Most akadtam a filmre egy filmes listán. Gondoltam megnézem az adatlapját itt is. Hát olyan szépen el lett spoilerezve, hogy le a kalappal. A franc se akarja már így megnézni.

15. Varla (2021-07-02 23:32.48)

- (válasz VAL P 14. hozzászólására)

Akár camp-ingezni is lehet közben.
Egy játszótéren.
:D
De igaz, fel sem tűnik, hogy milyen hosszú.
Mondjuk én A hét szamurájjal is igy voltam.
Japán idővarázsló technika.

14. VAL P (2021-07-02 23:20.25)

- (válasz Varla 13. hozzászólására)

Magába szippantó alkotás. A 2 óra 20 perc játékidő le bírja biggyeszteni előzetesen a mű megismerésével kacérkodók ajkát, de a vetítés végeztével csak pislogunk, hogy fel sem tűnt, hogy repül az idődrága.

13. Varla (2021-07-02 21:52.55)

- (válasz VAL P 12. hozzászólására)

És mindezek mellett az operatőr is zseniál.

12. VAL P (2021-07-02 16:03.53)

Az ’Élni’, Kuroszava mesterműve rendkívül aprólékosan megkomponált noktürn, cselekménye úgy nyílik ki előttünk, mint egy magányos virág a nyári zápor után. Félszegen szárnyra kapó illata észrevétlen lengi be a nézőt… mind intenzívebben, visszavonhatatlanul. Összhatása pedig egyszerre lehangolóan keserű és ernyesztően megnyugtató.
Watanabe Kaji, a Közügyi Osztály szorgos osztályvezetője egyenes ági leszármazottja Musil tulajdonságok nélküli emberének; gyakorlatilag az ’Elpusztíthatatlanok’ spéci napszemüvegén keresztül látja a világot – „Engedelmeskedj! Tévét nézz! Ne gondolkodj!” – őszürkeeminenciássága. Az önkormányzati bürokrácia labirintusának fészkesében lehelget fegyverére, hollósuhogású pecsétjére, mely futószalagszerűen csapdos bármely, eléje kerülő, gyanútlan dokumentumra. Ő, Watanabe a hely Múmiája, ami elég pejoratív zöngékkel bír, de ha a Vízicsigával vagy a Légypapírral vetjük össze…
Hősiességgel meg nem áldottunk épp traumagyűjteményét készül egy lehengerlő példánnyal kiegészíteni. Az „enyhe fekély” kódról még időben kiokosítják Kaji-sant, le is csúszik ballonja a talajra, midőn a fájdalmas jóslat beigazolódni látszik. A tótágasnyit torzult valóság elől emlékeibe menekül: a külön delizsánszon életutazó nejéhez és szeme fényéhez, Micuóhoz. Mekkora saller ez utóbbitól, hogy a patkánylyukból végre egy rendes lakásba vágyakozik!
Számára is meglepő, hogy egy, Gorkij menedékhelyének fílingjét ásító csapoldában kezdi behatóan vizsgálni a „Gyomorharapást szakéval!” mondás igazságtartalmát. Szóba elegyedik vele, és azonnal meg is szánja a semmitmondó regények avatott tollnoka. Nem kétséges, mivel dobhatná fel elfoglaltságai feneketlen kútjából, hol taníthatná meg a nagybetűsre. A jerikói harsonák, a változatos szeszek és a ledér pillangók azonban egészen más reakciókat váltanak ki védencéből.
Az önkormányzattól távozó kollegina annál hatékonyabban vés bele az öregúr lelkére kérgesedett lakkrétegbe. A lyukas harisnyában flangáló antipletykafészek felmelegíti az önismeretét a poklok micuói poklát átcsalódó Watanabénak, aki visszatérvén hűséges stemplijéhez vadonatúj életet indít el.
Ezt leginkább a szennyvíztelepnek a film nyitányában fel és alá utasított asszonyai és csimotáik érzik a bőrükön, de egyes munkatársai is példaképként kezdenek gondolni rá – amíg a rutin ki nem kúrálja belőlük. A felüljáróról alátekintve, a maffiamódszerekkel vállalkozókat a hátunk mögé feledve azonban még így is élhetőbb, boldogabb hely lett a világ e kis szelete.

11. Arturo professzor (2016-07-30 14:22.23)

Magyar tv-premier:1976.06.26.A szinkron 75-ös

10. Vbacs (2016-01-30 01:55.24)

(Elkerülhetetlen SPOILER a láthatáron)

Nagyon ritkán fordul elő velem, hogy értékelek egy filmet – jelen esetben 4-re – majd napokig nem megy ki a fejemből, olyan hatással volt rám, és aztán visszajövök, és feljebb tolom a pontjait.
Kurosawa-san hiába csinált már többször is olyan filmet, mely se nem szamuráj, se nem japán monda vagy történelmi témájú, de ez a film mindegyik közül kiragyog. Meghatározhatatlan belső ereje van, ami több komponensből született egyszerre, és muszáj sorra venni őket.
Az első és legfontosabb maga a történet. Nem ez az első film, ahol olyan embereket látunk, akik a halál torkában világosodnak meg, és a hátra lévő idejükben próbálják magukat és céljukat megtalálni az életben. De talán egy általam eddig látott történetben sem volt ez a főhős ennyire szánalmas, és ennyire kisember. Watanabe karaktere már önmagában tragikus. A munkája monoton, unalmas; a fiában nincs meg iránta a kellő tisztelet; a felesége meghalt; már évek óta úgy él, hogy csak egyetlen egy eredményt tud felmutatni: sosem késik el a munkájából. A hivatalnokok ilyesféle szánalmas vergődéseiről egy halom orosz irodalom született már, kezdve Gogoltól Csehovig, és Tolsztoj Ivan Iljicse még erősebben reflektál a mi történetünkre, így feltételezek egy ilyesféle inspirációt. Ami Kuroszavától nem is lenne meglepő, hisz feldolgozta a Félkegyelműt is Dosztojevszkijtól. Jól illeszkedik ez az anyag az akkori poszt-háborús Japánba, ahol a bürokrácia erősen jelen volt. És itt adjunk Kurosawa írói nagyságának is egy simogatást, mert kiválóan kidolgozott minden apróságot.

Szóval Watanabe a film elején rájön, hogy gyomorrákja van, és maximum egy fél éve lehet hátra. Ekkor aztán próbálja valahogy másképp tölteni utolsó heteit iszogat, mulat, költekezik...de csak tapasztalatokat szerez, nagy örömöt nem. Majd megtalálja azt, ami eddig hiányzott neki: egy lány vidámsága és életszeretete húzza ki őt a melankóliájából, ami majd még egy jó tettre fogja sarkallni – egyébként nagyon jópofa volt így összekötni a film elejét és végét – egy játszóteret fog felépíteni a dühös anyáknak.

Klisésnek hangozhat, de Kurosawa úgy ugorja át a klisés helyzeteket, hogy egyáltalán nem rak bele pátoszt, és a szentimentalizmusból is csak annyit kap a film, amennyit kötelező, de semmi többet. Ez persze nem csak a rendezői munkán múlott, hanem a színészén is, a film szívén-lelkén, Takashi Shimurán. No igen, Shimura úr volt a nagy direktor igazi kaméleonja. Még sosem láttam két ugyanolyan szerepet tőle, pedig már tempósan gyűröm lefelé a Kurosawa műveket. Éppen emiatt kicsit rosszul is esik, hogy őt alig említik a rendezővel kapcsolatban, Mifune tényleg ún. „kilökte” őt egy idő után a reflektorfényből a dominanciájával és a karizmájával, és vált az alkotó hozzánőtt társává. Shimura nagyságát csak a nagy fanoktól hallottam eddig elismerni, és azoktól, akik a japán filmgyártásban otthonosan mozognak és sűrűn összefutottak vele. Illetve a New York Timestól, aki 52-ben ezt a filmet látván úgy beszélt róla, mint a „jelenlegi legjobb színészről a világon”, és ez nem kis dolog. Ez a film is ékes bizonyítéka annak, hogy milyen hatalmas képességei voltak, mert Mifunéval ezt nem lehetett volna eljátszatni.

Az Ikiru egy első osztályú karakterdráma, ami egy rákos ember szemén keresztül láttatja az akkori japán egész atmoszféráját. Az amerikai hatástól kezdve a bürokratikus rendszeren át a mindennapi élet apró nehézségeiig és örömeiig. Mindezt egy rendezőzseni tollából, aki megint alkotott nekünk nem kevés legendás jelenetet, melynek talán legemblematikusabbja a hintajelenet, ahol Watanabe a saját mondhatni „témáját” énekelte. Továbbá Shimura minden rezdülése/érzelme/kifejezése volt az, ami igazán a kezében tartotta az egész művet. De milyen kezek voltak ezek! Hát 10/10-esek.

U.I.: Egy dolog miatt adtam először négyest. Nagyon kiejtett a ritmusból az a szekvencia, mikor a megemlékezésen elmesélik az ismerősök az utolsó emléküket róla. Az arányok nem voltak jók. Túl sokat mutatták őket az emlékek ellenében, és néha tényleg csak időt húztak velük.

9. Mozsika (2013-10-03 19:44.07)

- (válasz Danyi 7. hozzászólására)

Áh nem valami nagy megfogalmazás. A film annyira maga alá temetett, hogy nem tudok mit írni róla.
SPOILER
főhősünk halála utáni rész pedig olyan idegessé tett, hogy fejjel mentem volna a falnak. méghogy nem ő építette a játszóteret...
a befejezés azonban kiengesztelt.
gyönyörű film ez.
Oscar meg többnyire soha nem oda ment, ahová kellett volna. manapság meg aztán főleg nem

8. Danyi (2013-10-03 19:12.45)

- (válasz Danyi 7. hozzászólására)

Simura, elnézést.

7. Danyi (2013-10-03 19:08.15)

- (válasz Mozsika 6. hozzászólására)

Szép megfogalmazás :) Shimura pedig Oscar-t érdemelt volna ezért az alakításért.

6. Mozsika (2013-10-03 17:53.06)

És amint ígértem... megérkeztem 27.-ként.
Valóban szomorú, hogy csak 27 szavazat érkezett erre a filmre.
Akira Kuroszava talán legjobb filmjéről van szó. Miután megnéztem nem tudtam mit mondjak róla. Kuroszava mindent beletett ebbe a filmbe, amit csak kellett: mindent az életről. Munkáról, szerelemről, kapcsolatokról, kitartásról, elismerésről vagy annak hiányáról. Egyszóval mindent elmondott, amit csak lehet. Pedig a film még kicsit viccesen is indult. Elég vidám, de egyben azért szomorú is volt, ahogy egyik osztályról a másikra küldték az embereket.
A színészekre nem lehet panasz, főleg nem a főszereplő mélabús tekintetére.
Fantasztikus film. Keserű és édes. Maradandó mestermű!

5. Mozsika (2013-09-29 20:24.11)

- (válasz Danyi 3. hozzászólására)

a napokban meglesz a 27. szerény személyemben!

4. Emmerich (2013-09-29 20:09.14)

szeretem kuroszawa filmjeit,ezt nem tudom értékelni még,mivel nem láttam,de kíváncsivá tettetek.megpróbálom valahol megtalálni,s megnézni.emmerich

3. Danyi (2013-09-29 19:50.44)

Hát, szó, ami szó, mindketten gyönyörűen megfogalmaztátok a film lényegét, üzenetét. Csak egyetérteni, bólintani tudok rá :) Kurosawa mester igazi alkotást hagyott hátra. Takashi Simura pedig szenzációs, a hintán lévő jelenete az Ikiru emlékezetes képe marad.
Az viszont botrányos, hogy az egész filmkaton mindössze 26 ember értékelte csak a filmet :(

2. VAL P (2012-12-18 10:13.11)

- (válasz Az utolsó Filmcézár 1. hozzászólására)

Így igaz!
Nálam 'Aranypolgár'-szintű alkotás.
Lassan nyílik, bontakozik ki, mint egy virág eső után, illata észrevétlenül leng körül egyre erőteljesebben, visszavonhatatlanul. "Pompája" egyszerre keserű és megnyugtató.
Kiradírozhatatlan élmény.

1. Az utolsó Filmcézár (2012-06-04 14:44.51)

Élni!Mind élni akarunk,még a halál árnyékában is.Legfőképp akkor tör belőlünk elő,az élni akarás,mikor oly közel van a vég..
Simura Takasi,Kuroszava egyik állandó színésze,élete legjobb alakítását nyújtotta ebben a filmben.Az a tekintet...örökre beleégett a tudatomba.Ha akarnám se tudnám elfelejteni soha sem.
Kuroszava legsúlyosabb műve,melyben benne van minden.Boldogság,öröm,szerelem,élet.Szomorúság,fájdalom,kín,ha lál.Oly felemelő,s a mélybe taszító érzést nyújt ez a film,amit szinte semmi más.Nem is írok róla többet.Látni kell,s átérezni...

Kapcsolódó fórumok

Vélemények	Denzel55, 2024-03-08 03:18	16 hsz
Keresem	Gabroca, 2010-11-25 12:40	3 hsz
Kérdések téma megnyitása	0 hsz

Élni adatlap

Eredeti cím: Ikiru

Évszám: 1952

Rendezte: Akira Kuroszava

Szereplők: Simura Takasi, Kaneko Nabuo, Kobori Makato, Urabe Kumeko, Kyoko Seki...

További információk

Szereplők fórumai

- Akira Kuroszava - Vélemények

- Hasimoto Sinobu - Vélemények

- Simura Takasi - Vélemények

- Akira Kuroszava - Kérdések

- Akira Kuroszava - Keresem

- Akira Kuroszava - Filmjei

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk