Ez a legostobább történet, amiről valaha hallottam.
Úgy látszik, a hollywoodi filmipar végzetes válságban van.Nincs több ötlet?
A sztorit nem lehetett úgy előadni, hogy ne hemzsegjen a blődségektől
I. sz. 79-ben járunk. Milo rabszolga, akit legyőzhetetlen gladiátorrá képeztek ki. Most kénytelen versenytfutni az idővel, miután egyetlen igaz szerelmét, Cassiát, egy gazdag kereskedő lányát, csak úgy mentheti meg egy korrupt római szenátorral való házasságkötéstől. Miközben Milo az arénában szerelméért harcol, a Vezúv kitör, és a lángoló láva és hamu Pompeii városára zúdul.
Nemzet: amerikai, német
Stílus: akció, kaland, dráma
Amerikai bemutató: 2014. február 21.
Magyar mozibemutató: 2014. február 20.
Nem gyenge a felütés: “akit legyőzhetetlen gladiátorrá képeztek ki”. Ennek két szempontból nincs értelme: 1. Senki sem legyőzhetetlen (ezt mindenki tudja, aki ringbe lép, épp ezért készülnek keményen a küzdelem előtt. Achilles pedig csak legenda – és még ő is legyőzhető volt) 2. Nem lehet valakit “felkészíteni”, hogy legyőzhetetlen legyen. Hiába edzenénk egy közepes tehetséget orrvérzésig, sohasem lesz belőle bajnok az igazán tehetségesek között. Másrészt akik felkészítik, azoknak legalább olyan nagy tudásúnak kellene lenniük. Lám, az ókori világ tele volt legyőzhetetlenekkel... Miért is nem akkor éltünk?
A folytatás se kutya: az idővel kell versenyt futni. Sok sikert! (Mivel tudjuk, hogy az idő repül, ez reménytelen ügynek látszik.)
De van tovább is: egy rabszolga szerelme egy kereskedő menyasszonya. Akármilyen ügyes gladiátor is valaki, nyom nélkül eltűnik, ha szemet vet egy szabad ember nőjére. A történet nyilvánvaló fantazmagória, ami a valóságban sohasem történhetett meg.
És még tovább: hogyan harcol egy rabszolga a szerelméért? Az arénában a rabszolgák az életükért küzdöttek. Emelkedett romantikus érzések kizárva – életben marad, vagy meghal. Ennyi a tét. Emellett a stresssz mellett aligha jut energia romantikázásra.
És végül: az egész hajcihő értelmetlenné válik, mert a történetben mindenkit megül egy természeti katasztrófa.
Ha van a filmben tanulság, az csak annyi, hogy jó készen állni mindig a legrosszabbra, mert bármikor bekövetkezhet – aki hisz Istenben, az legyen vele mindig jóban. Az emberi élet bizonytalan, bármikor vége lehet, vagy visszafordíthatatlanul elromolhat.
Másik következtetés lehet, hogy a természet erősebb nálunk. De ezt eddig is tudtuk.
Végszó? Csend. És néma döbbenet, hogy képes valaki ilyen szar történetet leforgatni.
A képek is tanulságosak: a főhős dolga, hogy elszántan nézen, konstatálja az eseményeket és aztán lassacskán felocsúdva reagáljon rájuk. Az eseményeket egy pillanatig sem irányítja, csak sodródik az árral. A sorsával az “istenek” játszanak. Ráadásul ellenszenves, ami nem sok jóval kecsegtet jegybevétel ügyben.
Keifer Sutherland láthatólag kényelmetlenül érzi magát római ruhában, és a szerepből is kilóg. Nem való ez neki.
Sacha Roiz az egyetlen római arc. A sok színész közt ilyen véletlenül is előfordulhat.
Eddig kérdés volt, lehet-e überelni egy olyan ostobaságot, ment az Alien vs Predator, aminek a végén mindent elpusztít egy atomrobbanás, így az összes addigi esemény értelmét veszti. Úgy tűnik, lehet. Mindig van lejjebb.
A rövid előzetesből a történetről nem tudunk meg semmit, csak a katasztrófa végeredményét látjuk. Ami a film vége. Egyszóval: várjuk ki a végét, üljük végig a mozit, mert a végén majd nagy élményben lesz részünk. Emiatt kár volt felvenni az a másfél órát. Elég lett volna kettőt, és megcsinálni dokumentumfilmnek.
Az összbenyomás alapján ez a film olyan kategória, aminek a megnézésére kár az időt pocsékolni. Talán a katasztrófajelenet látványos lehet. De érdemes egy-két percért végigszenvedni másfél órát? |
