Főoldal

TV műsor

DVD / Blu-ray

Filmek

Bejelentkezés
E-mail:
Jelszó:
Megjegyezzelek?

Regisztráció Elfelejtett jelszó
Regisztrálj és nyerj DVD-t, vagy mozijegyet!

Keress
filmet személyt

Részletes keresés

DVD / Blu-ray premierek

A Profi *A klasszikus film* *Dupla borítós kiadás és booklet* (Blu-ray)

További DVD premierek

További Blu-ray premierek

Hamarosan a TV-ben

Macskajaj
- Moziverzum, 18:20

Elysium - Zárt világ
- Cinemax2, 18:40

Jeges pokol
- Mozi+, 18:50

Az Amazonas kincse
- Film+, 18:55

Börni, az eszelős temetős
- Filmbox Family, 19:20

Teljes tévéműsor

Szülinaposok

James Russo (71)

Craig Sheffer (64)

Jaime King (45)

John Cena (47)

Kal Penn (47)

Legfrissebb fórumok

Utoljára értékeltétek

Rossz versek

Tordy Géza

Fórum - A búcsúkoncert - Vélemények

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni a fórumokhoz, be kell jelentkezned, vagy regisztrálnod itt!

11. Kis Anyucika (2024-04-01 00:19.36)

Az egyik legütősebb jelenet számomra az, amikor Alexandra "elmondja, mitől jó a Fúga". Meglepő, hogy ennyire fiatalon, milyen találóan ábrázolja a jellemeket és szerepeket a vonósnégyesben. Azonban a film végére sem derült ki egyértelműen a filmből, hogy ki volt az akit az anyja "szeretett" és melyikük volt az akire "vágyott"? Csak a józan paraszti logika mondatja velem, hogy Danielre vágyott, és Petert szerette. Szerintetek..? Illetve miből jött le ez pontosan, melyik jelentből, vagy párbeszéldből? Engem végig magával ragadott a film, nagyon tetszett. Az őszinte megnyilvánulások drámaiak voltak benne.

10. Satol (2020-02-05 17:17.10)

A film végén azon kellett gondolkoznom, hogy mit is láttam tulajdonképpen. Azért volt nehéz ezt megmondani, mert alig mutatott meg valamit abból a történetből, amiről szól(ni akar). Mindenről beszélnek, de semmi se történik meg, ill. ami megtörténik, az nem zenész probléma, hanem attól független, ügyes-bajos magánéleti gondok.

Picike SPOILER veszély!
Látjuk, ahogy Robert megcsalja a feleségét, ahogy Juliette őrlődik, mert amúgy se igazán szereti Robertet, vagy ahogy Alexandra összejön Daniellel.
SPOILER vége.

Ezek persze kihatnak a főszereplők munkakapcsolatára is, de csupa olyan dolgok, amik foglalkozástól függetlenül hasonló problémákhoz vezetnek és amik minden második filmben jelen vannak, éppen olyan gyakran használt klisékkel létrehozva, ahogyan itt is tették. Ugyanakkor amiről szólni akar a film, pont azt nem látjuk. Nem látjuk Alexandra nehéz gyerekkorát, hogy nem voltak mellette a szülei, mert folyton turnéztak, csak egy kiborulását látjuk, amiben beszél róla. Nem látjuk, ahogy Peter próbál úrrá lenni a betegsége tünetein (ill. mindössze két, talán fél perces jelenet mutat belőle valamit, de) nem látjuk azt az emberfeletti küzdelmet, hogy legalább azon az utolsó koncerten még helyt tudjon állni, csak beszélnek róla. Mindenről, ami specifikusan a zenész lét nehézsége, leginkább csak beszélnek a filmben, meg nem, vagy alig-alig mutatják. Így éppen a film,mint műfaj lényege marad ki, a képekkel megmutatott történet. Ezzel az erővel lehetne inkább egy írott életrajz, az hasonló eszközökkel tudja bemutatni zenészek küzdelmeit és még hatásosabb is, mert nem várnak tőle képeket. Egy filmnél várnánk, csak itt nem kapjuk meg sőt, az a legidegesítőbb, hogy túlnyomó részt gyönyörű felvételeket kapunk, csak nem áll össze belőlük a történet, annak híján pedig nem tudja megfogni a nézőt.

A színészeknek viszont hatalmas respekt, hogy foglalkoztak annyit a karaktereik hangszerével, hogy nagyjából hihető playbacket tudtak produkálni és sehol nem volt annyira más, amit csináltak, meg amit hallottunk, hogy az irritáljon, ugyanakkor sajnos színészek maradtak a vásznon is, nem sikerült zenésszé válniuk. Megpróbálták imitálni ahogyan egy zenész együtt él a zenével, amit játszik, de ők abszolút nem értették/érezték a zenét, így ripacskodásnak tetsző, fájdalmasan erőltetett diszharmónia lett a végeredmény. A film végi előadáson pedig mindeközben próbálták belevinni a játékukba a film során szóbajött összes érzelmet, ami viszont a felcsendülő műből hiányzik, nem a karakterek lelkiállapotához igazodva játszotta fel a quartet a darabot, ezek együttesen pedig életem egyik legborzalmasabb audiovizuális élményévé tették a zárójelenetet, mert iszonyat nevetséges volt, miközben tudtam, hogy drámainak kéne lennie.

9. Törölt felhasználó (2015-03-25 15:08.19)

Elöljáróban annyit, hogy nem volt éppen egyszerű véleményt alkotni erről a filmről. Nem, nem a mondanivalóban, hanem a szavakban volt hiány - ez a hangos mozgóképalbum annyira hétköznapi és mégis személyes, hogy olyan érzésem támadt tőle, a kvartett bármelyik tagja a közeli ismerősöm lehetett volna, aki méltónak tartott arra, hogy bepillantást nyerhessek az életébe. Ebben a filmben ugyanis megtaláltam azt, amit a "Bíró"-ból annyira hiányoltam: itt pontosan értettem az összefüggéseket és a miérteket.
Ha "súlyra" kéne besorolnom a "Búcsúkoncertet", azt mondanám, hogy kiválóan illeszkedik a "Mintatanár" és az "Augusztus Oklahomában" mellé, mind képi világában, mind tartalmában az a sötét árnyalatú, nehezen emészthető, de igazi mondanivalót hordozó, a nézőjének belsőleg használatos, küszködős perceket okozó alkotás mind a három.

Egyébként is letaglózott, úgy ahogy volt. Ahogy az ominózus Beethoven zenedarab tételei, úgy épültek itt is egymásra a történések, az életet tényleg úgy kell "játszani", ahogy azt Ludwig van is előírta az Opus 131.-nél: szünet nélkül. És előfordulhatnak ugyan elhangolódások, ütemtévesztések, de a közönség ebből már mit sem vehet észre, mindezeken túl kell lendülni, hiszen ha helyén az álarc, és biztos a kéz, akkor talán sikerül jól venni egy újabb akadályt... (akárcsak az életben)

Minden egyes szereplőjét szerettem ennek a történetnek, hiszen mindegyikükhöz tartozott egy bámulatos tehetségű, de néhanapján mégis botló, gyarló ember, aki nem akart többnek vagy jobbnak látszani annál, ami. És talán mondanom sem kell, hogy az összes karakter közül Philip Seymour Hoffmané állt hozzám a legközelebb, szívsajdító volt látni az ő örök - úgy a kvartettben, mint az életben betöltött - másodhegedűs "beosztását", amit porrá zúzva is megpróbált méltósággal viselni. (vérmesebbek nyilván egyszerűen fatökűnek tartanák az ilyen férfit, de óva inteném őket ettől: néha úgy tréfálják meg a Párkák az embert, hogy észre sem veszi, mennyire belegubancolódott az őt rángató fonalakba...)

Igaz, egyáltalán nem vérgőzős, minden másodpercben golyóktól pattogó, adrenalincunamival kecsegtető látványorgiában részeltetik a nézőt, de ilyen filmek is kellenek. Sokszor mint egy falat kenyér, főleg a zs-kategóriás, lebutított ostobaságok ellensúlyozására.

8. DRUGHI_7 (2015-03-22 10:16.47)

A korábbiakhoz nem nagyon lehet mit hozzáfűzni, a film nagyon jó, még egy dolgot hadd említsek meg: a színészek játéka óriási, az egyes karakterek nagyon el lettek találva!

7. HettyKing (2015-02-23 10:44.54)

Elég hosszú zenei múlttal rendelkezem, de sajnos ez mára csak kedvtelésként, hobbiként maradt meg. Ez a műalkotás - nevezzük így -, azonban megmelengette a szívemet, nosztalgikus érzés ragadt el nézése/hallgatása közben.
Aki valaha egyszer is lelkéből zenélt, az pontosan át tudja érezni, mit jelent egy zenemű értelmezése, megértése, a tökéletességre törekvés és annak előadása. Gyönyörű film, épp oly szépen megkomponált, mint a filmben felcsendűlő Beethoven op.131-es darab:
http://www.youtube.com/watch?v=Gx2KlpV_ZOk

6. Vbacs (2014-02-13 22:15.44)

- (válasz Randal 5. hozzászólására)

Remek vélemény, nincs hozzáfűznivalóm.

5. Randal (2013-06-27 11:29.09)

A film a Fúga nevet viselő vonósnégyes történetét követi nyomon. Az évtizedek alatt világhírűvé lett zenekar válságba kerül, amikor az idős csellista, Peter (Christopher Walken) a Parkinson-kór korai tüneteit kezdi mutatni. A betegség a művész játékára is rányomja a bélyegét, aki ezért fájó szívvel úgy dönt, a következő koncert után végleg búcsút int a közönségnek. A hír döbbenettel tölti el a zenekar tagjait, akik között az évek alatt felgyülemlett valamennyi feszültség egy pillanat alatt a felszínre tör. Robert (Philip Seymour Hoffman), a másodhegedűs szeretné kiélni ambícióit, és kipróbálni magát az elsőhegedűs szerepében. Daniel (Mark Ivanir), az elsőhegedűs erről hallani sem akar, Juliette (Catherine Keener) pedig – aki szintén a Fúga tagja és Robert felesége – kettejük között őrlődik, miközben képtelen elfogadni Peter betegségét – a búcsúkoncert időpontja pedig egyre közeledik.

A film legalább annyira összetett, mint egy komolyzenei darab kottája. Általa bepillantást nyerhetünk egy zenekar életébe, megláthatjuk, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük, és hogy milyen fantasztikus szépségekben lehet részük, ha sikerül elhárítani az akadályokat. De emellett átélhetjük egy betegség következményeit is, annak hatását szeretteinkre és önmagunkra, és láthatjuk azt is, hogyan haladhatjuk meg önmagunkat egy ilyen tragédia által. A búcsúkoncert egy felboruló család életét is bemutatja, melyben az egymástól eltávolodó szülők és a magánytól küszködő lány is egyaránt önmagát keresi. A film kiáll az emberi kapcsolatok mellett, és azt hirdeti, hogy akkor vagyunk képesek értéket és harmóniát alkotni, ha nem egymás ellen fordulva, hanem egymás mellett állva nézünk szembe az élettel.

Yaron Zilberman mindeközben odafigyelt arra is, hogy munkája tartalmas gondolatisága ne nyomja el hangos üstdob módjára az alkotás egyéb értékeit. Ennek köszönhetően A búcsúkoncert folyamatos feszültséggel is megajándékozza a nézőket, amiben a legnagyobb szerepet a frappáns, tökéletesen szerkesztett párbeszédek játsszák – melyeket ráadásul brillírozó színészek előadásában hallhatunk. Továbbmenve, Christopher Walkennek gyakran még szavakra sincs szüksége, hiszen úgy mesél a karakter lelkéről és gondolatairól, hogy közben egyetlen hangot sem ejt ki a száján: egy beszédes pillantás, egy alig észrevehető mozdulat vagy mimika, és a néző úgy ismeri a karaktert, mintha régi jó barátja lenne. A szereplők közötti feszültséget a film visszafogott, kedves humorral ellenpontozza, amiről a mesterien komponált zenei aláfestés, illetve a helyenként mosolygós abszurdba hajló jelenetek gondoskodnak.

A búcsúkoncert című film a néző gondolatainak és érzelemvilágának egyaránt muzsikál, és ugyanolyan katartikus élményt nyújt, mint végighallgatni egy kvartett játékát. Elegánsan komponált műalkotás, ami szerethető gondolatokkal és kellemes érzésekkel enged minket utunkra – már ha képesek vagyunk felkelni utána a moziszékből.

[link]

4. 1zsuzska (2013-06-26 17:37.12)

Akár egy jól komponált zenemű….

Méltósággal hömpölygő, gyönyörű jelenetekkel lassanként engem is magával ragadott, beszippantott a történet.

SPOILER LEHET!
Majdhogynem kamaradarab, ahol 25 év "langymeleg állóvízben" aratott, gépiesen leőrölt élet és sikerek után a súlyos betegség kelt a hullámokat, majd a vihart. És ahogyan csendesedik, terelődik hőseink élete új mederbe, már színekben, érzelmekben gazdagabb és mindenképpen emberibb jövőt rajzolva.

Mindezt nagyon érzékletesen tárja elénk a rendező, finom, szinte zenei eszközökkel mutatja meg, kitűnő szereplőkkel és persze gyönyörű muzsikával.

3. R. Henrik (2013-06-24 13:47.45)

Ez.... -.-' Anyukám írta az ez alatti véleményt. 1zsuzska rossz felhasználói fiókkal jelentkezett be...
↓↓↓↓↓↓↓↓↓ ↓↓↓↓↓↓↓↓↓↓ ↓↓↓↓↓↓↓↓↓↓ ↓↓↓↓↓↓↓↓↓↓ ↓↓↓↓↓↓↓↓

2. R. Henrik (2013-06-24 13:41.37)