Először 3-4 éve találkoztam a filmmel egy továbbképzésen egy feladat kapcsán. Levetítettek egy részletet hang nélkül, és - csak a képi látványra hagyatkozva- el kellett mondani mindent, ami ez alapján kirajzolódott előttünk. Az a részlet volt, amikor Karácsony napján az apa hazaviszi a fenyőfát, és az ünnepi "idillbe" ront be az anya számonkérésével.
A részlet megtekintése után csoportunk hosszasan elemezte a látottakat, és elmondhatom, hogy így hang nélkül is tulajdonképpen minden lényeges dolgot megértettünk belőle. Talán nem véletlen, hogy ez a film ennyi díjat kapott.
A helyzetgyakorlat sikerét az is befolyásolta, hogy közülünk addig senki sem ismerte a filmet.
Azóta vártam rá, hogy megnézhesse, és most végre sikerült. Igazából magam is egy olyan élethelyzeten estem át, hogy balesetben elveszítettem egyik kislányomat. A magam kínjait átéltem, de a másik gyermekemben lejátszódó érzelmi traumákat persze nem ismerhetem teljesen.
Nagyon szépen kimunkált film.
Ami valójában nem igazán tetszett, arról nem a film készítői tehetnek, hanem az író. Az anya jelleme, viselkedése nem életszerű. Nagyon "egyedi". De lehet, hogy ennek is köszönhető a film nagy sikere.
Szerintem többet is lehetne játszani, mert nem sokan ismerik, és akkor hiába a sok díj.
A film befejezése tökéletes! Egyik kritikában azt olvastam, hogy olyan lenyűgöző a film, hogy észre sem vesszük, hogy elmarad a "happy end".
Nos, szerintem nem így van! |
