 |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| DVD / Blu-ray premierek |
| A Profi *A klasszikus film* *Dupla borítós kiadás és booklet* (Blu-ray) |
| A mag (4K Blu-ray) |
További DVD premierek |
| További Blu-ray premierek |
| Hamarosan a TV-ben |
| Konyec - Az utolsó csekk a pohárban - Magyar Mozi TV, 01:15 |
| Volt egyszer egy igazság - AMC, 01:15 |
| Éjszakai ragadozók - HBO, 01:21 |
| Elemi ösztön 2. - Film Mánia, 01:40 |
| A fekete tulipán - Cool TV, 01:55 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Al Pacino (84) |
| Hank Azaria (60) |
| Jeffrey DeMunn (77) |
| Jason Lee (54) |
| Renée Zellweger (55) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| Rebel Moon: 2. rész - A sebejtő - Vélemények |
| Érdekességek! |
| Mit hallgatsz most? |
| Fallout (sorozat) - Vélemények |
| A sógun (sorozat) - Vélemények |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
Hosszú alkony  |
Jaione Camborda  |
Fórum - Hírek filmekkel, színészekkel, díjakkal kapcsolataban
Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni a fórumokhoz, be kell jelentkezned, vagy regisztrálnod itt!
| 3. Langelus (2015-02-19 18:21.21) |
| Ez most csak egy felvetés, de...
Jelenleg, ha jól számolom, 4 díjtípus van, amit a Filmkatalogus.hu-n a filmeknél feltüntetnek: Oscar, Golden-Globe, Arany-Málna és Emmy. Szerintem az Arany Pálma lehetne itt az ötödik elem, az ötödik olyan díjtípus, amelyik szintén feltüntetést kaphatna. Persze adja magát az ellenérv, hogy akkor mi lesz azzal a csomó másik rangos díj, Critics Choice, Sag, Saturn, stb. Nem tudom, kinek mi a véleménye erről, de nem akartam ezt egy Oscar-os topic-ban felhozni, ezért raktam be ide. |
| 2. Barzsol (2009-05-23 08:20.58) |
| Heath Ledger integet a túlvilágról (forrás: origo)
A The Imaginarium of Doctor Parnassus sajnos menthetetlenül elsősorban úgy vonul be a filmtörténelembe, mint Heath Ledger legutolsó filmje. Éppen emiatt egy ideig az is kétséges volt, hogy Terry Gilliam be tudja-e egyáltalán fejezni a forgatást vagy balsorsú Don Quixote-projektje után újabb félig leforgatott anyaga landol a kukában. A felmentősereg végül három szupersztár személyében érkezett meg, és nem kis mértékben Johnny Depp, Colin Farrell és Jude Law vendégszereplésének köszönhető, hogy a Doctor Parnassus végül versenyen kívüli gálavetítést is kapott a cannes-i filmfesztiválon. A megelőlegezett szimpátia és az érdeklődés tehát megvan, de a bemutatót szerencsétlen módon az utolsó előtti napra rakták, így - szinte először idén - meg sem telt a grandiózus Lumiére-terem és úgy hírlik, a filmet még mindig nem vették meg amerikai forgalmazásra. Szerencsére ennek egyáltalán nem az az oka, hogy olyan rossz lenne a végeredmény, viszont nem is annyira jó, hogy a "Heath Ledger legutolsó filmje" címkén felülemelkedjen. Kísérteties Ledgert másfél évvel a halála után a vásznon látni, ráadásul az első jelenetében éppen akasztott emberként himbálózik egy kötélen, majd újjáélesztik. Remekül megoldották, hogy mikor és miért változzon át Deppé, Law-vá és Farrellé, közben arra gondol az ember, hogy mindez sokkal bénább lett volna nélkülük. Johnny Depp epizódja egyébként szinte egy az egyben Ledger-megemlékezés, a leglátványosabb (és hosszabb) rész Colin Farrellnek jutott. Mindezt leszámítva azonban a The Imaginarium of Doctor Parnassus kissé értelmetlen, csiricsáré kavalkádnak tűnik. A címszereplő (Christopher Plummer) alkut kötött az ördöggel, hogy nekiadja a lányát (Lily Cole), ha 16 éves lesz, addig pedig egy vásári mutatványosbódét üzemeltetnek fantáziavilágba vezető csodatükörrel. A csodaország-jelenetek szórakoztatóak és kreatívak, de a látványra szinte minden esetben ráfért volna még egy pár millió dollár. Egy ilyen nehéz körülmények között született film esetében persze gyarlóság számon kérni a Pixar-opuszok látványvilágának igényességét, mert csoda, hogy egyáltalán elkészült és láthatjuk. |
| 1. Barzsol (2009-05-23 08:18.48) |
| Ki viszi a Pálmát? (forrás: origo)
A nagyágyúk lementek, így a lassan ürülő cannes-i Croisette-en már csak az a nagy kérdés maradt, hogy kié lehet a fődíj az idei ultraerős mezőnyben. Két nappal a díjkiosztó előtt röviden áttekintjük a kevésbé ismert, de nem kevésbé esélyes filmeket is. Az utóbbi években viszonylag kiszámítható, konszenzusos döntések születtek a cannes-i díjkiosztókon, idén viszont leginkább abban van csak egyetértés, hogy képtelenség előre látni az Isabelle Huppert vezette zsűri lehetséges favoritjait. Egyrészt mert sok a visszatérő nyertes (Jane Campionnak, Lars von Triernek, Tarantinónak és Ken Loachnak is van már Arany Pálmája, Almodóvarnak, Michael Hanekének vagy Andrea Arnoldnak pedig más jelentős cannes-i díja), másrészt pedig Huppert legendásan bátor, bevállalós színésznő, aki saját botrányos szerepeire rímelve könnyen szembemehet az udvarias kompromisszumokkal. Zsűrije többi tagja, például Asia Argento, Nuri Bilge Ceylan, Hanif Kureishi vagy Robin Wright Penn sem arról híres, hogy visszariadna a közönséget megosztó, adott esetben sokkoló filmektől. Éppen ezért senki se lepődjön meg, ha végül a kritikusok körében legrosszabb átlagokat produkáló Lars von Trier (sokan gyűlölik az Antikrisztus-t, mi szerettük) vagy éppen a fülöp-szigeteki Brillante Mendoza (a Kinatay-ról a közönség háromnegyede távozott, mi szerettük) nyer vasárnap. Aki azonban nem szeret kockáztatni, vagy a francia Un prophete-re (mi sajnos még nem láttuk, de meglepő lenne zsinórban másodjára itteni fődíjas), vagy a kedvelt, de eddig díjazatlan Marco Bellocchio (Vincere) győzelmére tippel. A mai bemutató után felerősödtek a Michael Haneke diadalát követelő hangok is, ami azért is stílusos lenne, mert Huppert pont Hanekének köszönheti eddigi legnagyobb cannes-i sikerét, A zongoratanárnő-t, ami 2001-ben minden fontosabb díjat bezsebelt, csak felháborító módon az Arany Pálmát nem. Hasonlóan érdekes kapcsolat lenne, ha Huppert Tarantinónak juttatná a fődíjat azért a Becstelen brigantyk-ért, amelyben ő konkrétan visszautasított egy szerepet (utána állítólag Maggie Cheung kapta, de végül ki is vágták), de ezt a legtöbben kizárják amiatt, hogy kicsit korai lenne, hogy Quentin 46 évesen eggyel több Arany Pálma birtokosa legyen, mint Scorsese vagy Coppola. Ráadásul a Becstelen brigantyk fogadtatása egyelőre vegyes (mi szerettük). Nagyjából kizárható az is, hogy a kétszeres velencei fődíjas Ang Lee (Brokeback Mountain, Ellenséges vágyak) vitrinje cannes-i fődíjjal gazdagodjon, hiszen a Taking Woodstock korántsem a legjobb munkái közé tartozik (mi azért szerettük). Nyolc versenyfilmről (Fish Tank, Bright Star, Thirst, Taking Woodstock, Antichrist, Los abrazos rotos, Les herbes folles, Becstelen brigantyk) már írtunk korábban, a többieket (legalábbis amit már láttunk) itt tekintjük át röviden: Kinatay: Tavaly felháborodott értetlenséggel fogadta a közönség Brillante Mendoza Serbis című filmjét, de ez nem akadályozta meg a cannes-i szervezőket abban, hogy egy évvel később Kinatay (Mészárlás) című újdonságát is beválogassák a versenyprogramba. A fogadtatás ezúttal is borzalmas, de ebben a filmben van feszültség, és képes rá, hogy felzaklassa a nézőt. Egy fiatal rendőr első éjszakáját láthatjuk, amikor átlépi a jó és gonosz közötti határvonalat; a film nagy része valós időben játszódik és sötét, döbbenetes lüktetést közvetít. Sokkoló film, de igazolja, hogy miért támogatják Cannes-ban annyira a fülöp-szigeteki rendezőt. Vengeance: Leginkább a házigazda franciáknak kedveznek ezzel a szépen, pontosan megkoreografált Johnnie To-bosszúfilmmel, hiszen a lánya családjának gyilkosait szanaszét büntető bácsi szerepében Johnny Halliday, gall rockandrollsztár látható. A történet nem ugorja meg egy tékák hátsó polcán található VICO-film színvonalát, de én is meghatódnék, ha Komár Lászlót látnám, amint szitává lövi a gonosz húzottszemű gengsztereket. Vincere: A tavalyi bámulatos olasz sikerek (Gomorra, Il Divo) után fel volt adva a lecke a veterán Marco Bellochiónak, aki a 2003-ban Velencében kitüntetett, zseniális Buongiorno notte után újra biztos kézzel nyúl az olasz történelem tabu témáihoz. A Vincere (Győzz!) főhősnője, Ida Dalser márpedig sokáig nem kerülhetett be a történelemkönyvekbe, hiába volt Mussolini első felesége és gyermekének anyja. Giovanna Mezzogiorno végig meggyőzően ábrázolja a szerelmében megingathatatlan asszonyt, a Ducével (Filippo Timi - briliáns) izzik köztük a levegő, később pedig a néző is csak olyan távolról láthatja a jobbra tolódó politikust, mint ő maga. Remekül használják az archív montázsokat és a zenét - hosszú, de erőteljes film, ami díjesélyesnek tűnik. Das weisse Band: Haneke új, német filmjéből kiderül, hogy a kőkemény alkotó még mindig megbízhatóan szállítja a közönségkínzást. Az első világháború hajnalán, egy kis német faluban játszódó fekete-fehér filmet nézve nem csak azzal szembesülhetünk, hogy kilencven év alatt milyen nagyot változtak a gyermeknevelésről alkotott elképzelések, hanem azzal is, hogy milyen mélyen gyökerezik az emberi gonoszság. The Time That Remains: A palesztin Elia Suleiman, aki 2002-ben a Deus ex machiná-val versenyzett Cannes-ban egy bosszantó önéletrajzi filmmel tért vissza idén. Az izraeli-palesztin konfliktus több mint fél évszázadát felölelni próbáló, de erre persze képtelen álnaiv alkotásban kapunk pár mosolygásra bíró poént, viszont sem a társadalmi-politikai problémákról nem tudunk meg semmit, sem pedig (és ez a nagyobb baj) Suleiman családjáról, akikről elvileg szól a film. Lufi, aminek semmi helye a versenyben. |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu