 |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| Hamarosan a TV-ben |
| Mona Lisa mosolya - Viasat3, 23:00 |
| Úriemberek - Film+, 23:30 |
| A harag tüze - Paramount Network, 23:30 |
| Az útvesztő: Halálkúra - Mozi+, 23:50 |
| Tiszta ügy - Film4, 00:00 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Kirsten Dunst (42) |
| Steven Mackintosh (57) |
| Adrian Pasdar (59) |
| Johnny Galecki (49) |
| Willie Nelson (91) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| 2022-es választás |
| - Filmes Sámánok Rendje - |
| A tábornokok éjszakája - Vélemények |
| Az U.N.C.L.E. embere - Vélemények |
| Mai menü avagy ma milyen filmet néztél meg |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
Abigail   |
| Sandra Hüller |
Fórum - Whiplash - Vélemények (4. oldal)
Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni a fórumokhoz, be kell jelentkezned, vagy regisztrálnod itt!
| 13. Misafeco (2015-02-06 13:19.13) |
| Hát, ha ilyen lett volna a zongoratanárom, lehet, hogy most nagy zongoraművész lennék. :D
Viccet félretéve, nem tartom hatásosnak ezt a módszert, többet árt a tanulónak, mint használ. Fontos a motiváció, de nem így. Én az a típus voltam, aki rendesen stresszeli magát egy koncert előtt, aztán amikor már ott ülök a széken, már teljesen nyugodt vagyok. Vizsgák előtt ugyanígy. Más lehet, hogy pont fordítva. De ha az ember kényelmetlenül érzi magát valahol, akkor a legtöbb esetben inkább hagyja az egészet a fenébe. Persze itt a tanár célja az, hogy zseniket találjon, de ez nem kifejezetten effektív módszer erre. Az, hogy ki tud nyomás alatt is teljesíteni úgyis kiderül előbb-utóbb, de ha a főszereplő nem lett volna ennyire elszánt, akkor rövid időn belül bukik az egyik potenciális világklasszis. Az már csak bónusz, hogy a magas elvárások mellé még végtelenül tapló stílus is párosul. J.K. Simmons pazarul hozta ezt a figurát, akit egyszerre lehet utálni és csodálni is. Találkoztam már egy pár olyan tanárral, aki tud fegyelmezni, de ennyire hatásos egyik se volt. Mondhatni ellopja a rivaldafényt Miles Tellertől, pedig ő is nagyon jó volt. A történet pedig úgy mesél fontos témákról, hogy egy percre se válik unalmassá. A szórakoztatási faktor is ugyanúgy megvan, nagyon jól teremti meg a feszültséget, és egészen a végéig a székbe szögezi a nézőt. Maradandó filmélmény számomra, valószínűleg megnézem még egyszer a közeljövőben. |
| 12. Vbacs (2015-02-06 10:42.48) - (válasz Törölt felhasználó 11. hozzászólására) |
| Az hát. De ő azt hiszi, hogy jótékony dolog mások érdekében mocsok lenni, mert így hozza ki belőlük a csúcsot. Elítélendő? Hát nem tudom. |
| 11. Törölt felhasználó (2015-02-05 14:31.18) - (válasz Chris92 10. hozzászólására) |
| Én nem tudtam nehezen eldönteni, szerintem a tanár egy mocsok.:D |
| 10. Chris92 (2015-02-05 14:03.42) |
| A fiatal Andrew Neiman (Miles Teller) született zenei tehetség, aki önerőből képezte magát jazz dobossá és sikerült bejutnia az ország legnevesebb zenei intézményébe. Életcélja, hogy egyike legyen azoknak a nagy zenészeknek, akik inspirálták őt, és akiket mai napig legendaként emlegetnek a zenei körökben. Viszont az ehhez szükséges út kemény és erre akkor döbben rá igazán, amikor bekerül Terence Fletcher (JK Simmons) osztályába. Fletcher ugyanis a brutálisan intenzív és a verbális konfrontációtól sem mentes oktatói stílusának köszönhetően az iskola legrettegettebb tanára, akinél elég a legapróbb hiba is ahhoz, hogy porig alázza az azt elkövető egyén önbecsülését. Andrew viszont eltökélt abban, hogy ha törik, ha szakad elnyeri a perfekcionista Fletcher megbecsülését. Egymásnak feszül diák és tanár, a győztes személye pedig korántsem egyértelmű.
Tehetségfelismerés, felemelkedés, bukás, majd a süllyesztő mélyéről való újbóli felemelkedés, ami végül a győzelem eksztatikus élményével ér véget. Klasszikus sztori, klasszikus alapok, megannyi sportfilm és életrajzi darab van, ami ezekre épít és ha úgy tekintjük akkor a Whiplash-nek is ezek a dramaturgiai alappontjai. Viszont a megközelítés az, ami radikálisan más, mint amit az ilyen filmektől megszokott az ember. Ugyanis a versenyszellem fokozása, a minél jobb, minél tökéletesebb eredmény elérésére való törekvés, nem feltétlenül olyan fényes dolog, mint amire elsőre asszociálnánk. Ha valamiben jó vagy, akkor nem elég, hogy értesz hozzá vagy van tehetséged. Gyakorolnod kell, minél többet, minél jobban, hogy formában maradj, hogy ne kopjanak el a képességeid. Viszont ha ennél is több akarsz lenni, ha a nagyok közé akarsz kerülni, különösen a zenében, akkor ahhoz a fentiek is édeskevesek. Ahhoz már saját határaidat is át kell lépned, egyé kell válnod a zene ösztönszerűségével, hogy az új utakat megleled és itt már nem szempont ha tested és lelked épsége is rámegy a tökéletesség hajoszlására. Ez a határátlépés lehetetlen kellő ösztönzés nélkül, Fletcher pedig egész munkamódszerét erre az ösztönzésre építi. Ám ez nála azt jelenti, hogy verbálisan kizsigerel, gyengeségeidet ellened fordítja és a véres végeredményig gyakoroltat, hogy elérd a megfelelő eredményt. Úgy hiszi, akkor eredményes, ha folyton megugorhatatlan lécet tesz a diák feje fölé, akinek a sokszoros bukás fogja megadni az erőt arra, hogy a korlátait átlépve szárnyaljon. A legtöbben hamar feladnák a vele való küzdelmet, de Andrew nem teszi. Mert ő különleges, benne megvan a képesség, az akaraterő, hogy ezt véghez vigye és ezzel mindketten tisztában vannak. Egyikőjük sem hajlandó letenni a mentális és verbális arzenált, akarat, ego és vágy hármasa, ami mindkettejüket hajtja. A sztoriban lévő ellentmondások azok, amire az író-rendező Damien Chazelle a filmet felépíti. Hiszen a szereplők is, és a nézők is felteszik azokat a kényelmetlen kérdéseket, amiket ez a téma felhozhat. Valóban megéri-e tönkretenni magunkat a zenei tökéletesség nevében, mintsem megmaradni középszerűnek, de embernek? Hol a határa annak, ahová kitágíthatjuk képességeinket, hogy az ne üssön vissza? Chazelle nem foglal állást, teljesen átélhető emberi motivációkba csomagolja a pro és kontra érveket, hagyja, hogy a szereplők döntésein, szavain és cselekedetein keresztül vonjuk le magunknak a következtetést. Viszont azt most elmondom, hogy egy ilyen, főleg emberi kapcsolatokra építő filmtől abszolút nem gondoltam volna, hogy hasonlóan intenzív, nyers, durva és energiákkal teli élményben fog részesíteni mint, amin főhőse átmegy. A Whiplash ugyanis olyan mint egy jól megkomponált zenemű. A kellő pillanatokban visszafogott és csöndes, ugyanis azok csak az előjátékot szolgálják, a nagyobb felvonásokhoz. A párbeszédeket, a próbákat, a versenyjeleneteket szétfeszíti az adrenalin, a feszültség, és sokszor a váratlanság meglepő ereje. Egyik pillanatban nevetsz, másikban elszorul a torkod, aztán szó szerint minden testnyílásod összeszűkül, szinte levegőt is alig bírsz venni. Az egész film ilyen pazarul megírt és felépített jelenetekből áll, amik végigröptetnek az érzelmi szinuszgörbén. De a kimunkált forgatókönyv és a precíz profi rendezés ellenére, az egészből mégis árad a személyesség és az ösztönszerűség. Képileg és érzelmileg is ott vagyunk a jelenetek közepén, érezzük a verejték szagát, szinte tapintható a vér, ami végigfolyik a dobverőkön. A fényképezés és a vágás kettőse egy szintre van hozva a zene és a zenélés intimitásával és ritmikusságával. Természetesen nem mehetek el a két legfőbb alappillér, Miles Teller és JK Simmons színészi játéka előtt. Teller fantasztikusan alakítja a visszahúzódó, önbizalmát folyton összekaparó majd a feladat nehézségéhez mind lelkileg, mind fizikailag is felnövő srácot, aki nemegyszer kérdőjelezi meg mindazt, amiért kiképzését csinálja, ráadásul Chazelle korántsem akar belőle abszolút hőst csinálni belőle, követ el hibákat, amik nemcsak emberivé teszik, de meg is bosszulják magukat. JK Simmons viszont egyenesen félelmetes a számító, intelligens, kellő pillanatban simulékony máskor meg szavakkal pusztító szemétládaként, akiről nehezen tudjuk eldönteni, hogyan álljunk hozzá. Felnevetünk elképesztően kreatív sértegetéseinek hallatán, máskor ökölbe szorul kezünk módszereinek szadizmusa láttán. aztán pedig feszengünk, mert erről a démoninak tartott karakterről is kiderül, hogy ember, akinek megvan az ellentmondásos, ám teljesen logikus érvelése, mit miért csinál. Simmons pedig ezt a sokrétűséget olyan pazar egyensúllyal és finomsággal képes ábrázolni, amire leginkább csak a közhelyszótárból tudok kifejezéseket hozni. Mozgóképes energiabomba a Whiplash, mely egyszerre szórakoztat, elámít kifacsar, megdolgoz érzelmi és intellektuális szinten, földbe tipor, hogy aztán felrázzon és elvigyen egy újabb menetre, te pedig egyszerre örülsz és átkozódsz, amiért úgy feltöltöttek a képsorok, hisz ismét megcsinálhatja ezt a körutat veled a film. Zsigeri, vad, ám tűpontosan kivitelezett alkotás, aminek öntörvényűsége nem köti őt a műfajok ismert dramaturgiai láncaihoz, ereje saját magában rejlik, a katarzis pedig garantált. Az ilyen filmekért szeretek moziba menni. |
| 9. Johnny Saiper (2015-01-29 19:19.13) |
| Kezdek kíváncsi lenni rá. |
| 8. Eurodog (2015-01-29 13:10.02) |
| Amikor megláttam a címét,egy pillanatig azt hittem új Metallica film. (he-he) |
| 7. HMáté33 (2015-01-28 20:02.30) |
| Remek film!
Reklámszövegekkel mindig óvatosan kell bánni, nem kell értékesítő-szakembernek lenni, hogy tudjuk, a szart is nagyon szép csomagolásba lehet rejteni, hogy aztán jó pénzért eladható legyen. Ha ennek a filmnek ránézünk a plakátjára, jóformán semmi mást nem látunk, csak elismeréseket és idézeteket különböző kritikusoktól, akik az egekbe magasztalták ezt a művet. De most viszont szó sincs parasztvakításról, ez a mozi minden pozitív jelzőt megérdemel! Negatív véleményt egyébként jóformán nem is lehet találni, de a közönség is keblére ölelte Damien Chazelle művét, elég csak az elképesztő imdb-s pontszámot figyelni. Véletlen? Dehogyis! Mindig jó látni, amikor egy ennyire kis költségvetéssel dolgozó film a közbeszéd részévé válik és a legmagasabb szinten is elismerik. Ez teljes mértékben megérdemelt jelen esetben, ezen a filmen egyszerűen nem lehet fogást találni, egy ritka drágakő, ami minden erőlködés nélkül tökéletes. Pedig nincs itt nagy téma, meg grandiózus látvány, epikus hangvétel… Csak egy piszok jó szkript, fantasztikus alakítások, és pazar rendezés. Lehetne sokadjára is beszélni a feszes tempóról, ami egy pillanatra sem enged ki, vagy Simmons játékáról, ami egyszerűen felperzseli a képernyőt… De minek is? Elég most annyi, hogy ha van egy film 2014-ből, amit szerintem mindenkinek látnia kéne, kivétel nélkül, akkor ez a Whiplash. Egy kisköltségvetésű függetlenfilm elszántságról, akaratról, megszállottságról, nevelésről, terrorról és annak hosszú távú hatásairól. Kihagyhatatlan! [kisebb spoiler] A film ez utóbbi aspektusa volt számomra a leginkább elgondolkodtató. Fletcher hitvallása ugye az, hogy ezzel az elképesztő lelki terrorral és az elvárások szinte gyilkos súlyával az embereket a határaikon túlra tudja tolni, kihozva belőlük a maximumot, azt a szintet, amiről azelőtt ők sem tudták, hogy képesek elérni. Tény, sokan elhullanak az út közben, feladják, abbahagyják – megtörnek. De ahogy ő mondja, az igazi tehetség az, aki mindezt túléli, előnyére fordítja, és végül kivirágzik. A többi meg nem számít. A mozi legnagyobb kérdése, amit útközben feltesz, hogy ez igaz-e? Vagy ha igaz is, megéri-e? Nem biztos ugyanis, hogy minden „nagy tehetség” túlélné Fletcher kiképzését, közülük is lemorzsolódhat sok, és lehet, hogy ez a tanár (de tényleg sokkal inkább elvetemült kiképzőtiszt) róluk nagyvonalúan megfeledkezik, a film azonban rávilágít, milyen súlyos következményekkel járhatnak ezek a traumák. Elvégre az álmaink meghatároznak minket, életben tartanak a mindennapokban. A két főszereplő beszélgetése a bárban kiválóan megfogalmazta ezeket a kérdéseket, a válaszon való gondolkodás pedig garantáltan kísérti az embert jóval a film után is… Pazar munka! |
| 6. Vbacs (2015-01-24 15:39.33) - (válasz Villeo 4. hozzászólására) |
| Ez nagyon jól esett, köszönöm szépen :) |
| 5. Cantri (2015-01-24 15:37.47) |
| Mentor or Monster?
Damien Chazelle eredetileg rövidfilm formájában álmodta meg a Whiplasht, azonban felbuzdulva sikerén egész estés mozivá duzzasztotta elméje szüleményét. És milyen jól tette! Ugyanis a Whiplash az utóbbi idők egyik legintenzívebb filmélménye, olyan érzelmi feszültséggel, hogy szinte vágni lehet a hangulatát, annyira sűrű. A film főszereplőpárosa zavarba ejtően egymásra hangolódott, kb két perc alatt elfelejti az ember, hogy ők valójában színészek. JK Simmons minden másodpercet ural, még azokat is, mikor a kamera nem is rá fókuszál. Ez az ember olyan elsöprő lendülettel keltette életre karakterét, hogy még a képernyőn túlra is átsugárzik karizmája, komolyan én még a kényelmes ágyamban is majd be*zartam tőle néha. :) Közben a mozi olyan kérdéseket boncolgat, hogy hol húzódnak a határok tanár és diák között, mitől válik a tanár mentorrá, s mikor lépi át kompetenciája határait. Valamint az álmokért küzdésről is mesél, mit kell, lehet, szabad feladni értük, mikortól érezheti úgy az ember, hogy a mérleg nyelve már túlontúl a negatív irányba billent. Meglepő, hogy végre az érem másik oldala is megjelenik, eleddig majd az összes amcsi mozi azt sulykolta belénk, hogy álmainkért bármit érdemes feladni..........de ez koránt sem olyan biztos. Összességében a tavalyi felhozatal egyik legnagyobb pozitív meglepetése, amely igen sok túlhype-olt versenytársát simán lepipálja. Igazán tartalmas darab, remek formanyelvvel, és olyan fantasztikus lendülettel, hogy alig lehet ültő helyben végignézni. Szigorúan tilos kihagyni! |
| 4. Villeo (2015-01-24 14:16.26) - (válasz Vbacs 1. hozzászólására) |
| "Az év drámája címért nagyon esélyesen pályázik ez a filmcsoda. 1 óra 40 perc tömény gyomorszorongatás és stressz, emellett igazi színes-szagos művészetet láthatunk és hallhatunk minden téren. Tökéletes!"
Nem szerettem volna szavakat ismételni,ezért idéztem! |
| 3. Diablo24 (2015-01-23 13:01.24) |
| Motivációs film a javából! Az a légkör, ami a tanár körül volt, JK Simmons hihetetlen erős volt, ilyen domináns tekintély parancsoló karaktert már nagyon rég láttam vásznon. Kicsit dejavu érzésem volt, nekem egyik tanárom volt hasonló, majdnem persze! :D |
| 2. Kriszto10 (2015-01-21 19:26.25) |
| Teljes mértékben egyetértek az előttem szólóval. Zseniális. Véleményem szerint 2014 egyik legjobb filmje. Az intenzitása és energiája lehengerlő a filmnek. Én úgy éreztem hogy, az első jelenetben meggyújtották a dinamit kanócát, ami egy óra negyven percig végig izzott, és a végén fel is robbant. Nem is akárhogy. A két színész játéka félelmetesen jó.Főleg Simmonsé.
És így van a végét meg mindenki maga "fedezze fel". Jól mondod. De szerintem mindkettő egyaránt nyert. |
| 1. Vbacs (2015-01-21 00:56.11) |
| icike-picike SPOILER meglehet)
Nem tudom, hogy kinek mi ugrik be először, ha azt mondjuk, hogy celluloid lelki terror. Lehet egy horror, lehet egy tökéletesen megírt karakterdráma, lehet, hogy egy háború borzalmainak ábrázolása, az biztos, hogy mind vizuálisan, mint színészi jelenlétet tekintve be kell borítania a filmvásznat azzal a gyomorforgató, már-már fekélyes érzéssel, ami kiemeli ezeket a filmeket társaik közül. Hogy ezt a hatást milyen nehéz elérni, arról beszéljenek a számok, most szubjektíve elmondom az én számaimat. Eddig így visszagondolva nagyjából 2-3 ilyen beton kemény filmmel találkoztam eddig, ahol szinte fizikális ütésként éltem meg a film játékidejének minden egyes percét: A Születésnap és a 4 hónap, 3 hét, 2 nap c. román film. Most nagyjából ez a kettő, ami így elsőre beugrik. Európai filmek európai szokásokat hozva magukkal. A realitás talaján maradva, szokatlan, de annál könnyebben átélhető felvételekkel és hihetetlenül erős színészi játékkal segítettek rá és érték el ezt a kellemetlen érzéssel járó katarzist. A Whiplash is szemmel láthatólag inkább indie elemeket vonultat fel, amit jól tesz, mert az európai melodrámákat Amerikában az indie filmek (legalábbis a régebbi értelemben vett függetlenek) viszik tovább. Jól látszik minden beállításból, hogy ez bizony nem egy hétköznapi diák-tanár kaland, ezt már a trailerből is le lehetett szűrni. És imáim meghallgatásra találtak, mert maga a mű is olyan lett, mint aminek kinézett. Durva, fájdalmas és rettentő intenzív. Szerintem a fizikai és lelki terror ábrázolását egy egészen új szintre sikerült emelnie, köszönve ezt a korábban említett két alapelem már szinte művészien tökéletes kihasználásának, a vizualitásnak és a színészi jelenlétnek. Kiemelések, közelik, szuperközelik tárháza, a hangokkal is nagyon jól bántak, mert itt sem voltak átkötő zenék, csak a masszív jazz, már ha Fletcher karmester le nem állította, ezek mind-mind jó ízfokozói voltak a Whiplash főzetnek, no de mi volt benne a legfinomabb? J. K. Simmons legfőképpen, és a nagyon tehetséges Miles Teller. Szerintem gondolkodás nélkül kijelenthető, hogy az előbbi úriember most járhat karrierje csúcsán. Eddig is mindig felüdülés volt látni, de tényleg csak kisebb karakterszerepeket kapott és sosem tűnt fel, hogy egyébként mennyi tehetség van benne – nyilván mert nem kamatoztathatta. De amit ezzel a bizonyos Fletcher karakterével tett, az fenomenális, sőt, Oscar-díj szinten felüli. Életemben nem féltem ennyire egy embertől a filmvásznon, mint tőle. Megkockáztatom, hogy ezután a színészre sem tudok majd úgy nézni, mint később, ekkora zsenialitás volt ebben az emberben. Miles Teller pedig generációjának egyik legjobbjának tűnik, remélem ezen a szinten meg is marad, tényleg remek a kölyök. A történetre kár lenne nem kitérni külön. Amilyen egyszerűen tűnik, annyira nem hétköznapi. A klisé szó egyáltalán nem szerepelt eme film szótárában szerencsére, egy megveszekedett elemét nem láttunk még ezelőtt filmvásznon. A történetvezetés szép volt, nem volt különösebb kerete, csak belenézhettünk egy fiú legnehezebb periódusába. A karakterek pszichológiai folyamatait is istenien ábrázolták, nagyon tetszett a két főszereplő közötti viszonyok váltakozása. Néha kicsit feszegették a realitás húrjait, de egyáltalán nem zavaróan és nem elképzelhetetlenül. Ekkora rosszindulatú, kegyetlen Ördög tanárok (nem pont tanár volt Simmons, inkább kiképzőmesternek mondanám) léteznek, én ma éppen egy ilyennél vizsgáztam, és tényleg minden iskolában megvan AZ a bizonyos ilyen tanár, aki lelkileg igyekszik megtörni a diákokat, hogy az aztán gyakorlatilag beleőrüljön abba, amit csinál, egészen addig a szintig, ahonnan már nincs visszaút. És a Whiplash ezeket a határokat tárja fel a nézőnek: a tűrőképesség, az állóképesség, a józanész és az őrület, illetve az, hogy mi a normális életfelfogás, mindezt egy jazzdobos fiú szemével. Megéri-e magunkat a zsenik közé felküzdeni teljes erőbedobással, mindent kockáztatva, vagy inkább egy átlagos ember, de teljes életét jobb élni. Tetszett a végén, hogy nem adja meg erre egyértelműen a választ és nem is az a fél kerekedik felül, akire az ember számítana egy ilyen film esetében. De hogy ki az igazi nyertese ennek a párharcnak, ha egyáltalán van…..azt mindenki fedezze fel magának. Az én felfedezésem: Fletcher nyert. Az év drámája címért nagyon esélyesen pályázik ez a filmcsoda. 1 óra 40 perc tömény gyomorszorongatás és stressz, emellett igazi színes-szagos művészetet láthatunk és hallhatunk minden téren. Tökéletes! |
Kapcsolódó fórumok
| Vélemények | Nor-bee, 2021-05-08 22:43 | 103 hsz |
| Kérdések | Misafeco, 2015-02-09 18:31 | 4 hsz |
| Keresem téma megnyitása | 0 hsz | |
| Whiplash adatlap |
| Eredeti cím: Whiplash |
| Évszám: 2014 |
| Rendezte: Damien Chazelle |
| Szereplők: Miles Teller, J. K. Simmons, Paul Reiser, Melissa Benoist, Austin Stowell... |
További információk |
| Szereplők fórumai |
| - J. K. Simmons - Vélemények |
| - Miles Teller - Vélemények |
| - Chris Mulkey - Vélemények |
| - Jason Reitman - Vélemények |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu