„ Életem hosszú évei lassan véget érnek, ezért írom e naplót, hogy mielőtt még az öregség – eme csúf, legyőzhetetlen kór – megbomlasztaná elmém, legyen mit papírra vetnem, hogy megőrződjön a titok, mely oly sok esztendőn át gyötört éjt-nappallá téve, sok boldogtalan percet okozván.
Titok, amit kapzsiság és becsvágy szült, hogy szerelembe torkolljon, melyet a legnagyobb fájdalom kövessen, mit valaha csak átélhettem. De hadd kezdjem az elején!
A nevem Titus Meriré, egy gazdag egyiptomi család sarjaként láttam meg a napvilágot a fáraók földjén. Imádtam Egyiptomot kiskoromtól fogva. A sivatag szinte vonzott magához, a Nílus megbabonázott. A sors iróniája, hogy félig rómainak születtem, mivel apám római katonaként szolgált a seregben.
Sosem vágytam apám hazájába, de mily különös a sors, hogy most mégis itt végzem be életem. Róma dicső városában, hová elmenekültem és elrejtőztem. Súlyos bűnt követtem el, de az istenekre esküszöm, nem bántam meg!
A gyilkosságot még Egyiptomban, Alexandriában követtem el, alig harminc évesen. Hidegvérrel és minden bűntudat nélkül tettem meg. Ezen cselekedetemhez vezető események akkor kezdődtek, mikor találkoztam egy Caius Marcus Asellus nevű férfival.
Gyönyörű nap volt, a Nílus áradása megkezdődött, az emberek ünnepeltek. Én éppen a kikötőben felügyeltem a család egyik hajójának berakodását, mely datolyát, értékes balzsamokat és ritka fűszereket készült szállítani görög földre. Már egy éve átvettem apám üzletét, aki a leggazdagabb kereskedők egyike volt egész Egyiptomban.
A római akkor toppant elém, mikor a hajó felhúzta a horgonyt, és a kapitány kiadta az indulási parancsot. Marcus Asellus magas, erős testalkatú férfi volt, göndör fekete hajjal és kék szemekkel. Ajánlás után keresett meg, mivel azt állította, hogy olyan kincs van a birtokában, amint túl akar adni, de a pénzből le is akar telepedni Egyiptomban.
Ebből sejtettem, hogy értékes tárgyról lehet szó, amin hamar visszaszerezhetem a kiadott költséget, akár meg is duplázhatom, ha lesz kinek eladni. Kértem, hogy mutassa meg, de azt mondta nincs nála, ezért kért, hogy kísérjem el lakásáig, mely az egyik közeli fogadóban helyezkedett el.
Az úton feltűnően nyugtalannak tűnt és állandóan környezetét kémlelte. Viselkedése felkeltette figyelmem és még kíváncsibbá tett. Megérkezvén a fogadóba, bezárkóztunk szobájába, hol kést vett elő övéből, majd kifeszítette a padló egyik deszkáját.
Kisebb, rongyokba burkolt csomagot emelt ki a nyílásból, amit letett az asztalra. Helyet foglaltunk és ő felfedte a csomag tartalmát. A rongyok alól egy aranyozott ládika került elő, ami már maga tetszetős volt, de az igazi érték benne rejtőzött. Felpattintotta a fedelet és bekukucskáltam a dobozba.
Szemeim tágra nyíltak, lélegzetem elakadt a látványtól, s csak tátogtam, mint a partra vetett hal. A kézfejemnél alig nagyobb, csiszolatlan kék gyémánt hevert előttem, melyen megcsillant az ablakon besütő napsugár. Abban a pillanatban arra vágytam, hogy az enyém lehessen, ezért habozás nélkül megkötöttem az üzletet a rómaival és, bár az árat magasnak találtam, hajlandó voltam kifizetni, de előtte tudni akartam honnan szerezte a követ.
Marcus Asellus megértően bólintott, majd hosszas hallgatás után mesélni kezdett…
Róma hadjáratot indított Ázsiába, hogy megismerje és meghódítsa a Keletet. Marcus Asellus a légióban szolgált Licinius Lucullus seregében, mely átkelt a Tigris és Eufrátesz folyókon, hogy megütközzenek VI. Mithridatész, pontusi királlyal, aki ezeket a területeket uralta.
Lucullus, Sulla hadvezéreként tűnt ki a háborúban, mely sokáig elhúzódott, de végül a rómaiak győztek, és hatalmas hadizsákmányt szereztek Ázsiából, melynek felvonultatása három teljes napig tartott. A fogás Lucullus birtokába került, miután Ázsia tartomány helytartójává nevezték ki.
A kincsek hatalmas vagyont jelentettek, és köztük volt a gyémánt is, amit Kék Szemnek neveztek. A gyűjtemény egyik legértékesebb darabja volt, amit Lucullus állandóan magánál tartott, szinte mániákusan ragaszkodott hozzá és senki nem mehetett a kő közelébe.
A helytartót megbabonázta a gyémánt és a kincs többi része, ezért zavartalanul élvezhette az életet, de hamarosan beköszöntött a Mithridatész elleni harmadik háború, melyen újra részt kellett vennie. Végül Chalcedon és Cyzius városoknál győzelmet aratott, s hol Marcus Asellust kitüntették hősies helytállása miatt, de ő kezdett belefáradni az örökös harcokba.
A pontusi király, azonban elmenekült, így a háború tovább hömpölygött egészen Leszbosz szigetéig, melynek partjainál a két hajóhad egymásnak esett. Lángoltak a gályák, dolgoztak a katapultok, a nyílvesszők sivítva szelték a levegőt, miközben emberek vesztek hullámsírba és mindkét fél veszteségeket szenvedett.
Aztán a rómaiak számára billent a mérleg és szétverték a pontusiak armadáját. Lucullus ismét diadalt aratott, de öröme másnap haragba csapott át – ahogy Marcus később hallotta - , mivel éjjel valaki ellopta a gyémántot, melyet zászlóshajóján tartott.
Marcus Asellus üzlettársam volt a tettes, saját bevallása szerint, aki az egyik elsüllyedt hajón szolgált és a vízbe zuhant, így azt hitték meghalt, ezért nem kereste senki sem. Ő viszont túlélte és az éj leple alatt magához vette a követ, majd elkötött egy csónakot és megszökött.
A Chalkidiki-félszigeten kötött ki, s mivel jól beszélte a görögöt, eljutott Athénba, ahol meghúzta magát pár napig, majd Krétára hajózott és onnan tovább Alexandriába, ahol eljutott hozzám.
Meg kell, mondjam, hogy rendkívül izgalmasnak találtam történetét, mert noha egyszerű üzletember voltam csupán, lelkem mélyén áhítoztam kalandok után. Bár ne tettem volna!
Szerencsére ismertem pár személyt, akik megvásárolhatnák tőlem a követ, így elhívtam Marcust a birtokunkra, ahol kifizettem az összeget, ő pedig kezembe nyomta a gyémántot. A római nagyon hálás volt és megígérte, hogy ha kell, akkor bármiben a rendelkezésemre fog állni.
Másnap felkerestem a lehetséges vevőket, de a négy férfi közül csupán egyikük: Nemu Ramsat ajánlatait lehetett figyelembe venni. Nemu kopasz, kövér és idős férfi volt, aki tisztességes kereskedő hírében állt. Sokáig alkudoztunk, de hajthatatlan maradt és nem vitte följebb az árat, s már azon voltam, hogy távozom, mikor egy istennő libbent be a szobába, gyümölcsöstállal a kezében.
Mikor megláttam a gyémántot, azt gondoltam nincs annál szebb dolog a világon, de rájöttem, hogy tévedtem. Ez a nő milliószor csodálatosabb volt! Leplezetlen rajongásom nem maradt titokban, mire Nemu elmosolyodott és lányaként mutatta be a nőt, akit Themisznek hívtak.
Hosszú fekete haja vízesésként hullott meztelen vállaira, nagy szemeiben vidám fény csillogott, telt ajkai hívogatóan piroslottak. Látva reakciómat, kacéran felnevetett, majd távozott, de előtte érdeklődő pillantással végigmért és úgy tűnt tetszett neki, amit látott.
|
