A Harder They Come egy klasszikus filmdráma, mely hazájában kultuszfilmként számon tartott alkotásként ismert. Ennek egyik oka, hogy a leghírhedtebb, legrettegettebb és sokak szemében még hősként is tisztelt, elismert jamaicai bűnöző Rhyging bőrébe bújt reggae előadó mutatja be az ő életének egy rövid szakaszát, mely azonkívül, hogy egy későbbi időbe áthelyezi azt, sok mindenben eltér a valódi Ivanhoe Martintól, közismertebb nevén Rhyigingtől és annak életútjától, azonban általa betekintést nyerhet a néző a jamaicaiak életébe, az ott élők kilátástalan helyzetébe, nyomorába, kiszolgáltatottságába és persze a mérhetetlen korrupcióról nem beszélve. A film felületesen, de rávilágít azokra a társadalmi problémákra, melyek az akkori és a jelenlegi Jamaicai lakosságot sújtják. Az ország függetlensége óta ezek a problémák jobban kiéleződtek és sajnos azóta is kitermeli a rendszer Rhyging utódait (Dudus, Cheese, Zekes, Coke és még számtalan nevet lehetne sorolni.) és azokat a bandákat, akiket az ottani rendvédelmi szervek nem tudnak végérvényesen felszámolni. Természetesen tévhit, akik szerint ez csak a független ország politikai vezetőinek illetve azok játszmáinak eredménye, hiszen már korábban nem kis problémát jelentett a szegénység, a bűnözés, de még a faji megkülönböztetés is gyarmatosítóiknak köszönhetően. Ez a film azoknak a nagyszerű moziknak az úttörője, melyekből már megismerhettük, hogyan lett Kiskockából Kis Z. A világ más pontjain is hasonló életkörülmények közt élő fiatalok a munkalehetőség hiányával küszködve nyomorban és kilátástalanságban élnek. A mindennapos semmittevés és céltalanság oda vezet többségüknél, hogy agresszívekké válnak, majd a bűnözés útjára lépnek. A szerencsésebbek közülük még a harmincat is betölthetik, de sajnos ők valóban a mázlista kategóriát képviselik. Jamaicához és ahhoz a városhoz visszatérve, ahol ez a történet kibontakozik, egyik legnagyobb probléma még a korrupció. Kingston városa legendássá vált arról, hogy bolygónk egyik legveszélyesebb életterévé vált. Egy korábbi jamaicai politikus nyilatkozta az utcákat uraló bandavezérekkel kapcsolatosan, hogy nincs más megoldás, mint beépíteni őket a rendszerbe, ugyanis ez az egyetlen eszköz a hatalmuk csökkentésére. Sajnos ez már korábban megtörtént, hiszen már a függetlenség óta a bandák a politikai nyomásgyakorlás eszközei voltak. A filmben is láthatjuk, hogyan bontakozik ki a szervezett bűnözés, mely nem csak a társadalom perifériájára szorultakat és a törvényen kívülieket foglalja magában. Lehet, hogy a Ross Kemp filmjében látott interjúban szereplő fiatal donnak igaza van abban, hogy mindannyian gengszterek vagyunk, akik bármiféle hatalmi játszma részeivé válunk, legyen az az utca egészen a politikáig. A különbség csak annyi, legális vagy sem. A részigazságok ellenére sem tartom követendő példának ezt a fajta életstílust vagy gondolkodást még Jamaicában sem, bár ezt mi nehezen érthetjük meg. Ítélkezni mindig könnyebb, miközben bele sem gondolunk abba, hogy mi is ott harcolnánk, ha oda születünk, más körülmények alakítják életünk. Sokakban az váltja ki a bandák vagy bandavezérek iránti tiszteletet, rajongást, hogy sokkal több anyagi segítséget nyújtanak a boldoguláshoz. Munkát biztosítanak és egyfajta hovatartozást is jelent számunkra, mivel az állam cserbenhagyja őket, de a védelmi pénzeket azért szorgosan gyűjtik még az állami szervek is és még lehetne sorolni, miből húznak hasznot azok, akik törvényes keretek közt törvénytelen jövedelmekre tesznek szert. ("Se slágerlista, se fű. Ez az egyetlen dolog, amivel itt pénzt lehet keresni"). Ha nincs semmid, de még élelemre sem telik, akkor inkább a mindennapos háború az, ami a túlélés szempontjából sokak számára az egyetlen lehetőség. Ez persze a filmben nem igaz Martinra, hiszen ő inkább a könnyebb utat válassza a nap mint nap robotolás helyett aprópénzért. Az ő kultusza nem abban nyilvánul meg, hogy igazolást nyernek tettei, hanem szimbólum azzal a fajta elnyomó rendszerrel szemben, mely semmibe nézi saját nemzetét. Itt jön be az, ami a másik oka annak, hogy ez a film kultusszá vált. A reggae. Bob Marley és a Wailers mellett a stílus kedvelői számára biztosan ismerősen cseng Jimmy Cliff neve is. A hetvenes évek nagyszerű reggae előadója a filmben Rhyging szerepében és a Harder They Come betétdalával emlékezetessé tette a filmet és a stílus számára kitörést jelentett a világ felé. A film jelentősége a zenére is óriási hatással volt és persze olyan klasszikusokat hallhatunk, mint a Toots & The Maytals, Desmond Dekker vagy a The Slickers. A dalok remekül visszaadták azt a fajta hangulatot, életérzést, ami a Harder They Come megmutat. Azonban a látottakban számomra van némi kivetni való. A film nem bővelkedik kiemelkedő egyéniségeket felvonultató színészekben vagy színészi játékban, bár ez nem is zavaró számomra, ugyanis nem éreztem késztetést bármiféle érzelmi kötődéssel kapcsolatosan, hogy nekem akárkit is kedvelnem vagy gyűlölnöm kellene. A történet ugyanis nem igényli, hogy itt bárki jó fej vagy humoros legyen, esetleg a megtestesült gonosz. A megvalósítást illetően persze voltak mai szemmel gyengének mondható alakítások, például a jamaicai rendőrség puskával felfegyverzett katonái, akik szemmel láthatóan nem a riói elit kommandó soraiból kerültek ki, a jamaicai bobcsapatban jobban teljesítettek volna, legalább is a lövések pontossági arányát figyelembe véve bármely téli sportágban jobban helyt álltak volna. Természetesen a reggae és gengszter sztárt nem olyan egyszerű kézre keríteni, hiszen ő egy hős és anti-hős egy személyben, aki szembeszáll bárkivel, aki elnyomja őt. Van még pár negatívum, de ezek ellenére is a Harder They Come szerintem több mint egy középszerű film. A Harder They Come egy életérzés, melyhez a zene nagyon sokban hozzájárul. Így válik kerek egésszé ez a szerintem egyáltalán nem tökéletes, ám vitathatatlanul klasszikus mű.
|
