Jason Statham lassan tényleg saját filmes műfajt teremtett magának. Nem kell sokat gondolkodni azon, mire számíthatunk ha egy filmjére fizetünk be. Adott egy kemény, hallgatag, különleges kiképzésű főhős, jönnek a rosszfiúk, ő pedig szépen sorban elintézi őket. Legújabb filmje sem akarja újra feltalálni a kereket, most legfeljebb egy teherhajó fedélzetére helyezi az eseményeket. A film legnagyobb problémája, hogy szinte minden elemét láttuk már korábban. Statham hozza a szokásos egysorosokat, a karaktere pedig nagyjából ugyanazt a figurát játssza, akit az elmúlt öt-hat filmjében. A forgatókönyv pedig tényleg elférne egy szalvétán. Arckifejezése simán vetekszik Seagal arcával. Arca ugyanolyan akkor is amikor a főnökét gyászolja a kocsiban aki pont haldoklik, és ugyanaz aki később agyonver bárkit a hajón. De komolyan mondon ezt a csávót nagyon bírom, van egy hihetetlen bája a jelenlétének a vásznon amit szeretek benne. A film akciójelenetei azért rendben vannak. A szűk hajós terek kifejezetten jó helyszínt biztosítanak a bunyóknak, a közelharcok kellően brutálisak, és akad néhány kifejezetten ötletes jelenet is. A film legalább nem próbálja elhitetni velünk, hogy valami mély, filozofikus thrillert nézünk, Statham felmegy a hajóra, és elkezdi leverni a rosszfiúkat. A gond inkább az, hogy már nem nagyon van benne semmi meglepő. A fordulatok kiszámíthatóak, a mellékszereplők többsége felejthető. Nem rossz film, azért ezt tudni érdemes. Egyszer teljesen jól el lehet vele tölteni másfél órát, vannak benne jó akciók, Statham pedig továbbra is tökéletesen működik ebben a szerepkörben. De közben egyre erősebben érződik, hogy ugyanazt a filmet kapjuk újra és újra, csak más címmel és más helyszínnel. Kezd egy kicsit olyan érzésem lenni Statham filmjeivel, mint a Sikoly sorozattal, hogy az ember már előre tudja, mit fog kapni. Ez a film is még elég szórakoztató ahhoz, hogy ne bánjam meg a megnézését, de már nem igazán tudom azt mondani rá, hogy na ez nagyon jó volt. Egyszer nézhető, korrekt akciófilm, szerintem Statham-et már el sem tudnánk képzelni más szerepben.
|