemények (2. oldal)
Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni a fórumokhoz, be kell jelentkezned, vagy regisztrálnod itt!
| 11. Gabroca (2015-02-26 12:24.03) |
| Egyszer mindenképp érdemes megnézni, mert megtörtént esetet elevenít fel, melyben a Du Pont milliárdos anyja halála után már nagy erőkkel támogathatta az amarikai amatör birkózást (+ úszást, triatlont) saját Foxcather nevű bírtokán. Később elhatalmasodott rajta az, hogy veszélyben érezte magát és ez a betegessége vezetett oda, hogy előtte a legjobban tisztelt edzőjét 3 lövéssel a halálba küldte 1996-ban, és ezzel megpecsételte sorsát - már sosem volt szabad utána életében, a börtönében halt meg. |
| 10. Törölt felhasználó (2015-02-18 16:34.08) - (válasz Vbacs 5. hozzászólására) |
| Érdekes, én végig feszültség alatt éreztem magam, pont Carrell karaktere miatt, akinek a szemében a legelső percben ott volt az őrület. Úgy éreztem minden pillanatban húzhat egy kiszámíthatatlant, és ugye a végén ez így is történt(én megdöbbentem, nem ismertem a sztorit). Illetve Tatum vergődése is a legelejétől kezdve valamilyen szinten feszültség alatt tartott, és talán mert férfiból vagyok és van bátyám, de a testvérkapcsolat is hatással volt rám. Annak ellemnére, hogy több mint két órás volt és nem egy akciófilm, nagyon gyorsan leperegett számomra az idő. És ha már össze lett hasonlítva a Whiplash-sel, az is egy kiváló film, viszont számomra Carell visszafogott pszichopata karaktere hatásosabb volt mint az időnként ordibáló zenetanáré. Mert Carell-től kicsit tartottam, míg azt az ordítozó mocskot csak szimplán leütöttem volna legszívesebben. Valamint Dupont karaktere mindamellett, hogy enyhén ijesztő volt, patetikus is volt. Számomra egy sokkal komplexebb alakítást nyújtott Carell a maga visszafogott stílusával, mint az ordítozó, már-már erőltetett JK Simmons.
Vannak hibái a filmnek, ami részben a forgatókönyv számlájára írható, de mint mondtam, ahhoz képest, hogy lassú folyású dráma, nagyon elrepült az idő, én kifejezetten élveztem. |
| 9. Colby86 (2015-02-17 12:51.22) |
| Sajnos számomra is csalódás volt ez a film. Annyira súlytalan és vontatott az egész...laposra sikerült.
Egyedül az alakítások miatt lesz emlékezetes. Persze lehet, hogy másodszorra jobban tetszene, de az igazat megvallva egyelőre nincs kedvem még egyszer megnézni... |
| 8. Cantri (2015-02-10 21:35.52) |
| Benett Miller már a Moneyball-lal is a sport mögé invitálta nézőit, az intenzív, lélekemelő mérkőzések helyett a háttérkulisszák érdekességeire fektetve a hangsúlyt. A Foxcatcher esetén hasonló a koncepció, a téma azonban kevésbé hálás. John du Pont karaktere csak eleinte tűnik a nagy hazafi megtestesítőjének, ahogy pereg a játékidő egyre kevésbé szimpatikus alak képe formálódik az ismeretlenből, akit többnyire dicsvágy hajt tetteiben. Az óriás krumpliorr mögé rejtett Carell ügyesen kelti életre a figuráját, hűvösségét, ridegségét folyamatos elegáns rezignáltsággal elérve. Egy idő után persze már kicsit unalmasnak tűnhet ez az egysíkúság, de nagyon is tudatos volt ez a fajta megjelenítés, a megfelelő távolságtartás elérése végett. Tatum birkózója lényegesen más ábrázolást kapott, neki voltak mélységei, felemelkedései, és le a kalappal az ügyeletes hollywoodi szépfiú előtt, mert abszolút megállta a helyét, és nem csak a felszedett plusz 10 kiló izom miatt.
A jó színészek ellenére azonban nem működik a film, pontosabban csak nyomokban. Ugyanis Miller minimalista, steril hozzáállása látványosan nem engedi felszabadulni a karakterek közötti viszonyrendszerben rejlő feszültséget. A legfőbb probléma, hogy nem ismerjük meg őket igazán közelről, nem mélyülünk el figuráinkban sem külön-külön, sem együtt, az erős alapozás hiányában pedig közepe tájt lefullad a sztori legfőbb motorja, ami igen komoly ütemvesztést eredményez a cselekménymenetben. Egész egyszerűen nekem majd végig olyan érzésem volt, mintha a rendező önkényesen válogatta volna össze az alkotórészeket, ami így nem áll össze egy kerek egésszé, botladozó dramaturgiát és narratív lyukakat eredményezve, főként motivációs kérdéseket, konfliktusokat illetően. Összességében harmatos filmélmény a Foxcatcher, minek 120 perce abszolút nem mozgatott meg bennem semmit. Egy eltolt hangsúlyokkal építkező kártyavár, amit a teljes összeomlástól a 3 remek színészi alakítás ment meg. Kár érte......... |
| 7. Vbacs (2015-02-09 08:30.48) - (válasz HMáté33 6. hozzászólására) |
| Inkább mennyiségileg értettem. A SOK MINDEN-en volt a hangsúly :) |
| 6. HMáté33 (2015-02-08 20:27.49) - (válasz Vbacs 5. hozzászólására) |
| ne érts félre, nem kötekedni szeretnék, de akkor most hogy érted a "nem tett le sok mindent az asztalra" részt?
tény, csak 3 filmje van, ami pl egy Scorsese-életműhöz képest smafu, de az a 3 mozi objektíven nézve bizony nem épp hétköznapi eredmény. mindegyik kifejezetten magas polcon ül mind szakmai, mind kritikai szempontból, és éppen ezért Bennett Miller-t manapság az egyik meghatározó amerikai rendezőként emlegetik odakint. szerintem pont hogy igen sok mindent elért már:) |
| 5. Vbacs (2015-02-05 13:42.08) |
| Bennett Miller még nem tett le sok mindent az asztalra, éppen csak annyit, hogy neve fennmaradjon, mint korrekt feldolgozója igaz történeteknek. 3 nagy filmmel a háta mögött nyugodtan kijelenthetjük, hogy ehhez szemmel láthatólag nagyon is ért. Talán élete eddigi főművének a Capote-t lehet nevezni, mert ott tényleg annyira jól el voltak találva a színészek és az alakítások, hogy azok bármilyen történetet elvittek volna a hátukon, mindegy hova helyezik be őket. Viszont nekem a Moneyball olyan volt, mint ez. Túl nagyot akart markolni, de túl keveset fogott, de még így is jobb érzésekkel álltam fel utána a székemből, mint a Foxcatcher esetében.
Itt ugyanis nem a történettel, vagy a színészekkel volt esősorban gond, hanem azzal, hogy piszok erőtlen lett szegény. Nem szép dolog tőlem, de mégis fogok némi párhuzamot vonni e között és a szintén idén kijött, Oscaron vele versengő hasonló felépítésű film között, ami nem más, mint a Whiplash. Tanár-diák, edző-sportoló....ugyanarról beszélünk. Mégis zongorázni lehet köztük a különbséget. Az egyik nem hagyta, hogy egy percre is leüljön a feszültség, a másikban meg egy percre nem bukkan fel. Nem tudom, hogy így tervezték-e, de még a legfeszültebbnek mondott részei is a feszkó skála alsóbb szintjein mozogtak. Nem tudom, hogy a dramaturgia, vagy a rossz szerkesztés okozta ezt, de szerintem ebben keresendő a probléma forrása és nem a sztoriban, vagy a lassúságában. Mert tény, hogy nem volt pörgős film, de ez nem von feltétlenül magával hiányérzetet. Mark Ruffalonak ez olyan volt, mint egy délutáni kiruccanás. Lazán vette az akadályokat, egyedül birkóznia kellett tudni és egy kicsit kigyúrnia magát, de színészileg semmi extra. Azért vettem előre, mert a másik két főszereplő tényleg kicsit több volt, legfőképpen Tatum. Tőle tényleg jobbat láttunk a megszokottnál. Nem díjat érően még így sem, de ha így halad, előbb-utóbb odáig is eljut. Tényleg levedlette az izomagyú szépfiúságát és színészként viselkedett a kamerák előtt, elismerésem. Steve Carell viszont nem volt szerintem olyan átütő, mint azt sokan mondják. Annyit tett, hogy bebújt a torz banya álarca mögé, elhelyezkedett kényelmesen és aszerint viselkedett, ezen felül viszont semmi egyéb. Olyan komoly színészi munka azért abban sem volt. Végig tapló arccal nézett, ahogy azt megkívánta szerepe, úgyis beszélt, de ennél tovább vagy nem mert, vagy nem akarták, hogy elmenjen és szerintem ez okozta a feszültségtelenséget. Ilyenkor nemcsak a diák érzelmi vívódásain, sokkal inkább a tanár/edző irányításán múlik ez a két karakteres drámai párharc, igaz J. K. Simmons? <-- egy jó intő példa. Igen, néha duPont karakterébe tettek némi neurotikus viselkedést, ami nem volt rossz, csak túl kevés. Az elején összehaverkodik Mark Schultzzal, hosszan kifejezi, hogy mekkora patrióta és mennyi történelem veszi körül, ez megy kb. egy óráig, majd hirtelen bedühödik az anyja nemtetszése miatt, így megharagszik (?) Markra, fasírt lesz köztük, ami kitart a végéig. Lehet Bennett Miller is érezte, hogy ez így nem szép kerek, így egy kicsit abszurd, hirtelen lezárást adott neki, nem kicsit összecsapva. Az rendben van, hogy ez egy igaz történet és így is kellett vége lennie, de sokkal szebben is felvezethették volna. Sajnáltam mindezt, mert birkózókról szóló film még nem nagyon volt, és nem is állt be az átlagos sportfilmek sorába, de sajnos ennél több érv nem szól mellette. Nagy film akart ez lenni, sajnos nem lett az. Kihagyható. Remélem a díjazásnál is ezt fogják tenni. |
| 4. Vera47 (2015-02-04 14:21.32) |
| Óriási alakítások, feszültség az utolsó képsorokig! |
| 3. Chris92 (2015-01-28 09:49.45) |
| Mark Schultz (Channing Tatum) olimpiai aranyat szerzett birkózó meghívást kap egy különc milliárdostól John du Pont-tól (Steve Carell), hogy legyen részese annak a privát csapatnak, amit maga a birkózásért rajongó és sikerekre áhítozó du Pont állított össze. Az ígéret: magas fizetés, felkészülés a következő bajnokságokra a lehető legjobb körülmények között, és akár még az esély is, hogy ő maga képezze az újoncokat. Mark rögvest kihasználja az alkalmat, hiszen úgy érzi, most megadott számára a lehetőség, hogy végre kinőjön bátyja Dave (Mark Ruffalo) árnyékából. Viszont amikor du Pont a még biztosabb siker érdekében beszervezi Dave-t is a csapatba, a kisebbségi érzésből és az el nem ismertségből eredő frusztráltság és féltékenység egyre jobban eluralkodik Mark-on. Ráadásul du Pont kényszeres bizonyításvágya csak még jobban megágyaz a lehetséges konfliktusoknak.
Előző filmjeihez hasonlóan Bennett Miller rendező most is a valósághoz nyúlt és a feldolgozott történet, nem annak eseménydússága, hanem inkább a benne lévő karakterekben lévő jellemek és az ember viselkedés sötétebb bugyrainak vizsgálati lehetősége miatt lett kiválasztva. A Schultz testvérek története ugyanis megtörtént esemény volt, igencsak sötét végkifejlettel, Miller viszont nem a végpontra koncentrál és próbálja abból visszafejteni, annak miértjét. A Foxcather története mentes a sűrű és fordulatos történésektől, a legnagyobb események, mint egy bajnokság vagy egy olimpia is csak egy újabb pillanatként van ábrázolva, mintsem kirobbanó csúcspontként, mert a hangsúly a főszereplő hármason van, az ő lelki világukon és a közöttük lévő kapcsolatrendszeren. Az viszont kérdéses, hogy ezt a néző mennyire érzékelheti. Ugyanis Miller a rideg, távolságtartó és minimalista rendezést nem csak a cselekményvezetésben alkalmazza, hanem a karakterek megjelenítésében. A film nem kíván látványosan vájkálni a szereplő lelkében, azok a dolgok, amiken lelkileg végigmennek nincsenek a szánkba rágva. Tömör dialógusok, testmozgások, az arcok apró rezdülései, ezekből az jelzésértékű dolgokból kell nekünk összerakni a motivációkat, a "hogyan"-t és "miért"-et, és ha odafigyelünk hamar lejöhet, hogy Tatum karaktere egy óriás testében rekedt riadt gyerek, aki az elveszett apa figuráját keresi du Pont-ban, remélve, hogy az általa kapott megbecsülés fog adni neki erőt ahhoz, hogy magán túllendüljön. Viszont pontosan a megbecsülés az, amit du Pont is meg akar kapni, jelen esetben anyjától, aki soha nem ismerte el semmiért, így képtelen közvetlen megadni azt, amit várnak tőle. Ezzel van két, egymást akaratlanul is mélyebbre taszító karakter, akik közé mint korpa kerül be, a tiszta szívű és őszinte harmadik, akinek az lesz a bűne, hogy megtestesíti mindazt a külső-belő erőt, akaratot, karizmát és tudást, amire testvére és újdonsült menedzsere áhítozik, de nem érhetnek el. Ennek pedig jó vége nem lehet már csak azért sem, mert a film bár sokszor sejtet és nem mondja ki a nyilvánvalót, azt mindenféleképp érezteti velünk, hogy Carell karaktere egy instabil pszichopata. Ilyenkor nagyon sok múlik azon, hogy vajon a színészek mennyire képesek ezeket a komplex, nehezen megfogható figurákat megjeleníteni, és szerencsére a film messze ezen a fronton aratja a legnagyobb győzelmet, mert Tatum tényleg képes a fiatalabbik Schultz sebezhetőségét és elveszettségét átadni, Ruffalo megbízhatóan erős mint a támaszt képező idősebbik, Steve Carell pedig minden komikusi rutinjától megszabadulva, felismerhetetlenre maszkírozva alakítja a sportrajongó milliárdost, akinek minden pórusából árad egy olyan taszító és hidegrázást kiváltó aura, aminek következtében az ember rögvest megérzi, hogy ezzel a fazonnal valami nagyon nincs rendben. A színészek remek alakítása azért is kiemelendő, mert érezhető, hogy Miller abszolút rájuk építi a filmet és miattuk is tartott ki a figyelmem és az érdeklődésem is. Ugyanis mint ahogy már korábban utaltam rá, a film cselekménye nem éppen sűrű, ráadásul a film majdnem két és fél órás, amit érzésem szerint nem sikerült maradéktalanul kitöltenie az alkotóknak. Arról nem is beszélve, hogy a lassú, csordogáló tempó csak még jobban megdobja ez az érzést, nem egyszer a tényleges unalom határára sodorva a látottakat. Annak ellenére, hogy a rendezésre nincs egy rossz szavam sem, valamint a hangulatos fényképezés és zene erősen hozzátesznek a film nyugtalanító atmoszférájához. Az viszont már nagyobb gond, hogy bár a film jól építi ki a szálakat, a végkifejlet, aminek letaglózónak kéne lennie, a valóságban meglepően anti-katartikusnak és összecsapottnak hatott, főleg az azt megelőző két óra tükrében. Bár ki tudja, lehet ez volt Miller célja. Viszont én inkább azt érzem, hogy tehetség és egyedi hangvétel ide vagy oda, messzebbre kívánt nyújtózkodni, mint ameddig a takaró elért. Egy feszesebb vágás jobbat tett volna ennek a filmnek, vagy tartalmasabb módon kellett hozzányúlni ennek a sztorinak a bemutatásához, mert a kevesebb nem minden esetben több, a felvázolt konfliktusokat pedig nem túl jó otthagyni a levegőben lógva...hátha a néző azok kifutását magától kitalálja. |
| 2. Film tudós (2015-01-04 12:46.40) |
| Nekem tetszett |
| 1. Anitabagwell (2015-01-02 16:51.34) |
| A legnagyobb kérdés, ami megfogalmazódott bennem a film nézése közben, az az, hogy: HOGY A FRANCBA LEHET AZ, HOGY EZÉRT NEM JELÖLTÉK GOLDEN GLOBE DÍJRA CHANNING TATUM-OT IS??? Ha valakinek fenntartásai vannak ezzel a sráccal szemben, hát az higgyétek el, hogy én vagyok. De úgy gondolom kérdés nélkül és csont nélkül, teljesen simán játszott legalább (!!) akkorát, mint a színésztársai. Nála mégis elmaradt a jelölés. Érthetetlen, hogy miért. Hátha majd az lesz, mint Jonah Hill-nél a Wolf of Wall Street kapcsán, hogy a Golden Globe elmaradt, de Oscarra csak jelölték. Tatum-mal is igencsak ez a helyzet most, bízom benne, hogy látjuk majd az Oscaron. Ezért most tényleg nagyon megérdemelné!
A filmet egyébként számomra csak a 3 nagyszerű színész még nagyszerűbb alakítása emelte ki a teljesen átlagos kategóriában. Igaz történet, nyilván nem lehet olyat mondani, hogy jó vagy nem jó. Ez történt és kész. Mindenesetre Bennett Miller elég középszerűen rendezett és az a baj, hogy nekem szinte mindig ez a bajom a csávóval. Ő rendezte a Capote-t és a Moneyball-t is, amik érdekes történetet dolgoznak fel – csak úgy, mint a Foxcatcher – viszont nem mernek megugrani egy határt, nem elég bátrak ahhoz, hogy kiugorjanak abból a középszerűségből, amibe Miller „belerendezi” őket. A rendező eddigi összes filmjét kizárólag a kivételesen nagyot alakító színészei emelik ki a „langyos vízből”. Azt hiszem Miller összes filmjének ismeretében nem számít elhamarkodottnak a kijelentésem. Alapsztoriban a Foxcatcher kicsit hasonlít a Moneyballra: itt is egy bizonyos sportág – ez esetben a birkózás – mögött meghúzódó embereket ismerhetünk meg. Csak sajnos az a baj, hogy hiába volt itt testvérek között kialakult dráma és a nagy amerikai álmot fűnek-fának odaígért edző önző ámokfutása…. valahogy akkoris benn maradt a film, a sportágon belül. Én pedig egyáltalán nem értek annyira a birkózáshoz, sem a szabályaihoz sem ahhoz, hogy mik az olimpián való részvétel feltételei, sem az anyagi vonzatához, sem semmihez… szóval nem értek eléggé ahhoz a szóban forgó sporthoz, hogy teljesen bedaráljon a film. Sajnos nem volt elég hangsúlyos a dráma, nem volt elég hangsúlyos, ami emögött a sport mögött van. Pedig van erre egy fantasztikus példa, lehet ezt máshogy is csinálni, azt hiszem elég annyi, ha csak egy évszámot és filmcímet írok: 2008 – The Wrestler. Na ugye… a pankrációhoz sincs lövésem, mégis messze túlmutatott a sportágon a film. Itt sajnos nem. Pedig nem akármekkorát alakítottak a színészek! Steve Carell valóban döbbenetes volt, élete alakítása, kérdés nélkül. Egyáltalán nem lenne semmi meglepő benne, ha behúzná az Oscart. Hihetetlen erős volt, nagyon éreztem a súlyát, nagyon rám nehezedett az alakítása és egy percig nem tudtam benne bízni (pont ezért nem meglepő a történet vége). Az ő hátterét például viszonylag szépen megalapozták. De a testvérpárét annyira nem. Sokkal hangsúlyosabb kellett volna, hogy legyen a kapcsolatuk! Mark Ruffalo volt már jobb, ettől függetlenül nagyon jó volt itt is. De úgy érzem több maradt a szerepében, amit Bennett Miller számlájára írnék… értem én, hogy hová akart kilyukadni, de hangsúlyosabbnak kellett volna lennie. Channing Tatum már eleve telitalálat, ha bunyós filmről van szó. Nem azt mondom, hogy olyan erős drámai vénája lenne a srácnak – például komikusnak sokkal jobb – de az biztos, hogy itt most az égvilágon, ami valaha nyomot hagyott a szívében-lelkében azt előszedte és beletette Mark Schultz megformálásba. Erős volt és tudatos. Nagyon jól hozta a két erős egyéniség közé került „sebzett vadat”. Még egy erős embernek is nehéz elviselni ha azt hallja, hogy „csalódtam benned” és akkor ott állt egy srác, egy sportoló, elcseszett gyerekorral, folyamatos megfelelési kényszerrel… és az ember, aki miatt új életet kezdett, ezt mondja neki. Nem egyszerű. Channing Tatum előtt le az összes kalapommal, önmagához képest volt hihetetlen erős, egyszerűen mínuszból indult a srác és fokozatosan csak küzdi és küzdi fel magát. Úgy néz ki van is hová, egészen ügyesen, szépen építi a karrierjét. Szóval összegezve: amennyire vártam a filmet… sajnos csalódtam. Sok minden benn maradt, úgy érzem. Nem ugrott ki a sport témakörből, lett volna helyzetek, amiknek sokkal hangsúlyosabbaknak kellett volna lenniük és voltak amik meg túl sok hangsúlyt kaptak. De a történet nem mindennapi és tényleg durva, hogy ez mind megtörtént. A színészek miatt érdemes megnézni, de egyébként sajnos szinte teljesen felejthető lenne… |
Kapcsolódó fórumok
| Vélemények | Lifeisamovie, 2024-03-15 19:23 | 41 hsz |
| A Foxcatcher farm | Gabroca, 2015-02-26 13:13 | 1 hsz |
| Kérdések téma megnyitása | 0 hsz | |
| Keresem téma megnyitása | 0 hsz | |
| Foxcatcher adatlap |
| Eredeti cím: Foxcatcher |
| Évszám: 2014 |
| Rendezte: Bennett Miller |
| Szereplők: Steve Carell, Channing Tatum, Mark Ruffalo, Sienna Miller, Vanessa Redgrave... |
További információk |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu