Az amerikai mozi-drámák többsége, melyekhez eddig szerencsém volt néhány kivételtől eltekintve olyan hétvégi családi limonádéknak tűnnek, ha eszembe jut néhány távol-keleti alkotás. Ilyen például a Ruang Rak Noi Nid Mahasan. Noi és Nid, a testvérpár neve szerepel az eredeti címben, de nem lényeges, mivel ezen is el lehet gondolkodni, hogyan lett Utolsó Élet Az Univerzumban a mű angol, majd magyar címe. Nyilván úgy, hogy elnevezte valaki, de hogy miért éppen utolsó élet és miért az univerzumban, erre is könnyű egyszerű választ adni. Az utolsó élet az aranyos (érvágós) mesekönyvre utal és persze hol, ha nem a világegyetemben képes minket az élet lenyomni a víz alá vagy felemelni egy kötél által vagy pihentetni párnával a fejünk alatt, azaz felett, szorosan és előfordul, hogy az egyetlen dolgot veszi el tőled, azt ami vagy aki épp a legfontosabb. Ebben a világban viszont az is megtörténhet, hogy a sors összeköti azokat, akik útjuk során rokon lelkekké válnak, akik különböznek és mégis felismerhető köztük a legszembetűnőbb hasonlóság. Ők azok a magányos lelkek a mesekönyvből, kik egymásba kapaszkodva léteznek tovább. Történetük nélkülözi a hollywoodi szerelmet és olyasmiket is, melyeket például nemrég láttam egy szintén művészi hatású filmalkotásban (bugyi, körték, tetkókkal díszített izmok, szenvedélyes ez+az, csináld, jó, most közeli képet). Kapcsolatukból nem hiányzik az intimitás, csak annyiban más a már-már megszokottnál, hogy nem a tabukat döntögető, hanem a messzi-messzi galaxisban való értelmezésében, például, hogy a nő a férfi vállára hajtja fejét. Így szolidan, visszafogottan is érezni valamit két ember között, ami több, mint a mindent elsöprő szerelem, szenvedély. Ettől még romantikusabbá válik az a megfoghatatlan érzés, ami körülöleli őket a szintén hozzájuk társuló búskomor hangulat ellenére is. A film bűvészmutatványok, nézőszédítő kameratrükkök százai nélkül, csilivili, hatásvadász képeket, fény és árnyjátékokat mellőzve is csodálatos. A komor színek mellé az időjárás is hozzájárult a már amúgy sem derűs atmoszférához. A hangulat azonban a filmben hallott zenei aláfestés által válik teljessé ( http://www.youtube.com/watch?v=FbZOL3a0_CM ), szinte tökéletessé. A történet az álmok és gondolatok által kerekedik ki, mely nem igényel részletesebb előzményt és nem hagy űrt a befejezést illetően (megfelelő képzeleterő, fantázia birtokában). A depresszív, melankolikus hangulat mellett némi humorban is lehet részünk közelítve a befejezéshez és olyasmit is láthatunk (hallhatunk), mely filmhősökre egyáltalán nem jellemző, hacsak vígjáték a szóban forgó műfaj.:) Annak ellenére, hogy a történet hosszasan, lassan halad a végkifejletig, egyetlen percét sem tartom unalmasnak. Harmadszorra láttam a filmet (Felirattal érdemesebb!) és valószínű, hogy nem utoljára. Különleges darab nagyszerű színészekkel, fantasztikus hangulattal. Elmélkedős, művészi, borongós, romantikus, kliséktől, közhelyektől mentes. Végül néhány gondolat (spolier-nek), hogy miről is szól ez a film :
"A gyík végképp magára maradt. Hiányzott a családja, a barátai. Még az ellenségei is. Még ellenségekkel is jobb élni, mint egyedül. Erre gondolt. Reggel óta ezen gondolkodott. Mi értelme az életnek, ha nincs kihez szólj."
|
