Fórum - Latinovits Zoltán - Vélemények (7. oldal)

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 végére

381. Vbacs (2012-05-25 20:42.04) - (válasz GyermeklakĂłbizottsĂĄg 380. hozzászólására)

Csak nem haragszol Latinovitsra. Neki mindegy kit/mit adnak a szájába, gyémánttá változik benne!

380. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-05-25 20:28.53) - (válasz Vbacs 377. hozzászólására)

Érdekes nekem Babits= Gáti József volt idáig..

379. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-05-25 20:26.18) - (válasz Angelika58 376. hozzászólására)

Dayka Margit mondta, hogy imádja Csehovot, azt a sok boldogtalan, tehetetlen embert. 14 évesen (Júlia korban ) Ő VOLT ROMEÓ. az is egy olyan előadás volt, hogy "n" szer nézés sem elegendő.Nekünk is volt erkélyünk.Ebben a könyvben csak 1 távoli felvétel van a próbáról, ácsolt díszletekben. Lehet, hogy te jobban ismered Jevgenyij Svarc : Árnyék c. darabja szerepelt bérletben, csak Latinovitsra emlékszem, 1964 körüli évad végi Vígszínház.

378. Menrot (2012-05-25 19:50.57)

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán megismerkedésüktől fogva elválaszthatatlanok voltak. Kapcsolatuk egyszerre volt menny és pokol. A Tündérkirálynő és a Színészkirály életéről, hivatásuk nehézségeiről a művésznő lánya, Gábor Júlia mesélt. Ruttkai Éva a Művész Színházban látta először színpadon Gábor Miklóst. Szerényen súgta édesanyjának: ˝Férfiban olyan, mint nőben én.˝ Tetszett neki a fiatalember, megfordult fejében a családalapítás gondolata is. 1950-ben kötöttek házasságot, s két évvel később megszületett Gábor Júlia. Ruttkai Éva rajongott lányáért, de pályáját sem hanyagolta el. A hetedik hónapban még játszott. ˝Inkább színész voltam, mint anya˝ – nyilatkozta egy alkalommal. Ruttkai Éva és Gábor Miklós leánya: Gábor Júlia – Pedagógiai szempontból talán nem felelt meg a tökéletes anya- szerepnek. Elkényeztetett, makulátlannak látott, úgy gondolta, mindent jól csinálok. Viszonylag kevés időt töltöttünk együtt hivatása miatt, akkor azonban csak rám összpontosított. Meglehet, mindez külső szemlélőként negatív, de csodálatos gyermekkorom volt egy odaadó anyával. Amikor szükségem volt rá, mellettem állt, s nem maradt bennem csekély hiányérzet sem. A színésznek a színház a legfontosabb. Tévednek azok a szülők, akik azt hiszik, hogy sikertelen életükért egy gyermek kárpótolhatja őket. Aki teljes életet él, eredményes és boldog, a gyermekének is többet tud adni – vélekedett Gábor Júlia Sikerekben pedig nem volt hiány. Hevesi Sándor rendező megjósolta: ˝Kislány, ha nem bízod el magad, belőled nagyon jó színésznő lesz.˝ S így is lett. Megélni a fényes karriert azonban sokkal több, mint a csillogás, melyet a közönség lát. Gábor Júlia szemtanúja volt mindennek. – Gyakran kérdezik, hogy miért nem léptem anyám nyomdokába. A tehetség megadatik vagy nem, ám szükség van más készségekre is. Kitartóan kell küzdeni, kiállni a kudarcot, elviselni a bizonytalanságot. Mikor lemegy a függöny, akkor igazán egyedül marad a színész. Ezt a pillanatot nehezebb feldolgozni, mint a felkészüléssel járó kemény munkát. Gyötrelmes út vezet az átütő sikerekig – mondta a művésznő lánya. Huszárik Zoltán szörnyülködött, amiért ˝a csillagokat befogják közvilágításra˝. Ruttkai Éva jól tudta: a csillagoknak az a dolguk, hogy messzire világítsanak, s nem a ragyogás. Ez az irányelv megfigyelhető volt életében. Szenvedélyesen egymásba szerettek Ruttkai Éva 1960-ban ment Miskolcra vendégszerepelni az ˝Ilyen nagy szerelem˝ című darabba. Ekkor találkozott Latinovits Zoltánnal. A színésznőt megbénította partnere.˝Mikor ránéztem, a saját szemem nézett vissza˝ – emlékezett a díva. Tartott Latinovitstól, nem tudták folytatni a próbát. Mint később kiderült, Latinovits Zoltán is félt a Ruttkai Évával való találkozástól. Portréját az éjjeliszekrényére helyezte, hogy szokja megjelenését. Szenvedélyesen egymásba szerettek. – Tizenegy éves voltam, mikor anyám bejelentette, hogy szerelmes, és elköltözik. A szüleim békésen váltak el, nem emlékszem konfliktusra vagy haragra. Anyám ezután is sokat foglalkozott velem, mindennap jött hozzám. Zoltánnal a Vígszínházban találkoztam először. Hihetetlenül kedves, ugyanakkor nagyon nehéz természet volt. Egyszerre csodáltam, s tartottam szélsőségességétől, mert a végletek embere volt. Bár nem volt napi kapcsolatunk, kedveltem, s örültem, hogy anyám ilyen ember mellett találta meg a boldogságot. Pályájukon segítették, építették, óvták egymást Természetesen volt köztük rivalizálás is, ez normális a színészpárok életében. Voltak közös örömök, törekvések, és persze megvolt egyéni pályájuk is. Nagyra tartották a másikat szakmailag. Magánéletük azonban menny és pokol volt egyszerre. Édesanyám így emlékezett vissza: ˝Téptük egymást, de mi értettük egymást legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő…˝ Csakúgy, mint Zoltán, anyám is hirtelen ember volt, lobbanékony, heves természetű. Ha egy cipő nem volt a helyén, úgy érezte, nem tud fellépni, s mondhatni kikelt magából. Amikor minden apróság rendben volt, egyszerre megnyugodott. Mikor együtt dolgoztak, repültek, terveztek, álmodoztak. Máskor viszont marták egymást. Lehetett tudni, hányadán álltak. Lakásuk ablakpárkányán egy festőállvány formájú képkeret állt közös fotójukkal. Ha nyitva volt, a vendégek tudták, hogy minden rendben van, ám amikor csukva találták, mindenki gyorsan igyekezett távozni. Nem beszéltek konfliktusaikról, a képkeret jelzésértékű volt. Felért daccal, búval, bocsánatkéréssel, megbocsátással. Latinovits Zoltán bevallotta: minden szerepét, sikerét és díját odaadná két gyermekért. Közös utód azonban nem született. Gábor Júlia elmondta: édesanyja leszögezte, nem szeretne több gyereket. Lénye nem élte túl Zoltán halálát Latinovits Zoltán 1976-ban, Balatonszemesen halt meg. Késő délutáni sétáján az érkező személyvonat kerekei gázolták halálra. – Anyám nem tudta hinni, elfogadni, hogy Zoltán öngyilkos lett. Úgy tudjuk, nyugtatók hatása alatt állt, s ahogy gyermekkorában gyakran tette, fel akart ugrani a vagonra, hogy azzal menjen az állomásig. Ezúttal azonban elvétette. Bizonyított, hogy a negyedik és ötödik kocsi között próbálkozott. Aki véget akar vetni életének, általában a vonat elé ugrik. Cserhalmi Györgynek aznap írt leveléből bizakodó ember szavai sugároznak. Szervezte mindennapos dolgait, telefonált fellépéseivel kapcsolatban, ügyintézett. Amit eddig kiderítettünk, mindaz azt bizonyítja, hogy baleset történt. Kizártnak tartjuk, hogy öngyilkos lett. Anyám – bár tíz évvel túlélte őt – távozásába belehalt. Azelőtt tele volt életörömmel, mindenben a jót kereste. Azután is pozitív gondolkodású maradt, de igazi lénye nem élte túl Zoltán halálát. Miután kedvese elhunyt, anyám egy róla készült fotót helyezett az ágya mellé kis képkeretbe. Minden reggel először arra pillantott. Egyszer döbbenten vettük észre, hogy a kép eltűnt, ami meglepő, hiszen csak közeli ismerőseink jártak a lakásban. Valaki ellopta, pedig kérhetett volna, hiszen egy doboz volt tele Zoltán dedikált fényképeivel. Anyám azt mondta, hogy aki elvette, úgy érezheti, különleges dolgot szerzett, mert azt a fotót ő nézegette mindennap. A képek tárolójáért nyúltam, hogy pótoljuk a portrét, ám anyám nem akart másikat kirakni. Higgye a tolvaj, hogy pótolhatatlan dolgot tudhat magáénak – mondta. Attól a naptól kezdve az üres keretre tekintett reggelente, majd felment az emeletre Zoltán íróasztalához, ahová személyes tárgyait gyűjtötte össze. Hol csak néhány percet, hol akár fél napot is ült ott. Ekkor gyertyát gyújtott, s az elhasznált gyufaszálakat Zoltán egyik poharába tette. Azt soha többé nem ürítette, ahogy emlékei tárházát sem – idézte fel a múltat Gábor Júlia.

377. Vbacs (2012-05-25 19:32.17)

http://www.youtube.com/watch?v=lCNRasApglg E videó tökéletességének kifejezésére nincsenek szavak....

376. Angelika58 (2012-05-25 18:31.40) - (válasz GyermeklakĂłbizottsĂĄg 375. hozzászólására)

Az a Ványa bácsi, hát, nincs arra szó. Nem tudom, hányszor láttam,tízszer legalább.... Még most is le tudom játszani magamban az egész előadást, mintha filmen látnám. És mindig megdöbbent az, hogy Horvai milyen iszonyú szexuális feszültséget teremtett ebben a látszólag egészen másról szóló darabban. Ványa bácsi és Jelena Andrejevna között, Asztrov és Jelena Andrejevna között, Szonya és Asztrov között, Szerebrjakov és Jelena Andrejevna között... Nagyon fiatal voltam még, akkor ezt nem vettem észre. Pedig benne van a darabban, Csehov így írta meg.A szereplők életének sikertelenségében mindannyiuk sivár szerelmi élete a meghatározó elem. Hát még az öreg Vojnyickaja is szerelmes Szerebrjakovba, meg Tyelegin is Jelenába, mindenki szomorúan és kielégületlenül szerelmes valakibe. Latinovits körül sistergett a szex, legvonzóbb időszakában volt, tudta is, alkalmazta is színészi eszközként. Ma már külföldön ez a szerepfelfogás Ványa bácsiként szinte kötelező. De ebben bizony ő volt az első.Lehet, hogy az egész világon. (Akkoriban Ványa bácsit törődött vén trottyként kellett ábrázolni, pedig csak azért "bácsi" , mert Szonya nagybátyja.De a darab logikája szerint alig több, mint negyven éves...)

375. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-05-24 11:07.09)

Szigethy Gábor "Tündérkirálynő" (1997) c. könyvében Ruttkai - Latinovits évekig tartó levelezéséből vannak "részletek". Latinovits első levele: " Ruttkay Éva művésznő 1/2 7 Nemzeti Színház - Hát most sem jut eszembe a szöveg. -Köszönöm a sorsnak, hogy látszhattam Maga mellett. Latinovits Zoltán " Ruttkai válasza: Ha úgy este, hogy "létezett mellettem" nem mond igazat magának sem, én úgy éreztem, hogy élt!- és erre büszke is vagyok. " 19 Latinovits által írt levélke szerepelaz Ők kódolt jeleikkel, szerepek sorával. Miskolci Ilyen nagy szerelem 1960 november 13 vagy 14-én készült 2 fénykép a próbán. Ruttkai rövid parókában átöleli Latinovitsot, aki gyönyörű szemeivel a távolba tekint. A találkozásuk a színházban az Ilyen nagy szerelem színdarab kapcsán jól kifejezi érzelmi viharaikat. 3 kép szerepel még a könyvben a hűvösvölgyi nyaralóból "az illegalitás éveiben" 1961 Majd 1971-ből a csodálatos Ványa bácsiból, ahogy az első képen Latinovizs megcsókolja Jelena Andrejevna kezét letérdelve, majd a másikon is Latinovits (Ványa bácsi? így kérdőjellel szerepel a könyvben is ) letérdelve átölelve Ruttkait jóformán a hátsójánál, és derekához símitva szenvedő , becsukott szemű, nyitott szájú , őszes hajú arckifejezését, amely sokkal több, mint kifejezés, érezni a belső fájdalmat ezen a fekete- fehér színházi fotón. Gyönyörű képek!

374. Miss bambi (2012-04-28 21:52.51)   - (válasz HEKTHOR 373. hozzászólására)

Hát igen..,igazi egyéniségek manapság,akár a fehér holló. :/

373. HEKTHOR (2012-04-28 21:49.36)

Teljesen mindegy honnan nézzük, a magyar színművészet talán legnagyobb figurája. Őstehetség, egyéniség, amilyen se ő előtte nem volt, se azóta sincs, és nem is lesz.

372. Lector (2012-04-28 21:21.57)   - (válasz Menrot 370. hozzászólására)

Héé. Miről beszélsz?...Ha kérdezhetem....

371. Miss bambi (2012-04-28 21:20.39)   - (válasz Menrot 370. hozzászólására)

Rengeteg időd van még,ne siettesd! :)

370. Menrot (2012-04-28 21:17.48)

Zoli bácsi remélem találkozunk!

369. Menrot (2012-04-28 13:23.21)

Annak idején 1950-1990 között remek pszichiáterek éltek hazánkban(Benedek István,Pertorini Rezső,Kun Miklós,Juhász Pál,Pethő Bertalan,Goldschmidt Dénes,Mária Béla,Mérei Ferenc stb...) Ma már kevesebben vannak.Akik engem műtenek majd remek idegsebészek,közülük egy kiváló pszichiáter is.

368. Menrot (2012-04-28 13:18.00)

Zoli bá jól ismerte Pertorini Rezsőt. Az OPNI Völgy utcai részlegén dolgozott,kiváló pszichiáter,pszichoterapeuta volt.Komoly Csontváry patográfiát is írt(kevesen tudnak normális patográfiákat összehozni)

367. Lector (2012-04-22 13:47.44)   - (válasz Limpi Sisak 361. hozzászólására)

:)...csodaszép.

366. Menrot (2012-04-22 12:46.58)

Szia Zoli,hoztam Tchibo Bistro-t,most főztem. Hol van Imre vagy Éva?

365. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-03-28 11:45.12) - (válasz Limpi Sisak 362. hozzászólására)

Már el is felejtettem, hogy Szécsi Pál énekelte, de én Latinovitssal bolondulásig szeretni.

364. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-03-26 16:50.53) - (válasz GyermeklakĂłbizottsĂĄg 363. hozzászólására)

Kár, hogy nem írt Tanulmány a nőkről-t.

363. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-03-26 16:49.28) - (válasz Limpi Sisak 362. hozzászólására)

Ezért szeretni ŐT bolondulásig. Aktuálisan, elég ha csókol márciustól februárig...

362. Limpi Sisak (2012-03-26 15:01.37)

Szeretni bolondulásig. http://www.youtube.com/watch?v=fE4jjZh0eSg A búcsú. http://www.youtube.com/watch?v=QusUvJxFLS0

361. Limpi Sisak (2012-03-26 14:58.38)

Eszembe jutott. Idehoztam. Hallgatom. És libabőrözöm. http://www.youtube.com/watch?v=gwlxxGckuIs

360. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-03-26 13:23.00) - (válasz Menrot 352. hozzászólására)

Utolsó mondatban a neve utáni egyetlen jelző?!

359. Menrot (2012-03-25 14:10.01) - (válasz Angelika58 358. hozzászólására)

Elolvasom. A legjobb magyar színész volt.Röviden,tömören.

358. Angelika58 (2012-03-25 14:07.17) - (válasz Menrot 357. hozzászólására)

Ha van kedved meg energiád visszaolvasni, egy-két dolgot írtam róla lejjebb, személyes emlékeket is. Azt hiszem, a debreceni és a miskolci éveket kivéve minden színházi szerepében láttam. (Ideértve még Az ügynök halálát is, amit párszor játszottak Veszprémben.)

357. Menrot (2012-03-25 13:55.23)

A kedvenc magyar színészem volt. Ő volt a LEGJOBB.

356. Menrot (2012-03-25 13:54.51)

A ködszurkáló halott, sûrûsödik a köd. Június 8-án, kedden Szemesen eltemetik Latinovits Zoltánt, másnap egységes kommüniké olvasható minden napilapban. (Nemcsak a fôvárosi lapokban; a veszprémi Napló is a hivatalos szöveget közli.) "Latinovits Zoltánt, a Magyar Népköztársaság érdemes mûvészét - végsô kívánságának és a család kérésének megfelelôen - június 8-án a család lakóhelyén, Balatonszemesen, nagy részvét mellett eltemették." Végsô kívánságának?! Ebben a pillanatban, amikor hivatalosan csak annyit lehet tudni, hogy Latinovits Zoltán "véget vetett életének", mit jelent, az olvasók számára mit jelent ez a két szó? Igaz, a magyar szellemi és társadalmi élet íratlan szabálya, hogy az öngyilkosságot "tragikus hirtelenséggel" jelölik a sajtóban. És igaz, hogy ezt a két szót nem írták le a magyar sajtóban. De hivatalosan Latinovits Zoltán "véget vetett életének", s most Szemesen temették el "végsô kívánságának" megfelelôen. Tehát volt végsô kívánsága? Ezt a két szót nem egy figyelmetlen vagy nyegle újságíró fogalmazta. Ez hivatalos szöveg; minden újságban így jelent meg. És ezt olyanok fogalmazták, akik pontosan tudták, hogy Latinovits Zoltánnak sem ilyen, sem másmilyen végsô kívánsága nem volt. Latinovits Zoltán nem írt búcsúlevelet. Latinovits Zoltán nem búcsúzott el senkitôl. Latinovits Zoltán 1976. június 4-én este hét óra tájban elindult szemesi házukból sétálni, és többé nem tért haza. Mi történt? Biztosat senki nem tudott. A titok furcsa virág: egy szóba, egy kósza hírbe, egy fölröppent hírfoszlányba, egy újságból kihullott, megfejthetetlen tartalmú mondatba mindenki azt álmodott bele, amit akart. Volt, aki úgy tudta: Bibliával a kezében állt a vonat elé. (Séta közben a Vigíliát olvasta, benne saját írását.) Mondták: azonnal szörnyethalt. (Még élt, amikor beemelték a mentôautóba.) Leírták: a vonat elé vetette magát. (Egyetlen tanú fogalmazott így, mások úgy emlékeztek: a negyedik vagy ötödik kocsi gázolta el.) Egy amerikai újságban már az olvasható: a mozdony darabokra tépte. (A boncolási jegyzôkönyv szerint jobb lábfejét roncsolta a kerék.) Ruttkai Éva így fogalmazott: "…a házuktól a Balatonhoz a síneken keresztül vezet az út. Egy kereplôn kell keresztülmenni. Közel van az állomáshoz, itt mindig lassít a vonat, gyerekkorában, többször elmesélte, mindig itt várták a járatot, a lassításkor felugrottak, és úgy mentek el az állomásig, ha arra volt dolguk. Ahogy én rekonstruálom az esetet: eljött otthonról, sétálni indult a Balaton felé. És akkor jött egy vonat, lassított, benne felsejlett valami gyerekkori emlék, benne volt az a bizonyos gyógyszer, amitôl fel volt pörögve, nem érezte a veszélyt, képessége korlátait, és úgy, mint évtizedekkel korábban, megpróbált felugrani rá… és elvétette az ugrást… Hisz nem is elöl, hanem a harmadik vagy negyedik kocsi gázolta el. Nem a mozdony. Talán ez azt bizonyítja, hogy ugrani akart. Nem tudom…" Ruttkai Éva soha nem hitte el, hogy Latinovits Zoltán öngyilkos lett. Rendôrségi jelentés, kelt június 4-én az esti órákban: "Mivel az öngyilkosságával kapcsolatban kijelentést soha nem tett, így édesanyja véleménye szerint az a korábbi és a jelenleg is fent álló betegségével függ össze." Latinovits Zoltán édesanyja, "Tinka néni máig (1998!) vallja, hogy legidôsebb fia nem lett öngyilkos, nem vetette magát a vonat kerekei alá. Baleset történt. Gondolataiba mélyedve ballagott a sínek mentén, amikor a sorompó elôtt elcsapta a szerelvény." Szeretô édesanya, szerelmes asszony: szent joguk, hogy elfogultak legyenek. De a fizika legelemibb törvényeit figyelembe véve végiggondolta valaki: miképpen lehetséges, hogy valaki a vonat elé veti magát, és a gázolás pillanatában a homlokán sérül meg, és a "jobb lábszár alsó harmadán a gázolásos sérülés következtében a lábszár csonkolódik"? A rendôrségi jegyzôkönyv szerint egy tanú azt vallotta, hogy messzirôl látta: Latinovits Zoltán a vonat elé vetette magát. Más tanúk akkor úgy emlékeztek: mintha fel akart volna ugrani a vonatra. Ruttkai Évának valaki egy héttel késôbb - június 11-én 19.40-kor Balatonszemesen, a sínek mellett - azt mondta: a harmadik vagy a negyedik kocsi elsô kereke haladt át Latinovits Zoltán jobb lábán, a feje akkor sérült meg, amikor visszazuhant a vonat lépcsôjérôl. A rendôrség június 4-én este helyszíni szemlét tartott. A hivatalos jegyzôkönyv elsô bekezdése szerint 21.10-kor. A harmadik bekezdés szerint 21.20-kor. A rendôrökön kívül jelen van két hatósági tanú. Nincs jelen a két vonatvezetô. A MÁV Vezérigazgatóságára június 4-én 22.45-kor küldött távirati jelentés szerint a baleset 19.40-kor történt, a vonat 19.56-kor érkezett a szemesi állomásra, ahonnan huszonöt perc késéssel indult tovább. Hogy a vonatvezetôk milyen lelkiállapotban voltak, arról nem szól a jelentés. Ugyanezeket az idôpontokat megerôsíti egy a szemesi állomáson másnap készült rendôrségi jelentés, amely azt is rögzíti: a vonat 20.01-kor indult tovább Budapest felé. A rendôrségi jelentés azt nem rögzíti: ki tájékoztatta a jelentést író rendôrtisztet. Egy biztos: a vonatvezetôket nem hallgatta ki. De a szolgálattevô tájékoztatása szerint a két vonatvezetô azt jelentette elôzô nap, hogy a "bejárati jelzônél egy férfit láttak a pályatest közelében sétálni, aki a vonat közeledtekor a sínekhez rohant és a vonat elé vetette magát. A motorvezetô fékezett, azonban a gázolást nem tudták elkerülni, a személyen áthaladt a motor." Valaki azt mondta, hogy valaki azt mondta… Meghalt egy ember. A vonatvezetôket nem hallgatták ki a balesetet követôen. A vonatot senki nem vizsgálta meg, a baleseti helyszíni szemle idején az már Pest közelében robogott. A rendôrség nem tartotta fontosnak, hogy a közvetlen szemtanúkat megkérdezze a történtekrôl. A helyszíni szemlén a helyszínt pontosan leírják, megállapítják: a hômérséklet plusz tizenöt fok, "borús, szeles, hûvös idô van". De a nyomokat nem rögzítették, nem jegyzôkönyvezték szó szerint a tanúk vallomását, nem állapították meg: hol feküdt a balesetet szenvedett személy. (Egy hét múlva is kikövetkeztethetô volt a maradék nyomokból: nem a síneken, hanem körülbelül egy méterre a vasúti pályától, a lapos töltés oldalában.) A rendôrök kérlelhetetlen következetességgel egy dolgot állapítottak meg: a balesetet szenvedett személy öngyilkossági szándékkal a vonat elé vetette magát. Semmi olyan adatot nem rögzítettek, amely ennek a megállapításnak ellentmondott volna. Június 5-én megjelent a hivatalos kommüniké: Latinovits Zoltán hosszan tartó, súlyos betegség után véget vetett életének. Június 9-én minden napilap megírta: Latinovits Zoltánt végsô kívánságának megfelelôen eltemették a balatonszemesi temetôben. Huszárik Zoltán, 1981-ben: "Kardot rántott, és kis híján kard által vérzett el. Ezért nem hiszek az öngyilkosságában sem. A forradalom nem futamodik meg, a forradalmár ütközetben esik el. Nekiment a vonatnak, mint a hatalomnak, mert azt képzelte, a mozdony fog kisiklani, nem ô." NéHáNY ADAT AZ ELSô TRAKTORRóL 1976. július kilencedikén, hajnali két órakor Orbán Ferenc minôségellenôr beindítja az elsô, Csíkszeredában összeszerelt lánctalpas traktort, és néhány métert tesz vele. Az SV-445 típusú traktor "kecsesnek tûnik, a szántóföldjeinken megszokott traktorokhoz képest". A szôlômûveléssel foglalkozó mezôgazdasági egységek számára készül; nagy szükség van rá országszerte; a csíkszeredai gépgyártók a szôlômûvelés gépesítését szolgáló, "ôrpótló" traktort állítottak elô. A kis piros gép a tervezett idôpontnál másfél nappal hamarabb indul be; néhányan ezt megelôzôen több éjszakát is benn töltöttek a szerelômûhelyben. Egyelôre nem mûködik a szerelôszalag: még tíz, szerelés alatt levô traktor áll szerteszét. A motort Brassóból hozzák; itt készül a kapcsolószekrény, az erôátviteli- és a futómû, a lánctalp; no meg a szerelés és a festés. Augusztus 23. tiszteletére vállalják, hogy "a nagy ünnep napján a hetvenötödik sorozatszámot viselô traktoruk is elhagyja a szerelôcsarnokot". KIEGéSZíTéS A MELLéKLETHEZ Az 1976/1977-es iskolai évben a brassói Politechnikai Intézet kihelyezett tagozataként almérnöki esti tagozat indul Csíkszeredában. A kommentár: "Csíkszereda a felsôoktatási központok sorába lépett, ami a Hargita megyei gépgyártás eredményeinek az elismerését is jelenti. Pillanatnyilag talán fel sem tudjuk mérni ennek az eseménynek meghatározó jelentôségét. Hogy mi mindent jelent egy fiatal megye szellemiségében, tudományos életében…" Az oktatás idôtartama négy év, a tagozatot, amely a mechanikai fakultás gépkocsi szakához tartozik, a Traktoralkatrészgyár patronálja. Ez azt jelenti, hogy a gyárban állítják össze a felvételihez szükséges aktacsomót; hogy akik már eleve itt dolgoznak, elônyben vannak; hogy a gyár a más helységekben lakó, gépiparban dolgozó, sikeresen felvételizô személyeket szívesen alkalmazza; hogy a Székelyföldön, Marosvásárhelyen kívül ez az egyetlen, most kialakuló lehetôség, hogy helyben fôiskolai diplomát lehessen szerezni. 1976 júliusában a Brassóban megtartott felvételin 110-en vizsgáznak a meghirdetett 50 helyre. Az oktatók a gyár mérnökei, valamint Brassóból ide ingázó egyetemi tanárok. A nyolcvanas években egyre kevesebb helyet hirdetnek meg; az eleve nem a gyárban dolgozó diplomásokat nem alkalmazzák. 1989 után a tagozat megszûnik.

355. Menrot (2012-03-25 13:54.07)

El sem temették még a Színészkirályt, s már kerekedik a legenda. Az csak átgondolatlan állítás, hogy összefonódott benne saját személye és a tragikus sorsú költôé. (Akkoriban Latinovits Zoltánt Ady Endre költészete izgatta elsôsorban. József Attila és Petôfi Sándor költeményei után egy nagy füzetbe másolta azokat az Ady-verseket, amelyeket fejbôl tudott.) Az csak érdektelen tévedés, hogy aznap hagyta el az ideggyógyintézetet. Az viszont légbôl kapott állítás, hogy "a vonat elé vetette magát és szörnyethalt". És itt hangzik el elôször Szemes és Szárszó neve együtt, mintegy sugallva a felcserélhetôséget. Ebbôl késôbb olyan keveredés származott, hogy még az is elôfordulhatott: egy Latinovits Zoltánról írott könyvben, amelynek utolsó oldalain a Balatonszemesen készült rendôrségi jegyzôkönyvek olvashatók, a könyv elején a szerzô a nagy angol színész, Kean haláláról írva gond nélkül papírra veti a következô mondatot: "Negyvenhat éves ekkor, mint Latinovits Szárszón."

354. Angelika58 (2012-03-25 13:53.15) - (válasz Menrot 353. hozzászólására)

Örültem,hogy írtál róla.Nekem ő a magyar színháztörténetben a "szentem".

353. Menrot (2012-03-25 13:51.24)

A lírai nekrológ a halál okáról, körülményeirôl - tragikus körülmények - nem ejt szót; a halott zsenit siratja. Vasárnap, június 6-án - akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok - mind a négy újságban hír Latinovits Zoltán halála. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelenik a Kulturális Minisztérium és a Színházmûvészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltûnôen nagy betûkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban. Egyenszöveg: "Latinovits Zoltán érdemes mûvész 45 éves korában - hosszan tartó, súlyos betegség után - véget vetett életének. A mai magyar színházmûvészet kiemelkedô egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetésérôl késôbb történik intézkedés." A nekrológok a színész haláláról, a körülményekrôl, mindarról, ami péntek este Szemesen történt, nem szólnak. Latinovits Zoltán pályafutását, szerepeit ismertetik, értékelik, különleges képességeit, színházmûvészetünket átható-formáló zsenialitását magasztalják; siratják és méltatják. Csupán a Népszabadság cikkírója kezdi így: "Önpusztítás volt az élete is, nem csak a halála." (A történtek szempontjából nincs jelentôsége annak, hogy a cikkíró tizennégy évvel késôbb nyilvánosságra hozta cikke eredeti elsô mondatát: "Öngyilkos lett a színész, akinek élete öngyilkosságok sorozatából állott." De ezt a mondatot 1976-ban a szerkesztô-cenzor kihúzta, átírta. A húzást, átírást a cikkíró tudomásul vette.) A hivatalos formula minden lapban: véget vetett életének. Ennél többet az újságolvasó nem tudhatott meg azokban a napokban Latinovits Zoltán haláláról, annak körülményeirôl. A politikai irányítás akarata egyértelmûen érvényesült: a sajtó nem csinált "ügyet" a zseniális színész halálából. Az Esti Hírlap szerkesztôje még saját hírlapírói lelkiismerete szerint fogalmazta meg a gyászhírt, a vasárnap megjelenô lapokban már a kötelezô egyenszöveg olvasható: véget vetett életének. Ennyi: szomorú, de nem tehet róla senki. Amúgy mindenki sírhat, gyászolhat, méltathat tehetsége és ízlése szerint, csak tartózkodjon a kedély- és idegborzoló hangsúlyoktól s a túlságosan nagy terjedelemtôl. Szólt viszont részletesen a Szabad Európa Rádió a halál körülményeirôl 1976. június 7-én: "A tájékoztatás alapvetô követelménye, hogy mindenrôl részletesen beszéljünk, ami a hallgatókat érdekli. Ha csak néhány ködös mondat hangzik el: >>tragikus hirtelenséggel elhunyt<< vagy >>önként vetett véget életének<<, akkor a nagyközönség kielégítetlen marad. Nem szenzációhajhászásból, de ha szeretünk valakit, akkor tudni akarjuk, hogyan távozott el körünkbôl. Latinovits Zoltán a magyar film és színpad büszkesége pénteken, június 4-én féltestvére társaságában hagyta el az ideggyógyintézetet, ahol hetek óta kezelték. Édesanyjának villája van Balatonszemesen, Latinovits oda ment le. Hozzátartozói értesítése szerint a 45 éves mûvész hosszabb ideje József Attila-lázban égett, összefonódott benne saját személye és a tragikus sorsú költôé. Azé a József Attiláé, aki 1937. december 3-án Balatonszárszón a vonat kerekei alá vetette magát. Latinovits Zoltán ugyanezt tette 1976. június 4-én Balatonszemesen. Verebély orvosprofesszor, akinek ott van villája, azonnal a helyszínre sietett, de segíteni már nem tudott. Latinovits Zoltán, a magyar színpad nagy és beteljesült ígérete, a vonat elé vetette magát és szörnyethalt. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy gyászolja mindenki, aki a színpadon látta és rádión hallgatta."

352. Menrot (2012-03-25 13:47.51)

Latinovits Zoltán 1976. április 12-én került a Völgy utcai kórházba, ahonnan - végleg - május 31-én távozott. Kórházi kezelése idején is gyakran elhagyta a betegszobát s az épületet is. Dolgozott. Május elején Az ötödik pecsét címû film forgatásán Cserhalmi György szerint pontosan, fegyelmezetten, felkészülten. Május 30-án, vasárnap Ruttkai Éva társaságában gyerekkori barátja, Vattay Elemér kertjében töltötte a délelôttöt, a fényképek tanúsága szerint derûsen, félmeztelenül üldögélve élvezte a tavaszt s a békés társalgást. Este visszament a kórházba, másnap zárójelentéssel s igazolásokkal felszerelkezve érkezett meg otthonába, az Endrôdy Sándor utcába. Az igazolást (hivatalos papírt arról: Latinovits Zoltán április 12. és május 31. között "gyógykezelés alatt állott") három példányban állították ki. Amikor hazaért, a kórházi zárójelentést a táskájában hagyta, a következô napokban is magánál tartotta, a három igazolást könyvjelzôként felejtette az aznap este lapozgatott Ady-kötetben. Május 26-án édesanyjának írott levele szerint 31-én kellett autóját a fényezôhöz vinni, hogy másnapra - használni akarta - kész legyen. És jelezte: vasárnap, június 6-án tudna leutazni Szemesre. Szeretne néhány hetet ott tölteni. ("…tényleg mindegy, hol alszom. Akár a hátsó sufniban is jó, ha kitakarítjuk."), augusztusban aztán Ruttkai Évával akar a Balaton mellett valahol elbújni a világ zaja elôl. Szerdán, június 2-án meggyónt, s hosszan beszélgetett gyóntatójával, Jelenits Istvánnal. Június 3-án délután a rádióban járt, Bozó László rendezô irányításával készült el egy Ady-vers hangfelvétele. Este nagyon sokáig nem tudott elaludni, hajnalig beszélgettek Ruttkai Évával. Altatót vett be, de korán ébredt. Ruttkai Éva még aludt, amikor elindult Bagó kutya társaságában sétálni, bevásárolni. És beugrott a kórházba, cédulát hagyott kezelôorvosának, Pertorini doktornak, hogy lemegy Szemesre, vasárnap este jön vissza Pestre, s hétfôn, június 6-án jelentkezik majd nála. Amikor Bagóval visszaérkeztek, a ház elôtt leejtette az ásványvizes üveget. Napok múltán is ott éktelenkedtek az üvegszilánkok a járdán. Kávét fôzött. Kezében a kávéscsészék, hóna alatt egy Paul Klee-reprodukció, így ült le Éva mellé az ágy szélére. A kép jobb felsô sarkában sárga korong, a jobb alsó sarokban hatalmas zöld R betû. Alatta virágzó faág. Bal oldalon ház (fekete-fehér háromszögek és négyszögek, egy középkori bazilika sziluettje), balra fent félbevágott, függôleges zöld ellipszis, talán a hold. Látod - mondta Latinovits Zoltán -, ez itt a ház, a házad - ujjával rábökött az R betûre. - Süt a nap, virágoznak a fák, nem lesz semmi baj! Megitták a kávét. A képet Latinovits Zoltán az ágy melletti asztalkára tette. Az elkövetkezô tíz évben, 1986. szeptember 27-ig ez volt a keretezett reprodukció mozdíthatatlan helye. Megbeszélték, hogy Bujtor István délelôtt leviszi Latinovits Zoltánt édesanyjához Balatonszemesre. A színésznô aznap este játszott a Pesti Színházban (Natalia Ginzburg: A hirdetés, tv-felvétel), utána a Fészek Klubban fellépés, és vasárnap délután találkoznak Szemesen, majd este ô hozza vissza Latinovits Zoltánt Pestre. Így búcsúztak el. Este a színházban derült ki: közönség nem lesz, csak innen-onnan beszivárgott harminc-negyven ember. Kong a nézôtér. Feszült légkörben kezdôdött el az elôadás. És technikai ügyetlenség következtében - idô elôtt kifutott a film - az utolsó tíz percrôl nem készült felvétel. Márton István rendezô vállalta: ô közli Ruttkai Évával, hogy meg kell ismételni az utolsó tíz percet. Zengett a ház, Ruttkai Éva úgy ordított. Soha, senki nem látta még ilyennek ôt a Vígszínházban. ("Ha a színház ilyen s ezt megteszik az emberrel, akkor én nem akarok élni!") Tombolt, zokogott, káromkodott. Lehiggadt, elkezdôdött a ráadás elôadás. Néhány perccel múlt negyed tíz. Alig tizenkét órával ezelôtt indult el Latinovits Zoltán Budapestrôl Szemesre. Indulás elôtt még telefonált. Felhívta - gyors egymásutánban háromszor - Vámos Lászlót és Fényes Szabolcsot (vele nem tudott beszélni, nyaralt), megnyugtatta: történt, ami történt, sok keserûség halmozódott fel benne, de ôsztôl újra játssza a Bozzi úr fôszerepét. Aztán Bozó Lászlót hívta, hétfôre megbeszéltek egy randevút, Latinovits arról beszélt: nem akar színházhoz szerzôdni, sôt színpadra lépni is egyre ritkábban szeretne, a versmondás izgatja, az írás, és a rádióban szeretne rendezni. A sok pénzt emésztô nagy házzal is tervei voltak: eladjuk és veszünk egy emberléptékû otthont! Gondolkodott, tervezett, álmodozott. Tevékeny volt, tervei voltak. Balatonszemesen aznap borús az idô. Latinovits Zoltán nyugtalannak látszott, jött-ment, fecsegett. Aztán nagyokat hallgatott. Déltájban levelet írt Cserhalmi Györgynek. "A depressio vagy vélt depressio ellustított, teljesen elpuhított. Tegnap még a fél napot ágyban töltöttem…" - kezdi levelét, de a következô mondatban fordulat: "Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap 3x megcsinálom a gyakorlatokat." Ebéd után lepihent. Édesanyja egy gyerekágyat festegetett. Dajka Margitnak úgy mesélte: fia jött-ment a házban, nézte ôt, mit csinál, aztán sétálni indult. Utolsó szavai: "Hát érdemes?" Hét óra múlt, amikor kilépett a házból. A mentôket 19.44-kor riasztották, a rendôrségre 19.55-kor érkezett telefonhívás. A MÁV Vezérigazgatóságára - egy akkor ott dolgozó hölgytôl kaptam meg két éve a távirat eredeti példányát: 1976. június 4-én éjszaka szolgálatban volt, azóta ôrizgette a megsárgult papírlapot - 21.45-kor érkezett a hivatalos jelentés: "Jelentem, hogy a mai 4209 számú vonat 19.40-kor a Nagykanizsa felôli bejárati jelzésnél az 1388-1389 számú szelvényben elgázolta Latinovits Zoltán színmûvészt. A mentôk a helyszínrôl elszállították, és még a községben meghalt a mentôben, s így a balatonszemesi hullaházba szállították. 4209 számú vonat 19.56-kor érkezett az állomásba és 25 perc késéssel indult tovább. A 4216 számú vonat 15 percet állt a bejárati jelzésnél." Volt, aki korábban is látta, de 1990 óta hozzáférhetô a hivatalos rendôrségi jegyzôkönyv, a helyszíni szemlérôl készült jegyzôkönyv és a rendôrség összefoglaló jelentése. Az 1976. június 5-én megjelent reggeli lapokban még nincs hír, a rádió reggel - talán nyolc órakor elôször - közli Latinovits Zoltán halálhírét. Nincs hiteles szöveg. A kora délután megjelenô Esti Hírlapban lát nyomtatásban napvilágot az elsô nekrológ. Címoldalon, kiemelt gyászkeretben, hatalmas betûkkel: MEGHALT LATINOVITS ZOLTÁN. A gyászkeret alatt kiemelt szedéssel a szerkesztô fogalmazta három sor: "Életének 45. évében hosszan tartó betegség után, tragikus körülmények között tegnap meghalt Latinovits Zoltán érdemes mûvész."

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 végére

Kapcsolódó fórumok

Vélemények	Bordal, 2024-04-03 20:53	561 hsz
Kérdések téma megnyitása	0 hsz

Latinovits Zoltán adatlap

Született: 1931. szeptember 9.

Elhunyt: 1976. június 4.

Utolsó filmjei: - Ötödik pecsét (1976) - Amerikai anzix (1975) - 141 perc a befejezetlen mondatból (1974) - A Pendragon-legenda (1974) - A dunai hajós (1974)

További információk

Filmes fórumok

- Iszony - Vélemények

- Minden kezdet nehéz - Vélemények

- A lámpás - Vélemények

- A Pendragon-legenda - Vélemények

- Egy szerelem három éjszakája (1967) - Vélemények

- Legszebb férfikor - Vélemények

- Keresztelő (1967) - Vélemények

- Szindbád - Vélemények

- Hazai pálya - Vélemények

- Fotó Háber - Vélemények