Úgy látom, a korábbi inkarnációdhoz képest finomodott a fogalmazási érzéked. Ez a verses novella egész jó. Részletes elemzés majd talán máskor írok, mert 5 kilométert gyalogoltam, mire hazaértem.

7. Jacky Musso (2010-01-17 20:26.10)

oda.

6. Kovicu (2010-01-17 19:41.18) - (válasz Jacky Musso 5. hozzászólására)

de ezt hova szánod????
mert gondolom nem a buci-maciba??????

5. Jacky Musso (2010-01-17 19:34.35)

Csiszolgatni fogom, ez csak egy demo. :)

4. Kovicu (2010-01-17 17:59.24)

„Nekem is olvastak sok éve bárgyú meséket eleget
Öreg, te nem eteted meg velem ezt a sok szemetet!”

ez a legjobb
meg talán az első két versszak!

3. Kovicu (2010-01-17 17:57.11) - (válasz Jacky Musso 2. hozzászólására)

milyen mese lesz?
gyerekes felnőtteknek, vagy felnőtt gyerekeknek való

2. Jacky Musso (2010-01-17 17:54.43)

Hát, ha szerintetek felesleges, töröljétek, de azért érdekel a véleményetek. Lehet nem tetszik, de csak őszintén. Köszönöm.

1. Jacky Musso (2010-01-17 17:51.55)

I.
A dombot betakarta a hó, voltak még kopár részek
A gyümölcsösben gubbasztott az üres madárfészek
Az a tél száraz volt, a nap sütött és az olvadó jég
Szakadozott a pajtáról, és tiszta égboltból evett a lég

A pajtában a szalma deresre fagyott, elaludt az élet
Ezt hinné legalábbis a halandó, aki a mesémbe tévedt
Mert a télben sok a meglepetés, a csend, sok tűrés
De ha ezek nem lennének, lenne-e tavaszi vetés?

Aki felébredt a hóban másnaposan kocsmázás után
Emlékszik arra mi történt tegnap ivászatból futván?
Indulatosan ocsúdott majd derengős fejjel effélét kérdett:
„Hol van a pénzem, és én hol vagyok?” – majd elképedt

Az olvasó azt hiszi, hogy borgőzös a történet írója - pedig
Péter barátunk télben ébredt, s most találta magát emitt
Homályos erdő közepén egy tucat farakásnak dőlve
Egy zöldes manó állt előtte, Péter azt hitte, hogy dőre

„Kedves barátom, nincs pénzed, hallhass a szavamra
Teremtek én neked, csak indulj el az erdő felé amarra”
Mutatott az újával a farhasábok között egy ösvényre;
Emberünk megvetően bámult a szerzetre, mint az ökörre

„Ne haragudj, be sem mutatkoztam” – nevetett a szerzet
Közben a puttonyában kotorászott, egy drágakövet elővett
„Érdekes világba csöppentél te” - suttogta a fura szerzet
Odanyújtva Péternek az ékkövet, amivel büszkén szemezett

A zöld szemű kobold feltűrte az ingujját, és belekezdett
„Mesevilágban az élet, tudod bárkinek nem tetszhet…
Azért küldtek ide, mert valamit jóvá kellene tenned
Összeszedned magadat és János kovácsnád kardodat fenned”

Most már aztán télből nyár, kobold és János kovács?
Péter barátunkba belehasított a türelmetlen szólás:
„Nekem is olvastak sok éve bárgyú meséket eleget
Öreg, te nem eteted meg velem ezt a sok szemetet!”

Ahogy a kristályos tavasz szellője végfújt fenyegetve
A kis tisztáson összeszorult a zöld kobold szemöldöke
„Itt egy táska, üres, és amit gyűjtesz, beleteheted, Péter
Remélem nem fog rajtad ki semmi ostoba kényszer!”

Fele se tréfa, gondolta barátunk suhintott fején át,
De mire batyuját koboldba vágta volna, az köddé vált
Meseország, részegség, céltalan gondolatok – fájt a feje
És azon töprengett, hogy hol van mindennek az eleje!

II.
Virradt már a hajnal, a tél nem jött el sehogy sem
Péter feje kóválygott, felült és körbenézett a szem:
Ugyanaz a táj, ugyanaz a színhely, nem értett semmit
A batyuja után kutakodott – ott viszik „A keservit!”

Nem tiszta még a fej, de homályos a gondolat
Péter bátor lett és fejébe szállt a dicső fondorlat
„Ott viszik a zsákomat, nem tudom, mi van benne
De elkapom a gazt, akkor nagyon meg lesz kenve!”

Több órás hajsza vette kezdetét, tehetetlen futam
Na de álljunk meg mégis egy szóra, versíró uram…
Mielőtt tovább mesélek, be kell valljam őszintén
Ezt a történetet hallomásból tudom fehéren-feketén

És itt kezdődik egy nagy kaland, szerelem, barátok
Sokan elvesznek, de ne csüggedjetek, nincs rá ok
Meseországban minden valódi, minden egy pillanat
Mire ez a történet véget ér, rád köszönt a pirkadat.

Péter, aki egy órája a batyuja után sietve lohol
Magvas gondolataiban okos terveket kohol:
Megáll a futással és levegő után zihálva látja
Megáll az üldözött is, nem szalad már a táska.

„Gyere ide, add vissza nekem, osztozok veled”
A lény pedig – lehet megunta? – közeledett…
Péter pedig leült, csüggedve egy lapos kőre
Ami előtte állott, olyat nem tapasztalt a bőre.

Egy piros kör, mint egy búcsús cukorlapát
Hősünk csodálkozva csak eltátotta a száját
A batyut ledobta a szerzet, és ez a harmat
Péter hangján, akiben a vér rögvest megalvadt.

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk